Beszélgetés Reisenbüchler Sándorral
Világégés és animáció
Elekes Györgyi
A fény pillanata szürrealisztikus mesefilm a vészterhes
jövõrõl.
A filmjeiben mindig hangsúlyosan reagál a világban
történt eseményekre. Hogyan hatott Önre a New York-i
merénylet és az afganisztáni háború?
Legalább két héten keresztül csak Amerikáról
álmodtam. A teljesen lerombolt New York romjai között
bolyongtam, és élelem után kutattam. Sikerült
annyi maradékot összeszednem, hogy a szomszédaimat is
megkínálhattam. Borzasztó dolgokat álmodom,
és nagyon rosszul tûröm ezt a világot. Jelenleg
egyedül élek, de ha családom volna, pokoli rosszul érezném
magam. Állandóan a gyermekeim miatt rettegnék. Másrészt
azt gondolom, hogy ami történt, az nem csak az iszlám
bosszúja, hanem az összes harmadik világban élõé.
Mi fehérek annyi kárt tettünk már a kultúrájukban,
hogy ezek az emberek az identitásukat érzik veszélyben,
és persze sok minden mást is. Úgy érzem, hogy
vérzivataros átmeneti korba lépünk, emberi szavakkal
talán le sem írható borzalmak várnak még
ránk. A háború merõben új formái:
teleportációval, telepátiával, az agyhullámok
összekuszálásával; komputer-rendszerek teljes
tönkretételével lehet majd embermilliárdokat
a téboly szélére és a halálba sodorni.
Ma már százmilliók immunrendszere van összeomlóban,
és egy rakéta sebességével haladunk a legsúlyosabb
ökológiai vészhelyzet felé. Csak egy igen súlyos
katarzis után léphetünk a Vízöntõ
korba.
Tetten érhetõek ezek a gondolatok a most készülõ
alkotásában is?
Legújabb filmem címe, A fény pillanata, amely
azt a kozmikus fényt jelenti, ami feltehetõleg valamikor
megjelenik a mi tébolyult alagutunk végén. Bemutatom
ezt a teljesen értékét vesztett világot, amelyben
szürrealisztikus módon szinten minden az ellentétébe
fordul át, és az emberi értékek kiüresedése
miatt bekövetkezik a teljes összeomlás. A filmben szó
van a mesterséges embertenyésztéstõl kezdve
a gazdasági konspirációkig mindenrõl. A kulminációs
pontja pedig az, amikor az ember alatti szinten tartott populáció
föllázad azok ellen, akik mindezt a szörnyûséget
itt a XX. században a nyakunkra hozták. A minket körülvevõ
túlérett és dekadenciába forduló kapitalista
szisztémának a csõdjét ábrázolja
ez a film. Félreértés ne essék: nem sírom
vissza a szovjet típusú szocializmust, de egyre inkább
azt látom, hogy az úgynevezett európai közösség
és az amerikai gazdaság mind jobban recseg-ropog. A szeptemberi
terrortámadás olyan dolgokat hozott felszínre, ami
azt bizonyítja, hogy változtatni kellene
A film elég
furcsán végzõdik, a harmadik világnak az egyre
türelmetlenebb erõi gerilla stílusban nekiesnek ennek
a dekadens csoportosulásnak, és iszonyatos csata veszi kezdetét.
Gondolom, ezt a filmjét is az Öntõl megszokott
montázs technikával készítette.
Igen, de ez egy kompilációs film, ami azt jelenti,
hogy a fölsorakoztatott képsorok egy bizonyos kornak a jellemzõ
képeibõl állnak össze. Az egész filmet
a XX. századi képzõmûvészet jelrendszerére
építettem, híres festõmûvészek,
zenészek munkáiból állítottam össze.
Nagy benyomást tett rám a mexikói murális festészet.
Ezek a festõk döbbenetes erõvel formálják
meg a XX. század összes gyötrelmét, az indián
múlt nemes örökségének és a mohó
kapitalizmusnak a szörnyû keveredését. Az utolsó
tételben a mexikói Siqueiros festészetének
a képeit használom. Döbbenetes erejû dolgokat
festett, fájdalomtól ordító asszonyoktól
kezdve vakarccsá sanyarított indiánokig, akik a XX.
századra teljesen elvesztették az identitásukat.
Visszatérve a cselekményre, a filmben elkezdõdik
egy iszonyú csata. A technokrata, amerikanista, futurisztikus hadsereg
látszólag halomra lövi a lázadókat, majd
egy hirtelen csavarral, az egész film okkultabbá válik,
és jött a sehonnan fújó szél ez van
a feliraton, némafilm stílusban. Ez a furcsa paradoxon Ray
Bradbury science fiction író egyik novellájának
címe. A föld lakói teljes döbbenettel állnak
az iszonyatos kavarodást okozó szél elõtt.
Repül minden, felhõkarcolók, kocsik, emberek. Semmi
sem képes ellenállni. A sehonnan fújó szél
egyszerûen lesöpri az egész civilizációt.
Azzal a néhány emberrel, aki túléli a pusztítást,
csoda történik. A negyedik dimenzióból megjelenik
az égbolton egy óriás mandala. A mandala pozitív
kisugárzása újra feltölti energiával a
fákat és a hegyeket. A növényzet teljesen más
aurát kap, az emberek teljesen átváltoznak, csakráik
újra feltöltõdnek. Megváltozik az egész
emberiség. A film vége, hogy ez az óriás mandala
magába szippantja a Földet, végigmegy a mandala alagútrendszerén,
az úgynevezett akasa közepén, ahol megtalálhatók
a Földön mindenkor megszületett gondolatok, tárgyak,
élõlények. A Föld teljesen megtisztul, új
erõre kap, és a végén egy csodálatos
szürrealisztikus sziget ereszkedik le. A sziget közepén
áll egy óriási galambszerû madár, mellette
egy kisgyerek, s a fejük felett ez a pici Földgolyó. A
film egy idézettel zárul: A végtelenbõl szüntelenül
áramlik felénk a fény és az élet. Így
furcsa mód egy optimista filmet készítettem ebben
a reménytelen világban.
Más megoldás nincs?
Nem hiszem, hogy az emberek képesek lennének elkezdeni
másképpen gondolkodni. Annyira elfajzottunk már. Úgy
képzelem a jövõt, mint egy szürrealisztikus mesefilmet.
Azt mondják, mindenki ugyanazt a filmet készíti
egész életében. Mit gondol melyik filmben sikerült
a legjobban megfogalmaznia a mondanivalóját? Melyik a kedvenc
filmje?
Mániákusan az emberi értékeket féltettem
minden filmemben az egyre gonoszabb civilizációktól.
Hogy melyik a kedvenc filmem? Van, amikor ezt szeretem, van, amikor azt.
Nem tudom. Nincs ilyen. Talán azért mégiscsak van
egy. A legelsõ filmem, A Nap és a Hold elrablása.
Ezt a filmet egy hokedlin csináltam. Vidéken éltem,
Pesttõl 30 km-re, Felsõgödön, iszonyú szegénységben.
A film Juhász Ferenc költõ tollából származó
legendára épül. Én elhagytam a Juhász
szöveget, mert meglehetõsen nehéz, és a némafilm
nyelvezetére illetve a juhászi szimbólumrendszerre
építettem a filmet. Épp akkor született a fiam,
és a feleségem is beszállt két szoptatás
között satírozni zsírceruzával a sárkányt.
Valójában ez egy családi kisfilm. Mondta is a Juhász:
meglátod, Sándor a gyereked szerencsét fog hozni.
Ez egy népi mondás. Az újszülött abban az
évben mindig szerencsét hoz. Én soha nem voltam azelõtt
külföldön. Ezzel a filmmel egycsapásra világszerte
népszerû lettem. Ez azt mutatja, hogy az ember egy konyhaasztalon
és egy kredencen is képes filmet csinálni. Szóval
hinni kell a dolgokban
A Nap és a Hold elrablása címû
filmem mérce lett, ennél rosszabbat nem szabad csinálnom,
és ezt az utat kell megtartanom.
Milyen új tervei vannak?
Elhatároztam, hogyha befejezem ezt a filmemet, visszavonulok.
Ez lesz az utolsó munkám. Többet nem kívánok
animációs filmet csinálni. Életemben 18 filmet
készítettem, ebbõl 13 olyan, ami a világ bármely
pontján érthetõ gondolatokat közöl. Eddig
tanár voltam a rajzfilmben, most diákká alakulok:
iszonyú sok könyv van, amit még el kell olvasnom. Úgyhogy
lesz mivel foglalkoznom. Nagyon szeretem az érzékeny orosz
irodalmat, Csehovot, Tolsztojt. Én még mindig Gutenberg galaxisában
élek. Nekem a könyv szakrális tárgy. Imádok
olvasni, és gyûlölök tévét nézni.
Nincs se faxom, se e-mailem, se Internet hozzáférésem,
se mobilom, semmi. Mindez szándékos, hogy leállítsam
magam körül az idõt. Volt egy híres kínai
bölcs, Lao Ce, õ írta Az út és erény
könyvét. Ez olyan vékony könyv, mint az ujjam.
Az egész világ lényege benne van, amíg az internetesek
arról dicsekednek, hogy 380 millió új információ
van fenn a hálón. De minek? Még ha 25 életed
volna is, mit kezdenél a 380 millió információval?
Legfeljebb ha a részletek érdekelnek, megkeresed, hogy Louisiana
állam fõvárosának mennyi lakosa van. De hát
ez nem tudás. Ez információ. A tömegbunkóság
korszakában élünk, sajnos.
|
|