Mielõtt leszáll az éj
Cuba si, Cuba no
Ágfalvi Attila

Basquiat után Arenas. Julian Schnabel filmje egy betiltott kubai írózsenirõl.

A Mielõtt leszáll az éj Reinaldo Arenas kubai író önéletrajzi könyvébõl készült. Arenas a kubai forradalommal emelkedett ki a mérhetetlen szegénységbõl, és vált íróvá, azonban elsõ könyvét hazájában nem követte több. Ennek oka Arenas homoszexualitása volt, élete további része a kommunista diktatúrák belsõ ellenségeinek mifelénk igazán jól ismert kálváriája: fokozódó fenyegetettség, egzisztenciális ellehetetlenülés, börtön. Mindennek háttere azonban nem valami szocreál unalmat árasztó szovjet vagy közép-európai táj, hanem az egzotikus, vidám, borzongatóan szép Kuba, aminek Arenas tipikus, életörömtõl, életszeretettõl duzzadó lakója volt. Mikor Castro egy váratlan fordulattal a nyolcvanas években kiadta a „menjen, aki menni akar” álságos parancsát, Arenas New Yorkba már csak meghalni ment: végzett vele az AIDS, és talán az a felismerés is, miszerint „a kommunizmus és a kapitalizmus között csak annyi a különbség, hogy mindkettõben jól seggbe rúgják az embert, de a kommunizmusban azt is elvárják, hogy ennek még tapsolj is”.
Julian Schnabel, a festõbõl lett filmrendezõ második filmje nem  képzõmûvész-film, Jarman helyett inkább valami jobb érzésû és ízlésû hollywoodi mester jut az ember eszébe róla. Formailag elég konzervatív, meglehetõs ellentétben szenvedélyes, egzotikus tartalmával. Megkockáztatom azonban: ha a nézõ érzelmileg kellõen nyitott állapotban ül be a moziba, akkor egy emlékezetes film élményével távozhat. Márpedig ez Schnabel nyilvánvaló jó ízlése mellett elsõsorban a fõhõs kivételes egyéniségének, s az azt megformáló Javier Bardem játékának köszönhetõ. Akik, mint én is, a jó emlékû Sonka, sonka óta vérbeli macsónak könyvelték el, alighanem kisebb sokkhatás érzetével nézik, mint kubai homoszexuális írót. A film szempontjából azonban ennél fontosabb, hogy ez a baltával faragott vonású, de rokonszenves arc a legforróbb, legtragikusabb, legdrámaibb pillanatokban is milyen jólesõ közönyt tud sugározni, és megfordítva, a legrezignáltabb, legszemélytelenebb, legközönyösebb pillanatokban is süt valami olthatatlan belsõ szenvedély félig leereszkedõ szemhéjai mögül. Feltétlenül meg kell említeni, hogy Sean Penn és Johnny Depp összesen is csak pár perces alakításai (jó játék kitalálni, melyek ezek; vigyázat, utóbbi kettõt is abszolvál) szintén a film emlékezetes teljesítményei közé tartoznak. Nem állítható, hogy ezek a kis karikatúraszerû zárványok tökéletesen simulnak a film egészébe, de az biztos, hogy csak javítanak rajta. A rendezõ a színészek szempontjából semleges jelenetekkel nem is igazán tudott mit kezdeni: elmeséli, mert megtörtént, legyünk túl rajta. A legkevésbé megoldott a kubai homoszexuális közösség ábrázolása: az amúgy heteroszexuális rendezõt talán dicséretes törekvése, hogy természetesnek láttassa az egynemûek szerelmét, késztette arra, hogy ne sokat bíbelõdjön Reinaldo kapcsolatainak boncolgatásával, így aztán érthetetlen, hogyan tudott a mûvelt, érzékeny, tehetséges Arenas beleszeretni egy olyan öntelt és buta szépfiúba, mint a filmbéli Pepe Malas. Ha komolyan veszem a filmen látottakat, akkor azoknak a nyilvánvalóan hamis elõítéleteknek az igazát kellene elfogadnom, miszerint „egy melegnek mindegy, kivel fekszik le”, másfelõl „minden meleg tehetséges”, sõt, „minden tehetséges ember meleg”. Ezek a leegyszerûsítések pedig egyenesen következnek Schnabel ábrázolási módszerébõl, mellyel elkerül ugyan egy jelentõs veszélyt, de beleszalad egy másikba: nem akarván politikai-társadalmi ponyvát gyártani Arenas élete ürügyén, igyekszik kisebb, erõs érzelmi töltésû, lírai darabokra szétbontani a filmet, melyek vezérmotívumai a tenger, a napsütés, a zene, a kubai miliõ számtalan apró jellegzetessége, valamint a szép, fiatal férfiak szenvedélyes szerelme. Csakhogy Arenas élete nem csak ebbõl állt, hanem egyre fokozódó rettegésbõl, üldöztetésbõl, lelki és testi szenvedésbõl, márpedig ezeknek érzelmileg hiteles megjelenítéséhez pontos és árnyalt társadalom- és lélekrajz szükséges, ha már a stilizálás helyett a rendezõ a realizmus hollywoodias változatát választotta -- az elhangzó Arenas-idézetek szenvedélyt és egyéniséget sugárzó stílusa alapján ítélve hõséhez igazán méltatlan módon.
 
Mielõtt leszáll az éj (Before Night Falls) – amerikai, 2000. Rendezte: Julian Schnabel. Írta: Cunningham O’Keefe, Lázaro Carriles, Julian Schnabel. Kép: Xavier Pérez Grobet, Guillermo Rosas. Zene: Carter Burwell, Lou Reed, Laurie Anderson. Szereplõk: Javier Bardem (Reinaldo Arenas), Oliver Martinez (Carriles), Johhny Depp (Bon Bon), Sean Penn (Cuco), Michael Wincott (Ochoa). Gyártó: Grandview Pictures. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 133 perc.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu


www.filmvilag.hu

C3 Alapítvány     c3.hu/scripta/
 
http://www.filmvilag.hu