A jelenleg Kanadában élõ és dolgozó rendezõ az animáció technikai és mûvészi lehetõségeirõl.
Ön a Pannónia Rajzfilmstúdió animátoraként
1981-ben, 35 évesen kapta meg A légy címû filmjéért
a legmagasabb filmes kitüntetést. Három év múlva
elhagyta az országot. Pár évig Németországban
dolgozott, majd 1988-ban a nagyhírû kanadai Nelvana Ltd. meghívására
a tengeren túlra ment. Miként alakult a további szakmai
élete?
Semmi okom nem lehetett panaszra. Kanada elismerten legjobb, mintegy
480 fõs stúdiójában elõször népszerû
szériákban dolgozhattam, például a Babar-mesékben,
majd a sorozatoktól való idegenkedésemet méltányolva
létrehoztak egy külön stúdiót, ahol kedvtelésemnek
élhettem, és vagy hat-nyolcféle technikával,
zsírceruzával, olajfestékkel, színes ceruzával
kísérletezve készíthettem reklámfilmeket.
1991-ben megalapítottam RF Flyfilm néven az elsõ
stúdiómat. Ez egy New York-i stúdióval társulva
mind a mai napig mûködik, csak most már Superflyfilmként.
Itteni, racionális mintára munkatársaimat szabadúszóként
foglalkoztatom. Ennek a lényege: mindenkinek a kezébe adom
a készítendõ produkció storyboardját,
képes forgatókönyvét. Ki-ki megnézi, hogy
mi a feladata a filmben, együtt megbeszéljük, hogy az
milyen nehézségi fokozatú, és hogy mennyiért
vállalható. Egy bevált formula szerint szerzõdést
kötünk, és az ár megállapítása
után már mindenki a saját rizikóját
vállalja. A munka végeztével megkapják csekkjeiket,
általános lazítás következhet, de egy
újabb produkció indulásakor körtelefonnal haladék
nélkül összeáll ismét a csapat. Olyan ez,
mint a profi zenészek vagy sportolók szerepeltetése.
Adott munka esetén naprakészek, különben élik
világukat, illetve máshol vállalkoznak.
Érzékelhetõ, hogy az elmúlt idõszak
animációjának technológiájától
erõsen eltérõ eszközökkel dolgoznak
Valóban. Elsõsorban a komputer széleskörû
alkalmazása változtatta meg alapvetõen az animációs
filmkészítést. Én például filmet
filmre nem csináltam már vagy öt éve. A filmötlet
megszületésétõl kezdve a storyboard megrajzolásáig
még akár hagyományosnak is mondható a film
indulása. Ekkor azonban belép a számítógép.
A jeleneteket egymásután betápláljuk a komputerbe.
Alátesszük a zenét, a dialógot, majd a producerrel
együtt megszemléljük a még állóképekbõl
álló filmvázat. Kölcsönös megelégedés
után elkezdjük rajzolni vagy rajzoltatni a jeleneteket egy
ún. expozíciós lista alapján, ami kockáról
kockára rendelkezik a képi anyag mozgatásáról.
Ha az adott jelenet 214 kockára van a komputerben tervezve, akkor
az nem lehet soha 210 vagy 218. Ezzel a technikával lényegében
eltûnik a hagyományos filmvágás és operatõri
munka, de nem is rakunk teli egy szemétkosarat kivágott darabokkal,
mint a hagyományos filmtechnika esetében. Újdonság
még, hogy nem vagyunk helyhez kötve a filmkészítés
kapcsán. Az Internet elterjedésével egy kód
beiktatásával a világhálóra rárakhatjuk
az elkészült anyagot, és oda küldhetjük, röpíthetjük,
ahova akarjuk. Mondjuk Torontóban megrajzolom egy filmreklám
képes jeleneteit, és továbbküldöm az Internet
segítségével New Yorkba, ahol egy erre szakosodott
munkatárs összerakja kész filmmé. Nem is ismerem,
hogy ki õ, azt tudom csak, hogy a társaság egy alkalmazottja.
Lehet, hogy ezt a reklámfilmet majd éppen Chicagóban
adják át a megrendelõnek. Nekem nem kell jelen lennem,
mert látom pontosan a folyamatot, hogy mi hol tart. Elõny
még, hogy az eredeti rajzolt példányok a tervezõnél
maradnak.
Azt tapasztalom egyébként, hogy lassan már összemosódik
az európai és tengeren túli animációs
filmkészítési technika. Itthon a régi kollégáim
által alapított új stúdiók nagy többségében
is komputerrel dolgoznak, de nagy különbséget jelent az
Internet alkalmazásának lehetetlensége a magyarországi
árak mellett. Nekem Kanadában éjjel-nappal biztosított
a világhálóval való összeköttetésem
mindössze havi 36 dollárért, itt az Internet állandó
bekapcsolásától anyagilag tönkre lehet menni.
És ha már a párhuzamnál tartunk, mindig elbûvöl
a hazai filmek nézésekor, hogy mennyi tehetséges fiatal
biztosítja kiváló minõségben az utánpótlást.
Nem is készülnek már Önöknél
hagyományosan rajzolt, egyszemélyes animációs
filmek, filmepigrammák?
Elvétve. Ezek általában saját finanszírozásúak,
vagy ha állami segítséget kap hozzá az alkotó,
akkor az nem azt a célt szolgálja, hogy házat, autót
vegyen rajta, vagy iskoláztassa a gyerekeit. A világon egyedüliként
állami dotációból mûködõ
National Film Board is mintegy harmadára csökkentette a létszámát,
már alig vannak százan. De meg kell mondanom azt is, hogy
alkotóik közül minden évben egy-egy az Oscar-díjra
nomináltak között van. Kanadában külön
csatorna foglalkozik ezekkel a különcökkel és filmjeikkel.
Tehát ha úgy tetszik, nyilvánosságot kapnak
õk, csak a pénzük kevés. Velem is készítettek
mintegy háromnegyedórás portréfilmet, Csupó
Gáborral is.
Bizonyára ismeri a mi animációs filmes képzési
lehetõségünket a Magyar Iparmûvészeti Egyetemen.
Kanadában hogyan oldják meg a szervezett animációs
oktatást?
Toronto mellett városnyi területet foglal el az Sheridan
College, amit negyven éve még az állam épített
filmszakos hallgatók számára. Most a Walt Disney-cég
és Spielbergék finanszírozzák a mûködését.
Ez a gesztus a szponzoroknak bõven megtérül, mert cserében
ötven hallgatót képeztetnek ki stúdióik
számára. Ne tûnjön dicsekvésnek, de a minap
hallottam kollégáktól, hogy a háttéranimációval
készített A légy címû filmemet kuriózumként
oktatják e filmegyetemen.
A szerzett filmzene, zörejek, hangeffektek mint egyenértékû
mûvészi komponensek vajon léteznek-e még a komputerizált
filmkészítésben?
Sajnos a hagyományos hangstúdiók vagyont érõ
felszereléseikkel egymás után mennek tönkre.
Mint ahogy a legkorszerûbb Crass kamerákkal sem vesz fel ma
már senki filmet, és a mintegy darabonként egy dolláros
cellre sem fest már senki. Minden zene és zörejeffekt
CD-rõl hangzik. Ez a megoldás viszont professzionálisan
mûködik. Ha például esõt igényelünk,
szemerkélõt vagy viharost, vihar nélkülit vagy
dörgéssel kísértet, szélzúgással
alapozottat vagy orkánszerût, akkor egy pillanat alatt elõáll
félelmetes választékával a kívánt
CD.
Magyarországon népes szakember gárda foglalkozik
a tévében látható alkotások, azon belül
a gyerekfilmek agresszivitásával. Lát-e különbséget
e téren a hazai helyzet és választott hazája
filmes viszonyai között, hogyan reagálnak ott a gyerekek
a tévés agresszióra?
Igen, látok. Amerikában agresszívebben adnak
elõ mindent, elsõsorban a mindennapi élethez szervesen
hozzátartozó hirdetéseket, de gyerekmeséket
is. Míg ott egy harminc másodperces reklámfilm tizennyolc
jelenetbõl áll, tehát elképesztõen mozgalmas
és pergõ, addig Európában, így Magyarországon
is egy fél perces hirdetés mondjuk három jelenetbõl
adódik össze és csak a reklám végén
tudjuk meg, hogy Toyotát vagy Carlsberg sört hirdetett-e. Ha
nálunk képernyõre vagy moziba kerül egy amerikai
gyerekprodukció, különösen ha az kedvelt akciófilm,
a pergéskülönbség, a ráhatás intenzitása
feltétlenül jobban ingerli a fiatalokat. De azért nem
kell mindent Amerika nyakába varrni. Az agresszív, lövöldözõs
komputerjátékok, amelyekhez a magyar gyerekek minden további
nélkül hozzáférhetnek, ugyan fõleg a Távol-Keletrõl
érkeznek, de számos game-en európai cégjelzés
található.
Segíti Önt munkájában az Oscar-díj?
Lényegében igen. Minden ajtót ki tud nyitni,
de plusz pénzt nem jelent. Feltétlenül nagyobbak a minõségi
elvárások, s ezzel számolnom kell. Valamint azzal
is, hogy többekbõl még ma is irigységet vált
ki, ami sokszor nagyon kellemetlen formában nyilvánul meg.
És hogyan emlékszik azokra mesterekre, akik Önbõl
világsikert megízlelõ animátort faragtak?
A mai napig tisztelettel és hálával gondolok
Jankovics Marcellre és Gémes Józsefre. Mindig jobban
kedveltem az õstehetségeket, mint az akadémikus professzionistákat,
és õk mindketten született zsenik. Nem akartam soha
senkit utánozni, azért is találtam ki A légyre
jellemzõ fotonaturalista stílust. Nem akartam olyan lenni,
mint Marcell, és olyan sem, mint Gémes, de mégis,
a fiatalkoromra mindkettejük tudása, sokoldalúsága
és megszállottsága erõsen rányomta a
bélyegét. Köszönet érte.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu