Négy-öt lúzer összehajol avagy a vesztesek komédiája.

Film pereg a vásznon, új magyar játékfilm, vígjáték, közönségfilm, úgymond. Van benne – látszatra – minden: komédiások sztárcsapata, fények, mozgás, autók, nõk, élsportolók, zene… Csak film, az nincs: mintha a túlzsúfoltság, villódzás és vibrálás ellenére is üres volna a vászon. Filmhez – minimum – rendezõ kéne, ám esetünkben a fõszereplõ és az operatõr neve áll a stáblistán, egyikõjük játszik, másikuk fotografál, a filmet meg e nagy zûrzavarban nem rendezte senki.
Igaz, nem volt mit. Mert ahhoz meg – minimum - forgatókönyv kellett volna, ám a vászonra került laza blõdlik kusza halmaza semmiképp sem tekinthetõ annak; nincs hollywoodi producer, aki ilyennel el merne indulni. Ehhez képest négy forgatókönyvíró neve is olvasható a fõcímen, köztük a két (nem)rendezõé, ám nehéz elképzelni, hogy négy ivarérett magyar állampolgár egyetlen eredeti, szellemes ötletet ne legyen képes magából kipréselni, ha már a történetet, mint olyat, eleve elvetették. A szóbeli poénok többsége az aanyááád szó variációja, egyféleképpen ejtve és különbözõképpen ragozva. Néhány példa: a négy hülyére vett szereplõt meztelenül bezárják a büféskocsiba, õk a még náluk is hülyébb ötödiket nógatják, verné le a lakatot, „mivel verjem le?” tökölõdik, „aanyáááddal verd le”, hangzik a válasz. Sokszor látott kabaréjelenet bamba, vacakolós vendéggel, ki mindig megváltoztatja a rendelését: „aanyááád fõzzön neked!” zavarja el hõsünk. A (természetesen tökhülye) nepper átveri a büfést, nem az ígért autócsodát szállítja neki, hanem egy ócskábbat, „ha ebbe ülsz, akkor is felfigyelnek rád” vigasztalja, „aanyááádba ülve is felfigyelnének”, replikázik a haver.
A tisztán képi poénok közül kiemelném azt a geget, melyben a hetvenkedõ erõsfiú alatt összeroskad a fakorlát, meg még azt, hogy három különbözõ alkalommal is összetörik a féltett autócsodákat. Aztán muris még a pult alá bújtatott szeretõ, aki mellé beugrik a másik szeretõ, történetesen az elsõ édesanyja, mert megjött a bamba férj-apuka, természetesen vadászpuskával. A helyzet századvégi francia bohózatba vagy Nóti Károly-jelenetbe illõ, a feldolgozása idétlen vidéki hakniba, alpári tévés kabaréba (utóbbiért elnézést kell kérnem a tévésektõl, elismervén, hogy a Poénbomba, a Szatelit kabaré vagy a Dáridó ehhez képest elegáns, finom ízléssel megformált mûvészfilm). Azon túl, hogy az útszéli büféskocsi körül mindig történik valami, az egyes epizódok között nincs semmi logikai kapcsolat, sõt, magukban a helyzetekben sem fedezhetõ fel a logika halvány árnyéka. Nem érthetõ, ha már a fabudi oldala kidõlt, miért veri szét a násznép az ajtaját, hogy kicibálja onnan a menekülõ võlegényt. Nem világos, ha levetkõztetett hõseink pucérságuk eltakarására csak esküvõi ruhákat találnak, miért tûzik fel hozzá mindnyájan a fityulát is. Nem tudni, hogyan keveredik oda egy egész lakodalmas menet, bazseváló cigányzenekarral, miért lejtenek késõbb kacér, félmeztelen go-go-görlök az éjszakában; van itt minden, arra jár Kokó és Növényi Norbert is, erre már csak rámozdul a palira vett nézõ.
A történetekben és a képekben egyetlen következetes elem fedezhetõ föl: megszolgálni a szponzorpénzt. Az országúton rendre ugyanaz a két autómárka suhan el, szól a szponzoráló tévécsatorna és rádió, a szereplõk a filmet támogató lapokat olvassák, egyikük megnyeri a pénzadó cég játékának fõnyereményét, másikuk a rablás legcsábítóbb céljának az olajcég bonuszpontjait igazoló füzetet véli; van még reklámozott italmárka is, ha jól emlékszem, meg ezer dolog, amit be kellett venni a nemlétezõ történetbe, mert megfizették. Lehetne persze mindezt finomabban, ügyesebben, kevésbé szemérmetlenül mûvelni, nincs olasz, francia vagy amerikai film, amelyben ez ilyen gátlástalanul megjelenhetne, pedig arrafelé is tudnak valamit film és pénz kapcsolatáról. Kis filmgyártás a miénk, nálunk nemcsak a mûvészfilm veszteséges, hanem az úgynevezett közönségfilm is, hódít hát a jellegzetes új magyar filmmûfaj (szerény hozzájárulásunk az újkori filmmûvészet történetéhez): a szponzorfilm.
Méltatlanság volna fölsorolni mindazokat a kitûnõ színészeket, akiket paradox mód épp jeles kollégájuk késztetett ily vászonhasogató ripizésre. Két nevet említenék csupán: örömmel az egyiket, szomorúan a másikat. Örömmel Bodrogi Gyulát, villanásnyi epizódszerepében. Úgy látszik, õt a nagy zûrzavarban elfelejtették értesíteni, hogy hakni van itten, marháskodás, mindent bele, vagy rá nem lehetett hatni, nem tudom, de tény, hogy a film nézhetõ néhány perce neki köszönhetõ. Megérkezik a sárga távolsági busz sofõrjeként a bódéhoz, ugyanolyan váratlanul és érthetetlenül, mint mindenki más, kikiált az ablakon, majd kiszáll, magára hagyja meglepett utasait; kiderül, a fõhõs apja õ, eszik és mesél. Márkus óta senki nem evett úgy magyar filmvásznon, mint Bodrogi. Ahogy a Szerencsés Dánielben (szintén apaszerepben) mohón zabált, abban benne volt a XX. századi magyar történelem minden nyomorúsága. A mostani falása nem ily súlyos, elvégre azt sem tudja, hol van (mi sem), de a sok hülyére vett pofa után végre egy emberi arc tûnik fel a képen.
Ugyanebben a jelenetben egymondatos statisztaszerep jut Kállai Ferencnek. Totálban látjuk, a kép hátterében téblábol, a többi statiszta között, meresztgetni kell a szemünket, hogy egyáltalán felismerjük. A nemzet színésze érces, zengõ orgánumával azt kérdezi: „Hol lehet itt pisálni?”
Dõlni fognak a röhögéstõl.
 

Üvegtigris – magyar, 2000. Rendezte: Rudolf Péter és Kapitány Iván. Írta: Búss Gábor Olivér, Kapitány Iván, Rudolf Péter, Hársing Hilda. Kép: Kapitány Iván: Zene: Dés László. Díszlet: Jávor Lóránt. Jelmez: Klimó Péter. Vágó: Vass Csaba. Hang: Kõporossy János. Producer: Pataki Ágnes, Kovács Gábor. Szereplõk: Rudolf Péter (Lali), Reviczky Gábor (Gabin), Csuja Imre (Csoki), Szarvas József (Cingár), Horváth L. Ottó (Sanyi), Gáspár Sándor (Róka), Bodrogi Gyula (Papa), Szilágyi Tibor (Oszi), Básti Juli (Joli), Kecskés Karina (Betti), Nagy-Kálózy Eszter (Menyasszony), Kállai Ferenc. Gyártó: Filmpartners Kft. Támogató: NKÖM, MMK, RTL Klub, Porsche Hungaria, Nokia, Shell, Arany Ászok. Forgalmazó: Budapest Film. 100 perc.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu