Avantgárd jelen és múlt a BBS Toldi Moziban: Martina Kudlacek portréfilmje Alexander Hammidról és Ludvik Svábról.

Jonas Mekas rövid hirdetést függesztett ki az Anthology Film Archives elõterében: fiatal filmeseket keresett, akik elszántságot éreznek magukban ahhoz, hogy az archívumban õrzött filmek, filmtöredékek, a megjelent életrajzi kötetek, más írásos és képi dokumentációk alapján kísérleti dokumentumfilmet készítsenek Maya Deren életmûvérõl. A New Yorkban tartózkodó Martina Kudlacek egyetlen érdeklõdõként jelentkezett a munka elvégzésére. „Fizetni nem tudok, de garantálom, hogy sokat fogsz dolgozni” – Mekas állítólag ezzel a mondattal fogadta munkatársává a Prágában és Bécsben egyaránt otthonosan mozgó cseh kolleganõt, amikor az belevágott a munkába. A Balázs Béla Stúdió, a Cseh Kulturális Központ és a Cseh Filmintézet által szervezett budapesti vetítésekre is a bécsi vágószobából érkezett, majd sietett is vissza. Közeledik a bemutató.
Kudlacek a vetítések abszolút fõszereplõjévé vált. Nemcsak azért, mert személyesen, szuggesztív szóbeli megnyilvánulásaival is jelen volt Budapesten, hanem mert egyetlen film kivételével az õ munkáiból állt össze a program. Jan Svankmajer fergeteges Étel címû filmje is csak a fõszereplõ, Ludvik Sváb miatt került vetítésre – aki „hitvallását tekintve szürrealista, foglalkozása szerint pszichiáter, elhivatottsága a jazz, szenvedélye a film, szerelmének tárgya pedig titok” –: Kudlacek egyik filmje, a címét Bretontól kölcsönzõ L’Amour Fou ugyanis egy Svábról forgatott portré volt.
Svankmajer és felesége, a képzõmûvészként elismert Eva, Svábhoz hasonlóan, elkötelezett szürrealisták, sõt, Svábbal együtt mindketten tagjai a Cseh és Szlovák Szürrealista Csoportnak. Rajtuk kívül olyan mûvészek jelennek meg a filmben, mint Martin Stejskal, Frantisek Dryja, Alena Nádvornikova, Josef Janda, Jakub Effenberger és Vratislav Effenberger. A L’Amour Fou-t André Breton szövegén kívül A három úszó címû Eva Svankmajerova festmény inspirálta. Svankmajernénak azonban még ennél is jelentõsebb szerep jutott Kudlacek mûvészi pályafutásának alakulásában, hiszen neki köszönhetõ, hogy Kudlacek és Alexander Hammid (Hackenschmied) megismerkedett egymással New Yorkban, s így elkészülhetett Kudlacek eddig legtöbb elismerést szerzõ portréfilmje, a cseh-amerikai avantgárd-filmezés klasszikus mesterérõl, Maya Deren egyik férjérõl és alkotótársról, A délután hálói (1943) társrendezõjérõl, Alexander Hammidról.
Hammid Céltalan sétája már látható volt korábban is a BBS Toldi Moziban az összeállítást szerkesztõ Mihal Bregant egy korábbi filmprogramjának részeként, mint ahogy az Álommásolatok címû közép-európai filmavantgárd fesztiválunkon a Céltalan séta és A prágai vár címû mûvek is bemutatásra kerültek. (Sõt, A délután hálói többször is ment már a Toldiban.)
Kudlacek Hammidet bemutató portréfilmje egy képeket készítõ, kezével zseniálisan látó mûvészrõl szól, aki „nem szeret beszélni, inkább mindig képekben fejezi ki magát. Egyébként a csöndet szereti”. Hammid bár cseh filmmûvészként indult, éppen úgy Ausztriában született, mint a nála közel hatvan évvel fiatalabb Kudlacek, csak egyikük Linzben, a másikuk Bécsben. Kudlacek filmjének nagy érdeme, hogy részleteket láthatunk benne Hammid Egy macska magánélete (1945) címû sokat emlegetett, bár ritkán vetített filmjébõl. A Deren és Kudlacek közös kedvencérõl, a feleség asszisztálásával, de már önállóan készített film a valaha készült legelbûvölõbb és legmívesebb eszközökkel megvalósított házimozik sorába tartozik. Amint azt Robert Hallernek, egy 1978-ban készített beszélgetésében Hammid elmondta, emlékei szerint két vagy három hónapnál hosszabb ideig készítette a filmet.
Hammid mielõtt Amerikába ment volna, még Hackenschmiedként megbecsült mûvésze és aktivistája volt a prágai avantgárdnak. A fõiskolán olyan, Magyarországon is ismert osztálytársai voltak, mint a Ján Kadárral világhírûvé váló Elmar Klos. Filmjei az akkoriban fénynapjait élõ cseh avantgárd meghatározó alakjává emelték. Kritikákat, elemzéseket publikált az ilyen érdeklõdésû mozik programjairól, s fotómûvészként is elismerték.
1930-ban készített Céltalan séta címû alapfilmjében található az a világhírûvé vált jelenetsor, amelyik Kudlacek portréfilmjébe is bekerült. A film egyik szereplõje felszáll egy villamosra, majd visszapillant a jármûbõl, és meglátja magát, amint a megállóban áll. A filmes szürrealizmus lényegét érintõ gondolat és képsor valósult meg ebben a jelenetben.
Kudlacek Hammid-filmjében összefonódik és kiegészül egymással Hammid mai New York-i élete, látásmódja és emlékei a rendezõnõ által beillesztett három remekmû – Céltalan séta, A délután hálói, Egy macska magánélete – jeleneteivel és hangulatával. Ahogy Hammid az aludttej fogyasztása és készítése iránti filozofikus elkötelezettségérõl beszámol, miközben annak elkészítésével foglalatoskodik, az Egy macska életébe illõ jelenet valósul meg elõttünk. Kudlacek megértette, hogy Hammid számára nem érzelmi kérdés a beszéd. Filmjében úgy láttatja a világot, ahogy az öreg mester maga is szemléli.
A Prágai Dixieland Együttes, Billie Holiday, Thelonious Monk és mások zenéjével, valamint Ludvik Sváb jellegzetes, a sör és a dohányzás hatására szálkásra kapart beszédhangjával gazdaggá tett L’Amour Fou a filmezésnek még az avantgardizmus éveinél is korábbi fiatalságához nyúl vissza, Sváb felmenõje, Josef Sváb-Malostransky ugyanis az elsõ cseh filmszínész volt. 1898-ban a Ján Krizeneckyvel közösen készített: Az ember öt értéke és nevetés és könnyek címû filmjükben az õ arcáról jelentek meg elõször közelképek Európában. A L’Amour Fou-ban felhasznált jelenetek szellemesek, szórakoztatóak; lenyûgözõ a csodákkal és a bumfordisággal való incselkedés ereje, ami persze általában is jellemzõ a korszak filmjeire.
A Svábról szóló film még inkább egyszemélyes elõadás, mint a Hammid-kaland, még törvényszerûbb és közvetlenebb módon kötõdik a fõszereplõhöz, mert – ahogy az Sváb jellemzésébõl is kiderül – ez a fõhõs Hammidnél is kevésbé fogható meg mûvészetének ívével és jellegével, hiszen a tevékenységek minõsége is része csupán annak a világképnek és magatartásformának, amit Ludvik Sváb létezése meghatároz. Sváb olyan erõs személyiségként jelenik meg a filmben, akirõl nézése és hallgatása közben evidens képet alkothatunk. Utolsó mohikán egy kultúrából.
A kétszemélyes miniszemle leginkább szívszorító filmje Az utolsó hõsök volt. Kudlacek évekig foglalkozott a témával, míg befejezte mûvét, ami a dokumentumfilm, a portré- és színházi filmek, valamint a filmnaplók jellegzetességeit viseli magán, de elsõsorban mementó egy kollektív alkotói és életforma egyhónapos létezésérõl.
A Szentpétervárról elköltözött Derevo színházi társulat tagjai, helyi színészek és zenészek, valamint cseh filmesek azért gyûltek össze Bécsben, hogy közös színházat csináljanak. Rengeteg oka volt annak, hogy ez a terv nem lett hosszú távon életképes. Maradt egy hónapnyi idõ. Az önmegmutatásra. A tervekre. A munka- és személyes kapcsolatokra. Azután – mint a Víg Mihály-dalban – mindennek vége lett. Ami viszont megmaradt: egyértelmû és gyönyörû. Életgesztusok a gép elõtt. Önértékû performance-ok a kapcsolatteremtésrõl, a párbeszéd-kezdeményezésrõl. Mindenki elesett és szeretetéhes a filmben. A bécsi punkok által elfoglalt házban zenésztársaival fellépõ Nick Cave éppen úgy, mint az ismeretlen színészek.
Kísérlet az élet(re).
Errõl szól a film.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu