A televízióknak kötelessége volna a tudást, a kultúrát terjeszteni, tudományos filmeket is mûsorukra tûzni.

Sok-sok év után ismét van fóruma a tudományos filmeknek. A magyar filmvilág mostoha gyermeke kap lehetõséget, hogy megmutassa Homoki-Nagy, Kollányi és a többiek mûvészetének van folytatása, még él a népszerû-tudományos film.
Hadd idézzem a magyar irodalom klasszikusát, Karinthy Frigyest, aki a Mozgókép Híradó 1910. január 20-i számában A mozgókép metafizikája címû cikkében a következõket írta a filmrõl, a film és az ember kapcsolatáról, a film lehetõségeirõl: „Én óriásnak és nagyszerûnek tartom azt a gondolatot, hogy akkor, amikor így végigmentem az Andrássy úton, egy mozgófényképes masinája levehetett volna, s ami benne szimplán érzékelhetõ valóság: a szín, a forma, a mozdulat örökre megmaradt volna, mint szín, forma és mozdulat, az a lény, aki mint jelenség igazán voltam: objektív dolog, konkrét igazság… Az az ’ÉN’, aki akkor az Andrássy úton sétált, nem szûnt meg és nem halt meg: a mozgófénykép levette õt, s száz meg száz év múlva, ami objektív valóság, tehát fizikai megjelenés: újjászületik unokáink szemében, ha lepörög elõttük a szalag. Skatulyában eltehetjük magunkat és korunkat a jövendõnek: kihûlt csillag sugara gyanánt, amelynek képe századokon át röpül felénk az ûrben, s mely a mi részünkre létezik, bár a valóságban már nincs… Ember, vigyázz! Nincs nyugalom, nincs feledés többé: végtelen jelentõsége lehet ezentúl minden mozdulatnak, fejed félrefordításának, szemed rebbenésének, mert hiszen örökéletû lehet. Mi halunk csak meg, meggyötört öntudatunk, nyomorult énünk, de objektív lényünk tovább él, hogy kérlelhetetlen õszinteséggel tegyen tanúságot rólunk az idõ végezetéig.”
Gutenberg találmánya segítségével az ember a gondolatait betûkbe öntötte, megalkotta a könyvnyomtatást, majd a világról szerzett élményeit nem csak emlékként raktározta el, hanem fényképekben, majd mozgófényképen örökítette meg – ez a film. És ezzel Karinthynak igaza lett, az ember megoldotta a megoldhatatlant, a halhatatlanságot. Az öröklõdésnek tehát nem az anyag- és energiaáramlás, hanem az információterjedés a lényege. Az agysejtjeinkben rögzült tudást, a csak egy emberöltönyire terjedõ archiválást, az emlékezést nem lehet tehát genetikailag átörökíteni. Ez csak az információáramlás eszközeivel, szóban, írásban, képekben, nemzedékrõl nemzedékre adható tovább.
Ezért is oly nagy az írástudók felelõssége. A gondolkodó ember, a homo sapiens a nyelv, a szavak segítségével tudja gondolatait megosztani másokkal. A tudós is az általa felfedezett titkokat, gondolatokat Gutenberg módszerével, könyvekben, vagy mozgófilmen, sõt manapság a világháló és a komputer merevlemeze segítségével teszi közzé, amelyek így nemcsak kortársai, hanem a következõ generációk számára is elérhetõvé, azaz halhatatlanná válnak. A népdal, a népmese is elõször úgy élt tovább, hogy generációról generációra, anyáról leánygyermekre, apáról fiúra szállt, míg végül valaki lejegyezte, majd a nyomtatás és a hangrögzítés és -továbbítás modern eszközeivel mindenki számára hozzáférhetõvé tette. Az ember maga tehát mulandó, gondolatai az írás, a képek segítségével viszont halhatatlanok lehetnek. Mindezen gondolatoknál figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy a mozgó képtechnika jelentõsége óriási mértékben felértékelõdött nálunk Magyarországon és az egész világban. Ma Magyarországon az átlagember több mint négy órát néz televíziót, ugyanakkor egyre kevesebbet olvas.
Amíg az írott betû vagy fénykép vizuális ingerként éri el agykérgünket, a celluloid szalag és fiatalabb, modernebb társai egyszerre használják a látási és hallási érzékszervünket, lecsökkentve az ember esélyeit, hogy belsõ értékrendje alapján megszûrje a látottakat és hallottakat. Ám igazán elkeserednünk akkor kell, ha megnézzük a statisztikát, hogy e négy óra alatt a nézõk abszolút többsége értéktelen, kommersz mozgóképkínálat foglyává válik.
Ha az ENSZ legmagasabb fórumán tanácskozást hívnak össze a televíziózás helyzetérõl, ez azért történik, mert súlyos aggodalmak fogalmazódnak meg immár minden, a mozgóképvilágban elburjánzó gátlástalan erõszak és a primitív, gondolatnélküli sablonok dömpingjével szemben. Sajnos az igazi mûvészet és az értékes gondolat a nagyhatalmú televízió adók többségében nem élvez elõnyt.
Azt tapasztalhatjuk, hogy a mûvelt közvélemény jelentõs képviselõi egyre inkább igénylik az értékorientált televízióadókat. Nem véletlen, hogy ebben a körben a tudományos ismeretterjesztõ filmeknek is új, nagy nézõtábora jött létre. A Spektrum, a National Geographic Channel, a Discovery Channel, az Animal Planet egyre nagyobb figyelmet és érdeklõdést vált ki a mûvelt magyar nézõk körében, és ami különösen fontos, egyre jelentõsebb táboruk van a diákok között. Mindez azt tükrözi, hogy a nézõi szükségletek differenciálódni, szerencsés esetben pedig fejlõdni kezdenek.
Mindez aláhúzza a magyar népszerû-tudományos filmmûvészet jelentõségét, és egyre inkább szükségessé válik, hogy az oktatás korszerûsítésének folyamatában jelentõs szerepet kaphassanak a népszerû-tudományos filmek. A felértékelõdés elõbbiekben jelzett folyamatát jól szemlélteti, hogy a sikeres játék- és dokumentumfilmeket készítõ Gyarmathy Lívia legutóbbi nagy hazai és nemzetközi sikerét A mi gólyánk címû filmjével érte el, s Szalai Györgyi Napfogyatkozás címmel készítette egyik legutóbbi filmjét.
Azt is mondhatnám, hogy az élõ természet, valamint a természettudományok általános felértékelõdésének nemcsak a magyar filmmûvészet e nagyon fontos ágára kell hatnia, hanem a kultúrpolitikusokra és a filmek üzenetét befogadó közönségre is.
Duló Károly, Dénes Gábor, Péterffy András, Lakatos Iván, Fuzik János és kollégái rendkívül sokat tettek az elmúlt tíz évben annak érdekében, hogy a magyar filmmûvészet e fontos ága az információs társadalom küszöbén képes legyen a ráváró jelentõs feladatok megoldására.
Az információs forradalom napjait éljük. Az ismeretek terjesztése a XXI. század nagy-nagy kihívása, hiszen tudás-alapú Európa épül. Az Európai Unióba egyenrangú társként csak szakmailag jól felkészült, a tudomány legújabb eredményeivel is felvértezett népként, nemzetként léphetünk be. Csak így biztosíthatjuk, hogy kultúrnemzetünk minden egyes tagja hozzáférhessen a tudomány, a modern technika legújabb eredményeihez.
Ebben a világban a felgyorsult és a tudomány legújabb eredményeitõl függõviszonyba került gazdaságban a népszerû-tudományos filmeknek tehát az a feladata, hogy segítse az ismeretek terjesztését, az állampolgárok „egész életen át tartó” tanulását, azaz a tudás-alapú társadalom létrehozását. Ezen túlmenõen kutatóként meggyõzõdésem, hogy soha nem volt nagyobb szükség a népszerû-tudományos filmekre, mint napjainkban, amikor virágzanak az áltudományok, a tudományos analfabétizmus (science illiteracy) egyre szélesebb körben terjed. A közszolgálati, de még a kereskedelmi tévéknek is kötelessége lenne tehát a tudást, a kultúrát terjeszteni, így a tudományos filmeket mûsorukba felvenni. Sajnos erre nem sok példa van.
A szolnoki Millenniumi Tudományos Filmszemle elõzménye a Képzõmûvészeti Filmszemlék megrendezése volt, amely mintegy harminc éves múltra tekint vissza és 2000-ben a résztvevõk körének szélesítése érdekében nemzetközi fesztivállá fejlesztették.
Köszönet azoknak, akik mindennel dacolva még hisznek abban, hogy van értelme értéket teremteni, még hisznek abban, hogy napjainkban, amikor az „érdek, mint gazda, igazgat” (József Attila) és az emberi kapcsolatokat szétbomlasztó, korunkat egyre jobban jellemzõ, csak az anyagi szempontokat figyelembe vevõ érdekrendszer egyszer úgy alakítható át, hogy az igaz és a szép gyermekeiben, a tudományban és mûvészetben megjelenõ és a társadalom számára tanulságul szolgáló értékelv is érvényesülni fog. A fesztivál filmjeinek készítõi még hisznek abban, hogy az emberek taníthatók, hogy az érték és a boldogság is fontos az érdek és a boldogulás mellett. Már csak ezért is valamennyien díjat érdemelnének.

A MTA alelnökének elõadása teljes terjedelmében a szolnoki fesztivál megnyitóján hangzott el.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu