Hazaérkezni jó, kivéve, ha horrorfilmben teszi az ember.
A civilizáció abortuszt hajtott végre a természeten,
amikor kimetszette méhébõl az emberi fajt. A magzatburkából
kiszakított ember azonban úgy tûnik, képtelen
elviselni a rajta elkövetett erõszakot, így egész
életét áthatja a biztonságot adó zárt
terek reprodukálásának vágya: boldogságához
családi házat, térbeli mozgásához jármûvet,
halálához koporsót és kriptát épít.
Röpke életünk voltaképp nem más, mint
a test és a lélek idõbeli áramlása a
létezés három tartálya, – az anyaméh,
az otthon és a koporsó – között. Az anyaméh
lélekkel és sejtekkel felpumpálódó embertömlõ,
a koporsó meglékelt, üresen hagyott emberzsák,
a családi otthon pedig szorosan legumizott befõttesüveg,
melynek feladata a boldogság tartósítása. A
kandalló és a hintaszék, meg a reggeli napfényben
fürdõ konyha, azaz az utópikus otthon kellékei
az anyaöl melegét keltik életre; a pókhálókkal
és bánattal teli sötét folyosók, vagyis
a kísértetház alapelemei a koporsó rettenetét
vetítik elõre az otthonba. A boldogság otthona: az
egyedfejlõdés flashbackje. A tragédiával megtöltött
ház: elkapkodott flash forward.
A ház, a családi otthon a filmmûvészet egyik
legkedveltebb motívuma. A horrorfilmek (Usher ház), a krimik
(Meghívás egy gyilkos vacsorára), a komédiák
(Reszkessetek betörõk), a lélektani drámák
(A Halál és a lányka), a társadalmi szatírák
(Nagy zabálás), a pornófilmek (Szerelem Hotel) állandóan
visszatérõ színtere a ház. Lakói végletesen
különböznek egymástól, egy közös
dolog azonban van bennük: mániákus reprodukciós
vágy hajtja õket, a zárt közeg kényszerítõ
hatására sikolyokat, hullákat, gegeket, könnyeket
vagy épp testváladékokat termelnek eszelõs
ütemben.
A civilizáció bûnlajstromában a szellemirtás
is ott szerepel. A mitológiában a szellemek lakhelye a tágas
túlvilág, melyrõl széles horizontú tájkép
készíthetõ. A középkorban az egyház
már csak triptichonjainak szûk oldalszárnyát
hagyta szabadon a pokol lidércei elõtt, s bár a pogány
ízû hõskölteményekben és lovagregényekben
tovább élnek a mágia kreatúrái, azonban
õk is visszaszorulnak a zárt várak, kastélyok
védõbástyái közé: Beowulf egy titokzatos
éji csarnokban vív meg a birodalmát romlásba
döntõ gonosz lidérccel, Sir Gawain pedig egy falból
kiröppenõ dárdákkal, mennyezetrõl hulló
kardokkal, fojtogató ággyal teli épületben tölti
el élete legnyomasztóbb éjjelét. A túlvilágból
pokolba, majd kísértetkastélyokba visszaszoruló
szellemek hosszas pihenõ után, a viktoriánus rémregényben,
pontosabban Horace Walpole Otrantói kastély címû
könyvében kelnek életre ismét: mozgásterük
azonban itt is szigorúan szûkre szabott, pusztán az
épület titokzatos helységeire korlátozódik.
Walpole nem csak az elsõ „modern” kísértetregény
szülõatyja, hanem az egyik legelsõ neo-gótikus
kastély építtetõje is: a zegzugos kiszögellésekkel,
kéményekkel, tornácokkal, tornyokkal teli Strawberry
Hill-en elsõ ránézésre érezhetõ,
hogy ugyanaz az elme teremtette, mint a gótikus horror-regényt,
hiszen lényege a zárt formát megbontó aszimmetria,
a nyugalmat megzavaró áramlás, az érzelmi eksztázist
kiváltó túlburjánzó képzelet.
A materialista elme számára a neo-gótikus torony és
neo-gót mondat rákos fantázia-daganat, képzelet-pattanás
a ráció testén; a romantika azonban képzelet-rügyeket
lát bennük, melyek a barokkos fantázia káprázatos
virágait nyitják meg az olvasó és a szemlélõ
elõtt.
A kísértetház motívuma Horace Walpole-tól
Edgar Allen Poe-n és Lovecrafton keresztül Stephen Kingig és
Clive Barkerig végigvonul a modern horror történetén,
és a rémségek háza a filmes ikonográfiának
is alapvetõ kelléke lett. Nem számít, hogy
az átok háza „hagyományos” evilági épület
(Psycho, Temetetlen múlt) vagy ûrben lebegõ, futurizált
kísértetkastély (Alien, Halálhajó),
a lényege az, hogy egyesíti magában az anyaöl
és a koporsó funkcióját, a születést
és a halált.
Babaházak bakacsinban
A rettenet háza a természeti erõk tombolásával
nyitja meg hatalmas kovácsoltvas kapuját: villám cikázik
alá az égbõl, záporesõ szakad, szél
szaggatja a csupasz faágakat, ködtenger nyaldossa az épület
falait. Az energiakisülés, melyet az irracionalitás
(ház) és ráció (látogató) erõszakos
násza hívott életre, galvanizáló õserõvel
hat az épületre, a természet pedig, Frankenstein doktort
meghazudtoló ügyességgel új életet lehel
a málló falakból, száraz indákból,
düledezõ kéményekbõl összeeszkábált,
sírjából elõásott épület-tetembe.
A borzalom háza környezetétõl izolált
mikrokozmosz, amely dombtetõn (Psycho), tengerparti sziklán
(A kút és az inga), mocsárból kiemelkedõ
szigeten (Az Usher ház), tó közepén (Gothic –
A szellem éjszakája), erdei tisztáson (Gonosz halottak
1., 2.), havas hegytetõn (Ragyogás) áll. Kapuja foghíjas
száj, csipkefüggönnyel és pókhálóval
beszõtt ablakai szürkehályogos szemek, kéménykürtõje
vagy bástyája gigászi orr: az Amityville címû
horrorfilm hírhedt épülete vörösen ragyogó
ablakpárjaival valóban arcot formáz, az Átok
egyik jelenetében a festett üvegablakok igazi szemekké
változnak át. A Psycho óta szinte mindig ott látjuk
az ablakban az érkezõket mozdulatlan transzban figyelõ
titokzatos lakót: ha az ablak a ház szeme, akkor õ
az ablak pupillája, a hosszú álmából
felébredt épület tisztuló, ámde keretbe
zárt, bebörtönözött tekintete.
A kísértetkastély belsejét a gótika
vagy a szertelen szecesszió béleli ki buja formáival,
ám a látogatók mindig a hatalmas, üres térben
találják magukat, és a nézõt rögtön
hatalmába keríti a horror vacui érzése. Az
érkezõt nekrofil öleléssel vonzzák a magasba
a hatalmas lépcsõk; a lengõ függönyökkel
vagy zárt ajtókkal feltagolt folyosókon különös
alakok bukkannak fel: mélabús házigazda, furcsa titkokat
ismerõ komornyik, komor házvezetõnõ, sebesen
tovairamodó fekete macska. Némaság és üresség
tölti meg a kastélyt: az architektúra barokkos zsúfoltságát
az emberi gesztusok minimalizmusa ellenpontozza, és ez a diszharmónia
különös feszültséget teremt. A kísértetház
lakói, úgy érezzük, voltaképp tehetetlen
bábok, akiket valamilyen ismeretlen erõ mozgat láthatatlan
marionett-madzagokkal.
A kísértetház: nekrofil babaház. A gyerekszobák
babaháza épület-keresztmetszet és szociális
tabló: térszerkezete és társadalmi viszonyrendszere
elsõ látásra áttekinthetõ. A kísértetházról
nem készíthetõ semmiféle metszet: térszerkezete
és interperszonális kapcsolatrendszere labirintus szerû,
kiismerhetetlen. A babaházat ultra-totál plánból
látjuk, a kísértetházban sikló kamera
csak a részleteket mutatja. A gyerekszoba-babaház nyugalmat
sugall, mert áttekinthetõ, a nekrofil-babaház feszültséget
áraszt, hisz kiismerhetetlen.
A paranoia panoptikumai
Roman Polanski a Rosemary gyermeke kezdõképein hosszasan
elidõz a történet színhelyül szolgáló,
madárperspektívából felvett Dakota Buildingen:
a híres manhattani épület zárt tömbjével
és toronyszerû központi magjával gigászi
bérház és kísértetkastély egyszerre.
A városi kísértetház: kafkai paranoia-kastély.
A tornyokat, tornácokat, kéményeket itt kopott tûzfalak;
a titokzatos, néma lakókat ûzött tekintetû
vagy épp irritálóan kíváncsi, gyanúsan
nyájas kispolgárok helyettesítik. Polanski Lakójának
fõhõse, Mr. Trelkovsky egy kicsiny párizsi bérlakásba
költözik: a sötét szobák, a csõszerû
lépcsõház, a lift és gang klausztrofóbikus
rettegést sugall. A bérlõ, ablakán kitekintve
mozdulatlan szomszédokat lát a szemközti lakásokban,
akik naphosszat bámulnak maguk elé: a kísértetkastély
néma marionettfiguráit itt mozdulatlan viaszbábúk
váltják fel. Ha a kísértetház nekrofil
babaház, a városi bérkaszárnya a paranoia panoptikuma.
A szobák által tagolt folyosókat itt ablakok által
felszabdalt tûzfalak váltják fel, a hatalmas kõornamensek
helyett a szakadó tapéta, beázott tetõ és
a málló vakolat teremt feszültséget. A horror
vacui-t a horror vakolat rettenete váltja fel.
A rémségek háza néha egészen szelíd
külsõt ölt. Az Átkozottak otthona, a Temetetlen
múlt, a Fõbérlõ a halál otthonai békét
sugalló kertvárosi villák, és az Ördögûzõ
családi házáról is csak a különös
beállítások és nyugtalanító megvilágítások
sugallják, miféle szörnyûségek készülõdnek
a mélyén. Míg a kísértetkastélyba
érkezõ idegent a környezet cinizmusa, közönye
és agresszivitása, a bérkaszárnya lakóját
pedig a paranoia teszi kiszolgáltatottá, addig a kertvárosban
a nyárspolgárok demagóg katolicizmusa és a
pletykás szomszédok gépies boldogsághite teremti
meg az elszigeteltséget. A sziklaoromra kapaszkodó kísértetházban
a bánat, a kertvárosban a kollektív boldogsághit
tesz izolálttá. A kísértetház kripta,
míg a bérkaszárnya és a kertváros tömegsír.
Ha az elsõ nekrofil babaház, a második pedig a paranoia
panoptikuma, akkor a kertváros diabolikus terepasztal: a metszet
helyett itt a madárperspektíva uralkodik, a kriptaszag és
dohos levegõ helyett a boldogság pillanatragasztójának
illatát érezzük.
A kertvárosi kísértetházat az ismerõs
bútorok, meleg színû tapéták, a gyerekszoba
csillárjára felszerelt csilingelõ játékok
teszik otthonossá: míg a kísértetkastély
filmekben a rémület forrása az ismeretlen tér,
addig a kertvárosi átokházban épp az ismeretlenné
átlényegülõ családias környezet hordozza
a borzalmat. A sátáni költészet kelléktárában
a kísértetkastély hasonlat, ahol a ház a kriptához
hasonul; a családi átokház viszont metafora, ahol
a lakás az éjszakai gyerekszoba félelmeit testesíti
meg. A kísértetkastélyban azért félünk,
mert nem tudjuk, mi micsoda, a gyerekszobában azért, mert
azt nem tudjuk, mi mivé változik át. A kísértetház
rémületének forrása az idegen forma. A gyerekszobáé
a metamorfózis.
Temetetlen múlt
Az elátkozott ház mélyén mindig valamilyen
borzalmas titok rejtõzik: ha a viktoriánus otthon központi
magja a családi tûzhely, a borzalom fészke voltaképp
a sátáni nucleus köré szervezõdõ
architektonikus rendszer. Az Usher-házat a családot sújtó
õsi átok üli meg, a kastély kriptájában,
egy lelakatolt koporsóban az élve eltemetett Madeline Usher
fekszik. A Kút és az inga kísértetkastélyának
gyomrában, egy pókhálós pincében az
épület egykori urának inkvizíciós kínzókamrája
található. A Poltergeist háza temetõre, a Ház
a temetõnél villája sírkert mellé, az
Átkozottak otthona sátánista rítusoknak helyt
adó bányára épült. A Megkísértve
gyönyörû vidéki kúriájában
a Meriell család három sarja, Robert, Simon és a szépséges
Christine égett bent. A Rosemary gyermekében az új
lakás történetét különös haláleset
árnyékolja be (érdekes adalék a forgatás
helyszínéül szolgáló Dakota Building történetéhez,
hogy itt lakott Boris Karloff, a híres horror-sztár, továbbá
a ház elõtt lõtték le 1980-ban John Lennont).
A lakó fõhõse az elõzõ bérlõ
rejtélyes öngyilkosságának, a Fõbérlõ
a halál fiatal gondnoka viszont a korábbi gondok halálának
„köszönhetõen” kapja meg a lakást. A Manderley
ház asszonya és a Temetetlen múlt fiatal arái
azért oszthatják meg férjurukkal a hálószobát,
mert az elõzõ feleség nyoszolyája a tengerfenék;
az Amityville házikójának szobáit, a Ragyogás
hoteljének folyosóit a feleségét és
gyermekeit lemészároló apa múltbéli
bûne tölti meg.
A temetetlen múltra rengeteg apró jel emlékeztet
az átok házában. A dicsõséges családi
pantheon itt a kripta vagy az emeletre vivõ rozoga lépcsõfolyosó,
amelynek falán degenerált õsök portréit
látjuk. A letakart bútorok, a lelakatolt szobák, a
tapétát bemocskoló különös nyomok,
a ládák és fiókok mélyére rejtett,
kivágott újsághírek, a naplórészletek
és levelek mind-mind az bizonyítják: a szobák
félig lezárt dobozok, melyek a jelen csomagolópapírjaival
ügyetlenül próbálják betakarni a múltat.
Az idõ különös módon változik meg az
átok házában: a múlt-jövõ-jelen
helyett a megfelelõ sorrend a jelen-múlt-jövõ.
Idegroncsok és idegenek
Az átok házának lakói szánalmas
idegroncsok, akik a depresszív neurózis és a hisztérikus
pszichózis határán egyensúlyoznak. Poe Usher-házának
ura, a Vincent Price által oly zseniálisan alakított
Roderick Usher a melankólia törékeny porcelánvilágában
él, s úgy tûnik, õ maga is sérülékeny
bánat-fajanszból van, mert fizikai fájdalmat okoz
neki, ha hozzáérnek, vagy ha hangosan beszélnek a
jelenlétében. Máshol épphogy beteges exhibicionizmus
és hiperaktivitás jellemzi a kísértetház
urait: az Addams Family eszelõs családját és
az Agyatlan apartman tulajdonosát infantilis kriptahumor élteti,
a Rocky Horror Picture Show Frank-N-Furtherje narcisztikus tánc-
és énekorgiákban tobzódik. Az Operaház
fantomja mintha képtelen lenne elviselni, hogy neki a színfalak
mögött kell élnie, tébolyult akrobatikus koreográfiát
komponál magának: folyton rohangál, mászik
és ugrándozik a díszletek között. A Casper
szellemei (Gizda, Böhöm, Büffencs) idétlen anyagcsere-humorral
és mimikri-parádéval szórakoztatják
és rémisztgetik a vendégeket, a Delicatessen eszelõs
ámokfutói igazi bolondokházává változtatják
a pusztaságból kiemelkedõ bárházat.
A ház lakóinak hangulata néha pillanatonként
ingadozik, a tömeggyilkosok lelke például az apátia
és a hisztérikus kitörések pólusai közé
van kifeszítve: az elsõ csendes katatóniára,
a második késsel vagy fejszével levezetett ideg-kisülésekre
kényszeríti õket.
A kísértetházba érkezõ vendéget
többféle motiváció hajthatja. A betolakodó
lehet hiperaktív figura, aki inkvizítori ügybuzgalommal
kutatja az épület titkát: az Usher-ház fõhõse
szerelmének rejtélyes betegsége miatt érkezik
az elátkozott kastélyba; A kút és az inga fõszereplõjét
nõvérének különös halála hívja
a tengerparti erõdítésbe. A Megkísértve
és az Átok magabiztos, fiatal pszichiátereit szakmai
bizonyításvágy hajtja: az elõzõ a halott
Meriellek szellemeitõl rettegõ nagynéni hívására,
az utóbbi tudományos kutatás céljából
érkezik a vidéki kísértetházba. Máskor
baleset vagy véletlen sodorja az épülethez az idegent:
a Psycho Lila Crane-je az éjszakai vihar és a lerobbant autó
miatt kénytelen megszállni a Bates Motelben, a Rocky Horror
Picture Show nászutasait ugyancsak az éjjeli sötét
és a tomboló zivatar ûzi a kísérteties
épületbe. A „betolakodók” legtöbbször többgyermekes,
boldog családok: az Amityville, az Átkozottak otthona, a
Ragyogás, az Agyatlan apartman áldozat-fõhõsei
mind-mind az új élet vagy a kikapcsolódás reményében
érkeznek az új házba. A hibát ott követik
el, hogy jelenlétükkel, erõszakos behatolásukkal
megbontják a hermetikusan elzárt világ diabolikus
harmóniáját: a múltat jelennel, a bánatot
boldogsággal fertõzik meg. Kórokozók, akiknek
jelenléte védekezõ reakciót indít el
a házban.
A ház asszonya
A kísértetház szinte mindig nõi princípium,
befogadó közeg, azaz szeretõ vagy anya megtestesülése.
A terror háza címû film érdekes például
szolgálhat a ház–anya, illetve ház–asszony analógiára.
Az ultramodern épületet egy zseniális tudós tervezte
abból a célból, hogy megalkossa a jövõ
otthonát, a kényelem gépiesített paradicsomát:
a hatalmas villa Ray Bradbury egyik novellájának jövõbeli
házát idézi, amely gazdáinak halála
után is folytatja monoton tevékenységét. A
filmben szereplõ, Helen névre keresztelt ház ideális
gépanya: a szobákban kamera-szemek õrködnek a
lakók biztonsága fölött, az Internet bármelyik
helységbõl elérhetõ, a reggeli kávé,
a vacsora, a fürdõvíz egyetlen parancsszóra elkészül.
Helen központi számítógépe a lakók
hõtérképét szkennelve azok minden érzelmi
rezdülését, vágyát ismeri, így
valamennyi igényüket kielégíti. A ház
azonban nem csak anya, hanem feleség, barát és munkatárs
is egyszemélyben: a családját elhanyagoló férj
egyre több idõt tölt vele, neki panaszolja el nejének
és gyerekeinek hisztérikus viselkedését, tõle
kér tanácsot az üzleti terveihez. Helen hamarosan igazi
zsarnokká, házisárkánnyá válik:
befurakszik a lakók legtitkosabb álmaiba, elolvassa azok
internetes levelezéseit, a lázadozó feleséget
potenciális vetélytársnak, a hisztérikus gyerekeket
elpusztítandó, zavaró tényezõknek kezdi
tekinteni. Az anyaméh boldogsága intrauterén terrorrá
változik, a gépi köldökzsinór már
nem boldogságot és kényelmet, hanem rettegést
adagol a kiszolgáltatott ember-magzatoknak.
A Mandarley ház asszonya ugyancsak a ház–asszony analógiára
épít. A kastély, melybe elhozza Lawrence Olivier szép,
ámde igen egyszerû ifjú aráját, telítve
van a tragikus körülmények között elhunyt elõzõ
feleség, a gyönyörû Rebecca emlékeivel. A
szobák, a falak, a bútorok, a kerti fák és
a szolgálók mind-mind Rebecca emlékének melankolikus
parfümjét árasztják magukból: a ház
a gróf hosszú özvegysége során átlényegült
az egykori feleséggé, és többé már
nem hajlandó elfogadni az új asszony jelenlétét.
Az Élõ hely címû film anti-utópisztikus
világában az ózonréteg megsemmisülése
miatt elpusztult bolygónk növényzete, ám egy
tragikus körülmények között elhalálozott
botanikus titokzatos házában mégis buja trópusi
vegetáció tenyész: a barlangban jóságos
védõ tündérként lebeg a ház asszonya,
aki a panteisztikus nászban olvad össze a flórával,
és elpusztítja mindazokat, akit betolakodnak az épületbe.
Az anya figurája néhol konkrétan is megjelenik
az átok házában. A Psycho Norman Bates-e pincéjében
rejtegeti múmiává aszalódott anyját;
a Deranged (Tébolyult) elmebeteg gyilkosa ágyba fekteti a
sírból kiásott mama rothadó tetemét,
a Blood Feast üzleti eladója boltjának titkos szentélyében
imád egy titokzatos, vérszomjas egyiptomi istenanyát.
Ezek a szerencsétlen pszichopaták egész életüket
az anyadémon árnyékában élik le: a ház
valamelyik eldugott részén nekrofil szentélyt építenek
szikkadt istennõjük számára, akit a gyermekkori
pszichózisok kényszerítõ hatása alatt
rituális gyilkosságok mágiájával igyekeznek
kiengesztelni. A ház a slasher filmekben igazi Bauhaus-kriptává
válik: a tömeggyilkosok a német mûvészcsoport
szellemiségében saját maguk által készített
bútorokkal bélelik ki otthonokat, csakhogy ezeket nem fából,
mûanyagból vagy fémbõl, hanem emberi testrészekbõl
készítik. A Deranged extremitásig fokozza ezt az iparos-szenvedélyt,
a fõhõs itt fetisisztikus nász során igyekszik
egyesülni a tetemekkel: bútorokat, hangszereket készít
belõlük, belebújik a kizsigerelt testekbe. Hasonló
módon használja fel lakberendezési célokra
az embereket az André de Toth rendezte 1953-as Viaszház Vincent
Price-ja, aki „babamúzeumának” elvesztése után
szörnyû panoptikummá változtatja otthonát:
viasszal bevont tetemekkel zsúfolja tele lakhelyét.
A rettenet háza: diabolikus anyaméh, nekrofil hüvely.
Foglya a lebegés önkívülete helyett rémült
extázisra, tápláló, nedvdús szövetek
helyett száraz, pókhálós falakra lel. A ház
megátkozott lakója és az épületbe hatoló
idegen, akárhogy igyekszik, sosem jut el a boldogság magzatburkáig.
A ház központi magja titkos helység: pince, amely
az anya tetemét és a lemészárolt halottak csontvázát;
kripta, amely az elátkozott õsök lelkét; kulcsra
zárt, számozott szoba, amely a meggyilkoltak szellemét
õrzi. Ha a rémület házába való
behatolást nemi erõszaknak tekintjük, akkor ez a helység
az ördögi G pont; ha az anyaméh védelmezõ
közegébe való visszajutás kísérletének,
akkor a sátáni köldökzsinór illeszkedési
pontja; ha csak egyszerû vendégeskedésnek vagy költözésnek,
akkor a kísértõ múlt becsomagolt dobozkája,
de akárhogy is nézzük, ez az a tabu, melynek megérintése
kiváltja a ház rettentõ ellenreakcióját.
Az immunreakció
A kísértetjárás: diabolikus immunreakció.
Célja kicsapni, eltávolítani a hívatlanul érkezõ
idegen testet. A behatoló által hozott boldogság összeegyeztethetetlen
bánattal; a szerelem a magányt, a gyerekzsivaj a csendet,
a napfény a félhomályt, a remény a kétségbeesést,
a jövõ a múltat veszélyezteti. A behatolók
a ráció vírusait hozzák magukkal, azzal fenyegetnek,
hogy megsemmisítik a boldogtalan múlt törékeny
harmóniáját. Az önálló életére
ébredõ ház kénytelen antitesteket termelni,
hogy azokkal csapja ki az idegen fehérjéket.
Az ellenreakcióról elõször csak apró
figyelmeztetõ jelek árulkodnak, melyeket leghamarabb a gyerekek,
az állatok és a nõk, vagyis a természethez
közelebb álló, ezért a túlvilággal
közvetlenebb kapcsolatban lévõ lények érzékelnek.
Nyugtalanító álmok, különös hangok,
sejtelmesen lebbenõ függönyök, elmozduló bútorok,
kinyíló ajtók, megrepedezett falak és tükrök:
ezek az elsõ ómenek. A második fázisban már
konkrét fizikai inzultusok érik az idegeneket: lépcsõkorlátok
dõlnek ki, csillárok hullanak le, életveszélyes
háztartási vagy kerti gépek önállósítják
magukat. A harmadik szakaszban a természetfeletti erõk már
nyíltan tudomást adnak létükrõl kísérteties
fények, feliratok formájában. A negyedik -- egyben
végsõ -- szakasz a borzalom antitestjeinek materializálódása.
A házba érkezõ vendég elsõ érzése
a horror vacui volt, most azonban az üres termek, egy szecessziós
nekronomikon lapjaiként lassan megtöltõdnek a szellemvilág
kalligrafikus jeleivel: az ürességtõl való félelem
a telítettségtõl való rettegéssé
változik át. A múlt önálló életre
kelti a házat, melynek gerincévé a felfelé
vezetõ spirális lépcsõ – ennek egyik leghíresebb
megjelenése a Robert Weiss rendezte 1961-es Haunted – (Átok);
tekintetévé az ablakokon behatoló titokzatos fénypászma;
leheletévé az ajtón beáradó hideg szél;
sóhajává a falak mögül érkezõ
gyerekhang; precíziós finomságú mozdulatává
a lassan lenyomódó ajtókilincs válik. Míg
a kísértetház a filmtörténetben az 1927-es
A macska és a kanárival ébredt rá legelõször
önálló létére, addig az egyre pimaszabbá
váló individualizmus csúcspontját valószínûleg
a Gonosz halottak 2. zseniális része jelenti, ahol az erdei
kísértetház orgiasztikus haláltáncba
kezd: eszelõsen röhög a falon függõ szarvasfej,
az elõre-hátra himbálódzó hintaszék,
a részegen dülöngélõ falilámpa, a
fõhõs, az õrület szélére jutott
Bruce Campbell pedig maga is kacagni kezd a sátáni kánkán
láttán.
A lakókat érõ támadások legkedveltebb
színtere a fürdõszoba és az ágy, vagyis
az a két közeg, ahol az ember legjobban kiszolgáltatott
a ház önkényének. A fürdõszobát
a Psycho, az ágyat a Rosemary gyermeke tette az átokház-ikonográfia
alapelemévé. A kísértetházban az ágy
koporsóvá változik: az Ördögûzõ
Regan MacNeil-jének lelke élve rohad el a lepedõk
között, a Halloween egyik jelenetében a fõhõsnõ
ágya valódi sírhanttá, párnája
pedig feliratos sírkõvé változik át.
A diabolikus antitest reakció elsõdleges célpontjai
a nõk és a gyerekek, és a ház gyakran épp
a férjet, apát használja fel a védekezés
eszközéül. Az átok háza zombivá,
lélektelen gyilkológéppé változtatja
a férfit, akinek belsõ küzdelemrõl, lelki transzfúziójáról
csak a mániákus kényszermozgások tanúskodnak:
a Ragyogás Jack Nicholsonja egyetlen mondatot gépel naphosszat,
közben eszelõsen bámul maga elé; az Amityville
fõhõse farönköket aprít reggeltõl
estig a háza elõtt; az Amityville 2. sorvadó építésze
lázasan rajzolja a régi boszorkányházat dolgozószobájában.
A kényszermozgás: repetitív bénultság,
ám a kísértetház életre kelti a legszörnyûbb
gyerekkori rémálmot, a vegetatív idegrendszer teljes
bénulását is. A horrorfilmek fõhõsei
valamilyen rejtélyes oknál fogva képtelenek felkapcsolni
a villanyt a kísértet járta szobákban, a házat
pedig még csak meg sem kísérlik elhagyni: Bunuel öldöklõ
angyala valóban ott lebeg a küszöb fölött.
A rettenet háza, a lakóval vívott elkeseredett
küzdelem során felemészti, feláldozza önmagát
is: skizofrén hasadással repednek meg az Usher-ház
kváderkövei, villámként szakítják
szét a repedések az Iszonyat lakásának falait.
A kísértetházban nem csak a tér, hanem az idõ
is tudathasadásban szenved: Az éjszaka halottja címû
1945-ös film Az elátkozott tükör címû
epizódjában a fõhõs egy titokzatos tükörbe
pillantva azt látja, hogy a lakás több száz évvel
ezelõtti önmagává változik át;
az Amityville 2-ben a hall, amelyben felállították
a boszorkánymester különös óráját,
a lámpa leoltásakor minduntalan átváltozik
a gonosz mágus egykori szobájává.
A temetetlen múlttal vívott elkeseredett harc, az idõ
és a tér megmagyarázhatatlan fragmentálódása
végzetes skizofréniába taszítja a ház
lakóit: lelkük kettéhasad a normális és
a beteg psziché, a múlt és a jelen, valamint a szexualitás
választóvonalai mentén. A Ragyogás Jack Nicholsonja
boldog családapa és a szeretteit lemészároló
régi gondnok egy személyben; A kút és az inga
Don Nicholas-a, a szelíd várúr a film végére
átlényegül az eszelõs inkvizítor-apává,
és megismétli annak bûnét; A lakó szerencsétlen
Mr. Trelkovsky-ja, hiába küzd minden erejével sorsa
ellen, végül átvedlik az elõzõ bérlõvé,
és annak öngyilkosságát reprodukálva kiugrik
az ablakon. A kísértetházban megbomlott elme jele
gyakran a nemi skizofrénia, vagyis a transzveszticizmus: a Rocky
Horror Picture Show fõhõsei a film végén harisnyakötõben
kánkánoznak, A lakó fõszereplõje öngyilkossága
elõtt nõi ruhákat, parókát vesz magára,
kirúzsozza a száját, és kifesti a szemét.
Norman Bates halott anyja testébe bújik a gyilkosságok
idejére: a Psycho slasher-sztárja a skizofrénia legkülönösebb,
legösszetettebb formájában szenved, hiszen õ
egyszerre fiú és anya, férfi és nõ,
élõ és halott.
A kísértetház a diabolikus immunkreakció,
az elkeseredett harc csúcspontján egyetlen utolsó,
kétségbeesett rándulással próbálja
meg kilökni magából az idegen testet: a házfalak
menstruálni kezdenek. Az Amityville klimaxa során sûrû
vérfolyamok áztatják el a tapétát, a
Gonosz halottak házának villanykörtéi vérrel
telnek meg, és igazi vérzivatar tör elõ a bezúzott
falból is; a Ragyogás hotelje a zárt ajtók
mögül elõtörõ gigászi vérfolyammal
vetél el. Az átok házát leggyakrabban tûzvész
pusztítja el, márpedig a tûz nem más, mint a
levegõ mensese: fájdalmas, drasztikus öntisztulási
folyamat.
A kísértetház ezzel a végsõ aktussal
válik a megnyugvást keresõ, biztonságos anyaölbe
visszavágyó ember lehetetlen vállalkozásának
metaforájává. A kísérlet önmagában
kudarcra ítélt, hiszen az anyaöl, lett légyen
az a szellemvilágot és az emberi fajt a misztikus aranykorban
magába olvasztó természet, vagy egyszerûen csak
zárt, biztonságot adó fészek, már régen
kiszikkadt. Az életet adó közegbõl poros pókhálókkal
teli dohos hüvely lett, mely lebegés helyett rettegést,
boldog álom helyett rémálmot, élet helyett
halált tud csak adni egykori gyermekének.
A meggyalázott világ, miként a menekülõ
fõhõs háta mögött összeomló
Usher ház, örökre elsüllyedt az enyészet mocsarában.
A civilizáció a természeten, az ember viszont a szellemvilágon
hajtott végre erõszakos abortuszt, és bár a
filmek azt hazudják, hogy ez után a gyalázatos erõszak
után az átok házának ûzött lelkei
visszatérnek igazi otthonukba, vagyis az alvilágba, ez nem
igaz, hiszen a mozi nem ismeri a túlvilág fogalmát.
És ha ismerné is, az már rég nem a mítoszok
kísértetparadicsoma lenne, amelyrõl végtelen
horizontú tájkép festhetõ, s amelyet oly áthatóan
tölt meg a rothadás kriptaszagú melankóliája.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu