A Berlinale egyik legerõsebb szekciója a meleg filmek fesztiválja. |
A Berlinale az évek során összeforrt
a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál
speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve
elismerõ Teddy Bear-díjnak. A ‘92-ben hivatalos fesztiváldíjként
kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban
olyan rendezõk kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar,
Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois
Ozon, sok esetben még áttörésük és
felfedezésük elõtt.
Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének
„szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet
jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése
különleges élmény: itt minden természetes,
a legkülönfélébb melegpárok (még
a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben
mutatkoznak azonos nemû társaikkal.
A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy
élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma.
Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt
-- számára fontos -- alakjairól, ahogy õ
látja õket lencséjén keresztül. Felbukkan
Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekrõl elõször
daloló táncdalénekesnõ, izgalmas perceket szerez
Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns
vérmérsékletû és viselkedésû
vén papnõje, évtizedekig a Vogue felejthetetlen fõszerkesztõje,
akirõl a Csudapofa címû Fred Astaire-musicalben látott
nagy hatalmú szerkesztõnõ figuráját
mintázták (1957-ben!), és akirõl utolsó
befejezett mûvében (1979-ben) Truman Capote is azt írja:
„megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig
Capote sem volt szokványos figura.
Weber parttalan vizuális kalandozása mintha
egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába
is irányulna. Mintha egy szenzuális költõ félig
materializált tudatfolyamában találnánk magunkat.
Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok,
ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában.
Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon
találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként
olyan tervezõknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és
Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden
kockáját, inkább szemérmes és érintõleges
módon tûnik fel a szabad asszociációk tengerében,
mégis az egész alkotáson átsugárzik
az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat
iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból
vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás
ihlette, amely tolakodó egyértelmûség nélkül
is érvényesül.
A Teddy fõdíjat elnyerõ filmet,
a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban
már kitüntették a Sundance fesztivál fõdíjával.
A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A mûfaji
besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai
és európai szórakozóhelyeken játszotta
a 37 éves, kölyökképû színész-író-rendezõ,
John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került
sor. A történet egy transzszexuális fõhõs(nõ?)rõl
szól, a címben szereplõ inch – az angolszász
kultúrában használatos mértékegység
– az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti
hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan
jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékû”
fiatal színésznek.
A nagy visszhangot kiváltó kísérlet,
a Trembling Before címû dokumentumfilm kényes kérdéskört
feszeget. Hogyan egyeztethetõ össze a homoszexualitás
a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes
világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben,
a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos
hitet és az alázatos istenfélést jellemzi.
Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság
hevületéhez és a dogmatikus elõírásokhoz
kötõdés szintúgy elemi emberi szükséglet
(a szülõk részérõl), mint a kitagadott,
„tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása
a szülõk iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni
a személyes kiteljesedés ambíciójával.
Keveseknek sikerül: bár az elsõ nyíltan meleg
ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélõk nagy
része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja
fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát”
szentesítõ kóser esküvõ képein
is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma
úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése
szokásos módon forró hangulatú extravaganza
keretében történt a Világkultúra Házában.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: filmvilag@filmvilag.hu