Az Internet a demokratizálódás high-tech ikonja: felforgatja az álomgyári érvényesülés eddig megszokott módjait. A filmkészítôk bevétel-alapú kasztrendszere alapjaiban inog meg.

Az amerikai filmgyártás élvonalába kerülni egyet jelent az elismertséggel. A kreatív filmkészítô itt nem más, mint a visszacsatolások, biztosítások, garanciák által lefedett pénzügyi tényezô. A nevéhez társul a közelmúltbeli filmjeiért kapott gázsi (salary history), a filmek bevétele (Box Office-adatok), valamint az elismertségét is fémjelzô partnerek listája (co-sztárok, executive producer, rendezô). Az ebbôl összeálló creditability (hitelképesség) a jövô útja: csak akkor léphetsz elôre, ha az addig elért eredmények nagy valószínûséggel garantálják a sikert.
A sztárok „bankability”-jét évente újra mûsorra tûzi a szaksajtó: akárcsak a bankokat, ôket is besorolja különbözô hitelképességi kategóriákba (A+, A, B+). A felmérést az executive (szó szerint elsôdleges és nem végrehajtó!) producerek körében végzik, s ennek eredményeképp áll elô a kollektív filmszakmai tudatot tükrözô ítélet. Ettôl függ minden kamera elôtti arc jövôje: a következô gázsijuk, az alkupozíciójuk (lehetnek-e önmaguk urai/producerei a következô filmben), mekkora munkába foghatnak bele, milyen rangú co-sztárokkal.
Ha eddig 5-10 millió dollár körüli kétes sikerû alkotásokban szerepelgettél, akkor 5-10 milliós deliver (beszállító) vagy, és ezt senki se mossa le rólad. Nem is hívnak idegen (nagyobb volumenû) budget-környezetbe, szinte lehetetlenség, hogy rád bízzák a következô 145 milliós megaprodukció sztár-szerepét. Még a végén elrontod a biztonsági játékot. Azért vagy hasznos fogaskereke a rendszernek, mert a saját szinteden jól mûködsz, és szállítod az adott költségvetési, valamint a (várható) bevételi nagyságrendet, a megbízhatóságot, a biztonságot. Egész Hollywood egy végletesen degradáló, tudatot–kreativitást–gondolkodást puszta számokká transzformáló tôzsde-játék. Feljebb lépni Mr. Jacob producer úr létráján: ez a hollywoodi 22-es csapdája, de legalábbis a kis lépések taktikája. Itt minden a greenlight-tól (zöldjelzéstôl) függ. Az executive-ok egyszerûen nem hagynak jóvá túl nagy karrierugrásokat, mert a túlzott kockázat vállalásával (a deliver-i hagyományok felrúgásával) saját pozíciójukat is veszélyeztetik.
A rendszer azonban mégis rendelkezik egy csipetnyi kockázati elemmel: a mesés (vagyis irracionális, pénzügyileg megmagyarázhatatlan) kiugrások, az üstökös-szerû feltûnések, hirtelen felfedezések fölötti remények tartanak mozgásban mindent. A közönség csillapíthatatlan sztár-éhsége nélkül már réges-rég katatón rémálomba merült volna az álomgyár. A rejtett fogaskereket a független vagy fél-független film jelenti, meg néhány nagyformátumú mogul, aki fittyet hány a kockázati szabályokra, és szeret a saját feje után menni (mondjuk Harvey Weinstein a Miramaxnál). Ezen a vonalon – és néhanapján a big pictures-ök teszt-funkciójú mellékszerepeiben – mûködik a „besurranás”. Így „jött be” Ben Affleck és Matt Damon a Good Will Hunting, Russell Crowe és Guy Pearce a Szigorúan bizalmas, Hugh Jackman az X-Men vagy Heath Ledger A hazafi címû produkciókban.

Káosz és rend találkozik
Az Internet elôdjét, az Arpanetet, a katonaság hálóját úgy alkották meg, hogy nemzetbiztonsági veszély esetén a „kilôtt” részek nélkül, egymástól függetlenül is mûködhessenek a megmaradt egységek, szerverek. Vagyis elemi feltétel volt a decentralizáció – és az ma is. Amikor e két lényegileg eltérô rendszer, a decentralizált/demokratikus és a keresztapás, executive–kerekasztalos, banki-formulákkal palástolt hierarchikus találkozik egymással, akkor csakis reformerejû fordulat jöhet: paradigmaváltás. Thomas Kuhn óta tudjuk, hogy az ilyesfajta konfrontáció nem csendesen megy végbe, hanem nagy robajjal, forradalmi úton; rendszerint egyszerre bomlaszt és épít.
John Hegeman The Blair Witch Project-stratégiája példaadó esetté emelkedett. A körülmények ismertek: a maroknyi fiatal eltûnését rögzítô amatôr-filmet megtévesztô módon, véresen komolyan véve úgy vezetnek be, mintha igazi volna. Az ál-dokumentarizmus trükkjét online vonalon is erôsítô website 54 millió látogatót vonz; a film a maga néhány 35 ezer dolláros költségvetésével és az elsô kilenc hét alatt termelt 130 millió dolláros bevételével Hollywood-szerte valóságos sokkot okoz. Bebizonyítja, hogy a világháló demokratikus ereje (kellô ötletességgel és egy jó orrú forgalmazóval – Artisan Entertainment – társulva) lehetôvé teheti, hogy az ember nemhogy a mainstream, de még az independent vonalon kívülrôl is jöjjön, lásson és gyôzzön. Creditability, bankability – ugyan kérem, ezek a tegnap fogalmai.
A stúdiórendszer marketing-agyféltekéje már a Blair Witch-eset elôtt elsôként kezdte kapizsgálni, hogy a világhálóból dollárokkal (azonnal!) mérhetô közvetlen elônyei származhatnak. Több sem kellett, élelmesen olvasztotta magába az online promóciót. Ezen a résen tört be hivatalosan a hagyományos film value chain-jébe, azaz a filmgyártás sokfázisú gyártási-láncolatába az új idôk szele. A stúdiók hirtelen legféltettebb main stream kincseiket bízták rá a y-generation net-gurujaira, hogy a legtalálékonyabb módjait dolgozzák ki az online hírverésnek. A Variety új tehetségeket számba vevô éves összeállítása máris hemzseg a stúdiók által felbérelt, fiatal website-kreátoroktól, akik immár nagyköltségvetésû filmek online felületei és sorsai(!) felett diszponálnak.
Az új felismerésnek köszönhetôen gombamód szaporodnak az érvényesülés alternatív csatornái. A világháló rendkívül koncentrált figyelem-gócpontokat hoz létre, ahol nagyszámú közönség elôtt pillanatok alatt te lehetsz a király. Történik mindez saját szabályszerûségei szerint, önmagától(?), önerejébôl(?) mindenféle felsôbb parancs nélkül. A filmforgalmazó rendszer ilyen alternatív csodabogár-pólusává válik az Atom Films, az iFILMS és az AlwaysI. E honlapokra felrakhatod pár perces filmedet, függetlenül attól, mennyire vagy amatôr. De még a profi rövidfilm-készítés is vérátömlesztésben részesül: a 2000-es Sundance fesztiválon e website-ok egymással versengve, hihetetlen tartalom-éhséggel verték fel a kisfilmek árait, megmentve a hagyományos forgalmazók által nemrég még igen mostohán kezelt mûfajt.
 

Az információáramlás is demokratizálódik. Néhány pletykaguru szempillantás alatt éri el a nyomtatott sajtó hangulatkeltô-befolyásoló erejét, ami ma már showbiz-hatalom (példa rá az austini Harry Knowles, aki földrajzilag outsider, de mint tudjuk, a világháló nem ismer határokat).
A stúdiók opciózó- és felvásárló-kényszere (évi 600 mozifilm és 5000 tévéfilm) szintén az Internet által nyer figyelmet érdemlô megoldást. Affleck és Damon még a stúdiórendszer peremén (a Castle Rock-nál, a Fox egyik mûvészfilmesebb oldalbordájánál) kezdték átpasszírozni a Good Will Huntingot a rendszeren. (Újra és újra átdolgoztatták velük a könyvet, ôk meg, hogy teszteljék a nyakkendôs urak tûrôképességét, trágár dialógusokat csempésztek bele, de az executive-ok mindenre csak bólogattak, így derült ki, hogy el sem olvassák az új verziókat.) Végül a Miramax fejéhez, Harvey Weinsteinhez menekültek, aki a maga megszokott rebellis módján azonnal igent (greenlight-ot) mondott rá. A két srác nem felejtette el a karrier-indítás nehézségeit. Ma már az A-filmek éllovasaiként vezénylik példamutató kezdeményezésüket: a projectgreenlight.com online forgatókönyv-pályázat, amelynek támogatója a Miramax és az HBO. A gyôztes egymillió dolláros költségvetést és moziforgalmazást kap filmötletéhez. Számos olyan hely van már a világhálón, ahol tárt karokkal várják a forgatókönyved, hátha az lesz a következô évek nagy durranása. A Script Shark és Done Deal nevû oldalak büszkén hirdetik, hogy a producerek már 125 ezret is fizettek olyan forgatókönyvért, amely ott látott nyilvánosságot. A szakértôk persze figyelmeztetnek, hogy az online publikálás szerzôi jogi védelme még nem tisztázott, globálisan az önszabályozás, a lássuk-mi-sül-ki-belôle van érvényben. Ebben az esetben bárki kedvére lopkodhatja az ötleteket, fogásokat, fordulatokat az online kirakatba helyezett sztorikból. De hát valamit valamiért. Egy fokkal biztonságosabb lehetôség Francis Ford Coppoláé, aki szintén felismerte az új idôk szavát, s az American Zoetrope révén külön forgatókönyves részleget hozott létre, ahol minden e-mailen vagy postán megkapott könyvet elolvasnak – fô a demokrácia! (Persze ehhez Coppola keresztapás magatartása, legendás felkaroló szelleme szükséges.) A kezdeményezést természetesen széles gesztusokkal teli publicitás kíséri, a kellemes társul a hasznossal: az ingyenes médiafelület és az olcsó filmalapanyag beszerzési lehetôsége (Roger Corman is valahogy így használta olcsó emberi erôforrásként Coppoláék filmfôiskolás generációját, miközben a kezdôk hálásak voltak a tapasztalatszerzés lehetôségéért).
A talent management négyesfogata, a Creative Artists Agency (CAA), William Morris Agency (WMA), International Creative Management (ICM), United Talent Agency (UTA) egyelôre nem tûnik túl magabiztosnak az új terepen. Elvégre a rendszerbe-kerülés mechanizmusainak felfrissülése az ô játékszabályaikat is megbolygatta. Egyre nô a figyelem fenntartására képes internetes kult-figurák és kult-filmek száma, egyre duzzad az ügynökségen kívüli „senkiföldje”, lehetséges kliensekkel, akikre muszáj valahogy rámozdulniuk. Számukra nem annyira színház, mint inkább show-biznisz az egész világ, és 10%-os ügyfél benne minden (filmkészítô) férfi és minden (filmkészítô) nô. A változás jelentôségével ôk is tisztában vannak: mindegyikôjük szerzôdtet egy „új média igazgatót”, aki majd valahogy elboldogul ebben az ismeretlen üzletágban. Sôt, egy merészebb ügynök már egyenesen az agency-rendszer ellen beszél a szaksajtóban: ha egy filmötletedet meg szeretnéd valósítani, a legjobb út a megmérettetésre, ha kreálsz egy website-ot, és annak látogatottságával(vizitelôk száma) bizonyítod a finanszírozóknak, tessék, van érdeklôdés; továbbá itt vannak a reakciók a chat-roomból. Erre már az ügynökségeknek és az executive producereknek is lépniük kell: rendben, a cyber community láthatóan nagyon csíp téged, ezért hát kellesz nekünk, felvállalunk, meghallgatunk, hozd a filmötleted! Az online közönség a tesztvetítés közönségévé lép elô – anélkül, hogy egy egész filmet bárki is leforgatott volna. Az önjelölt mûvészek e-bazára pedig egyszerre kirakattá válik a major-ök (nagy stúdiók) számára. Akik már (a Variety showbiz-napilap-biblia állításai szerint is) önálló „radar-részlegeket” hoznak létre a neten felbukkanó tehetségek és rövidfilmek kiszûrésére.
Mindezt el sem lehetett volna képzelni abban a nemrég még meghatározó mûködési szisztémában, amelyben a stúdiók szó szerint ládaszám hajították ki a madzaggal kötegekbe összekötött script-eket, mert azt az utcáról (vagyis magánemberként) küldte be valaki, míg ôk csak az ügynökségektôl érkezô kiváltságos kliensek ajánlatait vették komolyan (vagyis azokra figyeltek, akikre egy ügynökség már igent mondott, megint csak: garancia, fedezet!). Az egész rendszer annyi bizalmat nem fektetett beléd, hogy elolvassa az irományodat, mivel az is egy reader több órányi bére, amit nem kockáztathatnak „csak úgy”. Viszont az ügynökség nem állt szóba névtelen jöttmentekkel (ismét az érvényesülés hollywoodi 22-es csapdája). Vagyis „a jó édes anyukádból kellett egy komplett filmkészítôi credittel kijönnöd”, ahogy a Hollywoodot megjárt Koltai Lajos mondta egyszer e sorok írójának.

Nincs virtuális Szent Grál
Ostoba ábránd volna a minôség forradalmát várni e demokratizálódási folyamattól. A korszellem nem ebben rejlik. Mindez elsôsorban mennyiségi ugrást jelent, és nem minôségi javulást. Ettôl nem emelkedik exponenciálisan a zseniális filmek és a kimagasló tehetségek száma. Ellenkezôleg: egyre sûrûbb az e-szmog, tele infószeméttel, manipulált és hiteltelen, valóságértéket mellôzô hírekkel, excentrikus vélemény-nyilvánításokkal, vagy a mi esetünkben: stupid rövidfilmekkel és a magamutogatás legbizarrabb audiovizuális formáit használó egyszemélyes website-okkal.
Tévedés azt hinni, hogy a siker és tehetség örök problematikájára megfejtést adó virtuális Szent Grált leltük meg. A lényeg: létrejött egy olyan dinamikus rendszer, egy olyan közfigyelmet generáló közeg, a körülményeknek egy olyan sajátos együttese, amelyben minimálisra csökkentek a figyelemfelkeltés nehézségei. Amikor (józan megfontolások szerint) a zseni nem veszhet el! Amikor már az a kuriózum, ha valaki észrevétlen marad, vagyis alkotása nyilvánossá tételével, önkifejezésével nem vált ki reakciókat a globális kommunikációs tengerben. „Csupán” ennyi a lényeg. Innentôl kezdve a „nem-ismert-fel-engem-a-kor” kezdetû szöveg anakronisztikussá és avíttá válik, csak a tegnap nehezebb érvényesülési rendszerét és korlátoltabb kommunikációs lehetôségeit idézi.
Mindössze egyetlen uniformizáló, kötelezô érvényû feltétel van ebben a játékban: angolul tudni kell! Ha Európában vagy érdekelt, akkor még franciául vagy németül is, attól függôen, hogy melyik az általad megcélzott kultúrnemzet, ahova be szeretnél törni, az a filmes társadalom, amelynek tagjává szeretnél válni.
Belépünk az abszolút jelen demokratikus közegébe. Félre a creditability-vel, mindenki egyenlô. Az új rendszerben meghallgatásra lelsz, bárki is vagy. Közhely, de ez a „csak a tehetség számít” játéka. A protekció a tegnap játszmája, ami már egyenesen ciki a netes kommunikáción nevelkedôk körében, akik chat-generálta, véletlenszerû kapcsolatokhoz vannak szokva. És hol van már a szereposztó dívány kora? Most a globális net-közönséggel kell enyelegned; annak tetszési indexétôl függ a sorsod.
Persze Hollywoodot eddig sem a régmúlt fontossága izgatta. „Mindenki annyit ér, amennyit a legutolsó filmje” – szól a kíméletlenül ôszinte  mottó, de a creditability mégis az elmúlt fél-egy éven belüli teljesítményeid számbavételét jelenti. Most ez a rövidtávú visszamenôlegesség is megszûnôben van. Csak az számít, amit most raksz le az asztalra (forgatókönyv, rövidfilm), ami alapján megmérnek, méghozzá kegyetlen pontossággal és szókimondással. Ahogy a Saachi ? Saachi reklámügynökség feje mondja a cég védjegyévé vált szlogenében: „A jó ötlet a jövô egyetlen jelentôs valutája.” Ez pedig az „abszolút most” árfolyama.
A jelenlegi változás hasonlatos Új-Hollywood felemelkedéséhez. A hatvanasas évek pocsék amerikai filmtermését produkáló, berozsdásodott, semmitmondó, céltalan stúdiórendszer kapott az évtized végén új lendületet az akkori fôiskolai generációtól (Coppola, Lucas, Milius, DePalma, Walter Murch, Haskell Wexler, Zsigmond Vilmos, Schrader, Scorsese, Spielberg). Most mintha itt lenne az e-Hollywood, amihez azonban egy The Blair Witch Project önmagában kevés. Mert rendben van, hogy átértékelôdnek a hírnévrôl, piedesztálról, showbiz-karrierrôl jelenleg érvényes fogalmaink. De vajon a váltás kitermeli-e az új generáció sajátos hangját, életérzését, üzeneteit. Milyen tartalom jön ki ebbôl az átalakuló, multimédiás-összmûvészeti formák felé törekvô, interaktív és digitális technikát használó filmiparból? Ezen áll vagy bukik a dolog.
Zsenik, figyelem! Eljött a sz@b@dság pill@n@t@. Itt az idô, hogy útnak indítsátok a saját történeteiteket, hogy a világ megismerje azokat a figurákat, helyszíneket, atmoszférákat, üzeneteket, amik belôletek szólnak. Még ha kissé túl amerikaiul hangzik is, de igaz: abban a korban élünk, amikor az álmok valóra válhatnak – vagy európaiasabban: fortis imaginatio generat casum (erôs képzelet eseményt szül). Az eszközök, csatornák megvannak hozzá.

[Keretes írás]

Rövidfilmek
www.ifilm.com
www.atomfilms.com

Forgatókönyvek
www.script-o-rama.com
www.joblo.com/moviescripts.html
members.tripod.com/scriptring/index.html

Forgatókönyvpiac
www.scriptshark.com (Script Shark)
www.scriptsales.com (Done Deal)

Tévés forgatókönyvírás
www.tvpitch.com

Filmzenék
www.geocities.com/hollywood/theater/6219

Offline szaksajtó
www.variety.com
www.hollywoodreporter.com
www.screen.com (Screen International)
www.nytimes.com (New York Times)
www.ft.com (Financial Times)
www.ew.com (Entertainment Weekly)

Pletykaguru
www.aint-it-cool-news.com (Harry Knowles)

Filmográfiák, életrajzok
www.imdb.com
www.allmovie.com
www.eonline.com
www.biography.com

Filmtôzsde-játék
ww.hsx.com