Az idei remake-nek nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint tavaly a Hyppolitnak, és ez elônyére szolgált.

Minél nyilvánvalóbb, hogy a harmincas évek és jelenünk szembeszökôen hasonlítanak egymásra, annál természetesebb, hogy a ma filmipara a háború elôtti évtized emlékezetes sikereire épít. Tavaly ilyenkor még meghökkentônek tûnhetett, hogy elkészült a Hyppolit újraírt, újraforgatott változata, remake-je, és a vállalkozást kandi kíváncsiság kísérte. Idén a Meseautó már kitaposott úton gördül.
Az új Meseautó – és e külsôdleges szempontok egy remake esetében többet nyomnak a latba, mintha minden ízében új filmrôl volna szó – sokkal könnyebb helyzetben van, mint tavaly vetített “elôdje”, az új Hippolyt. A régi Hyppolit, a magyar filmtörténet talán legismertebb, klasszikusszámba menô vígjátéka nagyszerû film, a korszak legemlékezetesebb mozija, mely a feledhetetlen színészi játék emlékén kívül szállóigékkel is megajándékozott bennünket. Így hát az új változatnak ma is eleven élménnyel kellett megbirkóznia. A régi Meseautó sokkal gyengébb, a szakállas operettsémát (herceg, fehér paripa, polgárleány) könnyû kézzel modernizáló szüzsét (vezérigazgató, luxusautó, eladólány) még olyan legendás színészek, mint Törzs Jenô, Perczel Zita, Kabos Gyula sem tették feledhetetlenné. Márkus Alfréd–Harmath Imre címadó slágere elevenebb, mint a film, mellyel a 66 évvel ezelôtti karácsonyon lepték meg a mozirajongókat.
Az idei remake-nek tehát nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint a tavalyinak, és ez elônyére szolgált. Úgy tûnik, az alkotók levonták a következtetéseket a Hyppolit-kísérletbôl (a csapat részben azonos), és ezúttal jó arányérzékkel követték a mintát, illetve szakadtak el tôle. A Meseautó kikerülte a korábbi buktatók nagy részét, a szakszerûen elkészített, pergô film legjobb pillanataiban igazán derûs.
Az operettsémán persze nem változtattak a forgatókönyvírók, ám továbbkorszerûsítették. Szûcs János, “a vezér” most egy bevásárlóközpontot vezérel, valamint befektet, fejleszt, munkahelyet teremt, és a tisztaszívû leány, akiért már-már kiégett szíve ismét lángra lobban, a korszerû topszupermultihipermarketplazacenter görkorcsolyás futárszolgálatánál futárszolgál. A dúsgazdag szívtipró és a féllumpen szüleivel ledurrant bérházban lakó erényes Kovács Vera közötti szakadék semmivel sem kisebb, mint 66 évvel ezelôtt.
Az eredeti történethez leginkább tapadó elem a munkahelyi és szerelmi intrikák hálójában botladozó kétbalkezes Halmos Aladár figurája – pontosabban a valaha Halmost alakító Kabos Gyulát megidézô Bajor Imre. Bajor már régóta idézgeti a háború elôtti filmek nagy komikusát, itt azonban szinte eggyé válik vele. Ez nem imitáció és nem paródia, hanem már-már átlényegülés a gesztusok és a hanghordozás szintjén is. Ez az alakítás a legelevenebb kapocs az akkor és a most közt.
A Meseautó egyébként valóságos sztárparádé – a nézôcsalogató szereposztás tutira megy, amikor a legismertebb komikusokra épít, de azért örömteli meglepetéssel is szolgál: Ónódi Eszter játékával.
Már csak az a kérdés – ha ugyan van még értelme ilyen ómódi problémákat akár csak pedzeni is –, hogy mirôl szól ma a Meseautó? És máris belátom: nincs értelme. Hiszen egyszerûen csak ugyanarról szól, mint annak idején. A lakkozott mesevilág diadalmáról, az operettuniverzum legyôzhetetlenségérôl. Nincs ebben semmi különös. Hacsak éppen az nem, hogy nem változott semmi. Mivel egyre többen egyre áthághatatlanabbnak látják a “föntiek” és a “lentiek” közt tátongó szakadékot, egyre hevesebben kívánnak elandalodni. A mozicsinálók pedig ráéreznek az erôsödô vágyra, és teszik a dolgukat: andalítanak. Nagyjából ennyi. (És még egy korszerû adalékanyag: a film legfontosabb küldetése, igazi, nagy szent feladata talán mégiscsak az, hogy a produkciót támogató televíziós társaság plakátjai minél hosszabb ideig, minél harsányabban és gátlástalanabbul viríthassanak a vásznon.)
Amikor a film végén felhangzik a Meseautó címadó slágere (eredeti felvétel), a bensôségesen búgó hang hallatán úgy érezhetjük: íme, itt, a fülünk hallatára, a szemünk láttára kacsint össze az ezredvég a harmincas évekkel, és ami a kettô közt történt, szinte automatikusan zárójelbe kerül. Nincs az a mozikép, mely oly érzékletes volna, mint a dalba foglalt szókép, a Meseautó-esszenciát világképpé tupírozó, talán ironikusan túlcukrozott, édes-habos-mézes slágersor:
“Arany országút csillogó gyémántporán
repülünk a mesék kocsiján.”

Meseautó – magyar, 2000. Rendezte: Kabay Barna. Társrendezô: Petényi Katalin. Írta: Vadnai László eredeti forgatókönyve alapján Nógrádi Gábor. Kép: Máthé Tibor. Zene: Gôz László. Szereplôk: Stohl András(Szûcs János), Bajor Imre (Halmos Aladár), Ónódi Eszter (Kovács Vera), Kern András (Péterffy), Pogány Judit (Kovács mama), Bezerédi Zoltán (Kovács papa), Molnár Piroska (Kerekes Anna). Gyártó: Meseart/CinemaStar. Támogató: RTL Klub. Forgalmazó: Budapest Film. 97 perc.