Piroska és a farkas ezredvégi története, a legkevésbé sem mese fordulatokkal, Atom Egoyan szokásos kelléktárával.

Atom Egoyan filmjeit névze mindig jólesõ, csendes kétségbeesés tölti el az embert. Tudjuk, mire számíthatunk, mégis leépítjük a gyanakvásunkat, és átadjuk magunkat a sztori ígéretének. Hipotéziseket alkotunk, majd döntünk halomra. Kérdéseket teszünk fel, a válaszok ismeretében azonban csak a kétségeink erõsödnek. Az információ veszélyes fegyver ezekben a filmekben. Egoyannál a tudás kis adagban gyógyszer, nagy adagban méreg. Jaj lenne nekünk, ha minden kiderülne. Szerencsére azonban errõl szó sincsen.
Titok nyitja és titok zárja az Egoyan-filmeket, ám a végén, ha lehet, még sûrûbb a homály, mint amikor belevágtunk. Nincs ez másképp a Felicia utazása esetében sem. Briliáns szemfényvesztés az egész, de van benne rendszer. Egoyan nem veri át a nézõt, mindenki megkapja a magáét. Aki a sztori és a mûfaj miatt ül be a moziba, nem marad kielégítetlenül. Igen, a Felicia utazása thriller. Van benne gyilkos, van áldozat, õrjítõek a titkok és a kétségek, a végén azonban feldereng a megoldás. Nem csalás, nem ámítás. Tisztességes bûvészmutatvány, a mestert nem lehet rajtakapni a trükkjein. Nincs az a bíróság vagy esztétikai ítélõszék, amely Egoyant megrovásban részesítené. Mi történt? Miért történt? Tudható. Látszatra összeáll a kép, minden dirib-darab részlet a helyére kerül. Hogy a mellékszálak nincsenek elvarrva, hogy egy csomó utalás csak félrevezetés, hogy elemi dolgokra csak megkésve derül fény? Ugyan kérem, mit képzelünk? Elvégre láttunk elég Ferrei-, Bunuel- és Antonioni-filmet, és ott sem kértük vissza a pénzünket. Érjük be a happy enddel, ne kukacoskodjunk, és legfõképp ne vesszünk el a részletekben, mert ott az ördög lakozik.
Aki az eddigiek alapján azt hiszi, hogy a Felicia utazása valami kiismerhetetlenül bonyolult, logikátlan, lila ködbe vészõ mûvészfilm, az nagyon téved. Sorozatgyilkos-mozi ez a javából, még ha a vérengzéseket nem is látjuk. Mégis jobban kiráz a hideg, mintha vér öntené el a filmvásznat minden ötödik percben, de hát ezt is tudjuk már, Hitchcock óta bizonyosan (az õ szellemét egy lépcsõfordulóban meg is idézi Egoyan). Dermesztõ és jéghideg mozi ez, és minél többet tudunk meg a hõseinkrõl, annál erõsebb a kétségbeesésünk.
Egoyan mindig is pimasz játékot vezényelt, és mi mindig mosolyogva lépkedtünk a labirintusban. Tépkedtük egyre a sztori rétegeit, akár a hagyma héját, a végén bõgtünk egyet, és adtunk két pofont a levegõnek. Merthogy a megfejtés mindig hibádzott. Ellentmondásos, kegyetlen érzelmi csapdákba sodorjuk magunkat a filmjeiben, Egoyan ebben egyre kíméletlenebb.
Sajátos ezredvégi Piroska és a farkas történet a Felicia utazása, a legkevésbé sem mesei fordulatokkal. Pedig a hõsnõ nagy utazásának kiindulópontja igazán mesés: a távoli, vad Írország, haragvó zöld dombvidékkel, elhagyatott, apró, ám nyugodalmas falvakkal és középkori romokkal. Felicia, ez az ártatlan és naiv tizenéves falusi fruska beleszeret egy srácba, odaadja magát neki, majd amikor a fiú lelép, csak a busz után futva jön rá, hogy még egy cím sincs a kezében, ahová írhatna kedvesének. Annyit tud csak, hogy Birmingham környékén dolgozik a srác, utánaered hát, hogy megkeresse. Egyedül van, mint az ujjam, még az apja is kitagadta, a fiúról ugyanis az a hír járja, hogy beállt a hadseregbe, Felicia meggyõzõdéses ír köztársaság-párti családjában pedig ez halálos bûnnek számít.
Ott bolyong a lány a csúf és rideg iparvárosban, és kapva kap a segítõ kéz után. Fõleg, ha ez a kéz egy megnyerõ modorú, udvarias, középkorú úriember keze. Mr. Hilditch étkeztetési fõnök egy vállalatnál, mindenki kedveli, és senki sem sejt róla semmi rosszat. Még õ maga sem.
Többrétegû ez a sztori, mint egy jobbfajta csempészbõrönd, és hasonlóan furcsa meglepetéseket rejt. Egoyan a Felicia utazásával ott folytatja, ahol A kárbecslõvel abbahabgyta. Sûrû, fekete, abszurd humor szövi át a filmet, szinte minden mozzanat átértelmezõdik, csalafinta fordulatok bizsergetik a nézõk fantáziáját. A titokzatos ártatlanság és az öntudatlan gonoszság találkozása tökéletes téma Egoyan számára, akinek a filmjeiben csak úgy hemzsegnek az ellentmondásos személyiségek, a gyermeklelkû felnõttek, a múltbéli, családi traumáktól görcsbe rándult hõsök.
Ahogy a Családi moziban vagy az Exoticában, a Felicia utazásában is morbid rítusok és meghökkentõ pótcselekvések tagolják a hõsök monoton hétköznapjait. Visszatér a videó is, mint az emlékezet forrása és csapdája, teljes a leltár és a kelléktár, Egoyan újra elemében van, megint ugyanarra a rugóra jár az agya. Az elbeszélõszerkezet újfent csak pazar, úgy szlalomozunk a cselekmény különféle szálai és az idõ rétegei között, akár egy profi alpesi síelõ. Egoyan most már álmából felébresztve is képes öt perc alatt felskiccelni egy-két olyan narratív vázlatot és ötletet, amelynek a kidolgozása egy komplett dramaturg-csapatnak többhetes munkába telne.
Elég csak, ha azt vesszük, ahogy az idõvel és a nézõi elvárásokkal játszik. Bõ félórán keresztül azt hisszük, hogy az ötvenes években járunk: Hilditch úr elegáns, sóskazöld Morris gépkocsija, a konyhában díszhelyre került fekete-fehér tévé, no meg a bútorzat egyaránt ezt a gyanúnkat erõsíti. Csak az a gond, hogy az ötvenes években aligha Kate Bush slágerei zümmögtek a háttérben a sarki kocsmában. Most akkor vagy a szereplõk nem öregedtek meg az eltelt hosszú évtizedek alatt, vagy Egoyan asszisztenciája volt figyelmetlen, de nagyon. Persze van harmadik megoldás is, és ez lesz a nyerõ: egyes egyedül Hilditch úr ragadt ott az ötvenes években, annyira, hogy saját gyermekkorának tárgyaival, tévés szakácsmester anyjának eszközeivel veszi körül mgát. Egoyan azonban, amíg csak lehet, nem mutat semmit a tágabb környezetbõl, ezzel is a bizonytalanságot és az össze-nem-férés érzetét erõsíti. Majd amikor már elfeledkeztünk errõl a gyerekes stiklirõl, a film végén visszatérünk a férfi házába, és végre meglátjuk a konyha másik arcát is: csak egy saroknyi volt olyan régies és kortalan, amúgy modernül berendezett otthon ez, nincs benne semmi hiba. Szemtelen kis trükkök ezek, van belõlük seregnyi, Egoyan szívesen fityiszt mutat a közönségnek: senki se higgyen a szemének, minden úgyis az ellentettjére fordul.
Ez a réteg persze csak játék, a nézõk viszonya a szereplõkhöz már keményebb feladat. Egoyan, miközben az együttérzés és az ítéletalkotás paradoxonjait variálja, olykor kész csoda, hogy nem szédül bele a szakadékba, amit õ maga ásott olyan mélyre. Kétség sem fér hozzá, hogy ebben a történetben Feliciával szeretnénk azonosulni, õvele kellene együttérezni, de ez csak utólag ilyen egyértelmû, a sztori kibontakozása erre alig ad alkalmat. Szinte semmit sem tudunk megk a lányról, annál többet a férfiról. Minden egyes lépés azonban, amivel közelebb kerülünk hozzá, egyre sötétebb titkok felé vezet. Mégis õt kezdjük megérteni, mert õ áll a középpontban, és folyamatosan kívülrõl és belülrõl egyaránt látnunk s éreznünk kell ezt a kicsavart, beteg személyiségét. A megfejtés azonban, amivel Egoyan egy ponton elõáll, a saját maga elõl is rejtõzõ férfi nagy titka, már-már kétségbeejtõen banális és egyszerû -- egyetlen mozdulat, egyetlen helyszín, egyetlen traumatikus élmény. Ha csak ennyi lenne, azt is hihetnénk, egy gyorstalpaló pszichoanalitikus tankönyv illusztrációját láttuk. Egoyan azonban csak a kulcsot adja meg a zárhoz, az utat (kéz a kézben egy sorozatgyilkossal és áldozatával!) nekünk kell bejárnunk -- már ha van hozzá kedvünk és energiánk.
Atom Egoyan makacs szerzõi filmes, körömszakadtáig ragaszkodik saját jól bevált motívumaihoz, trükkjeihez és történeteihez. Saját magát lopja meg néhány ötletért, de legalább elegánsan teszi. Hûvös, kegyetlen mesékbe csomagolja az érzelmeket és a banálisnak látszó morális üzeneteket. A Felicia utazása inkább megkavarja, semmint felkavarná a nézõt, de most ez is jól áll Egoyannak.

Felicia utazása
Felicia's Journey -- kanadai, 1999. Írta és rendezte: William Trevor regénye alapján Atom Egoyan. Kép: Paul Sarossy. Zene: Mychael Danna. Szereplõk: Elaine Cassidy (Felicia), Bob Hoskins (Hiditch), Peter McDonald (Johnny), Arsinée Khanjian (Gala). Gyártó: Icon. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 116 perc.