Zsidó és cigány holocaust Magyarországon: két új dokumentumfilm a történelem ismetnek vélt és ismeretlen korszakáról.
A magyarországi zsidó
holocausttal kapcsolatos viták az elmúlt tíz év
során makacsul ismétlõdõ koreográfia
szerint zajlanak le nyomtatott és elektronikus sajtónkban.
Az egyik oldalon azok állnak, akik kisebbíteni kívánják
az áldozatok számát. Álláspontjuk az
ese-tek többségében valójában burkolt
holocaust-tagadás, ami egyes európai országokban büntetendõ
cselekménynek számít. Érveik ideologikusak,
politikai sandaság terheli õket, soha nem hivatkoznak új
kutatási eredményekre vagy újonnan elõkerült
dokumentumok-ra. A laikusokat könnyen megtévesztik, hiszen
„szenzációs” kijelentéseikkel látszólag
évtizedes tabukat kívánnak megingatni. A velük
szemben álló történészek érvei
sokkal kevésbé látványosak: õk képviselik
a „hagyományos”, a korábban már bebizonyított
ál-láspontot.
A vitában nagy jelentõsége
van a mozgóképes dokumentációnak, hiszen a
túlélõk visz-szaemlékezései, a korabeli
fotóknak és filmrészleteknek meggyõzõ
ereje óriási. 1999-ben – öt évi munka eredményeként
– készült el Fehéri Tamás Emberekkel történt
címû dokumentumfilmje a magyarországi antiszemitizmus
1919–44 közötti történetérõl. A té-mát
kronologikus sorrendben taglaló alkotás bevezetõ,
archív képsorai a fehér kesztyûs, cilinderes
fõrabbit mutatják, amint 1917-ben megáldja IV. Károlyt
és Zita királynét. Egy villanásra még
a gyermek Ottót is látni véljük hosszú
fürtjeivel. Képek egy elsüllyedt, véglegesen letûnt
világból, amelyek a hazai zsidóság és
a hatalom békés viszonyát hiva-tottak felidézni.
A következõ filmrészleteken már Horthy fõvárosi
bevonulását, különít-ményeseket és
a zsidók legyilkolását propagáló, a
Stürmer-típusú náci lapok stílusában
készített plakátokat láthatunk. Az egyébként
történetileg hiteles kontraszt még akkor is sikeres
felütés, ha tudjuk, hogy a Habsburg-ház és a
zsidóság közötti harmonikus kap-csolat és
tolerancia nem volt jellemzõ a magyar társadalom egészére.
A „modern”, tehát fajelmélettel motivált antiszemitizmus
és a „hagyományos”, tehát politikai és/vagy
gazda-sági, vallási érvekre támaszkodó
antiszemitizmus 1919 utáni megnyilvánulásai nem elõzmények
nélküliek a magyar történelemben. Elegendõ
csak Tiszaeszlárra, a század-fordulón jelentkezõ
Kereszt-mozgalomra, az agráriusok, Néppártiak szervezkedésére
vagy a világháború éveiben felerõsödött
„zsidó lánckereskedelem”-ellenes hecckampá-nyokra
utalnunk. Természetesen mindez nem állt arányban az
1919 után jelentkezõ és a Kommün zsidó
származású vezetõit és Trianont hazug
ürügyként felhasználó antiszemi-tizmus agresszivitásával.
Tudom, az elõzményekre történõ utalásnak
is megvannak a maga veszélyei, hiszen ezáltal könnyen
felidézõdhet a „parttalan, örök zsidógyûlölet”
to-posza, amely aztán újabb pontosítást kívánna,
de talán érdemes lett volna vállalni ezt a kockázatot.
Ettõl a „bátortalan” kritikai megjegyzéstõl
eltekintve a film pontosan rekonst-ruálja az eseményeket,
és egyszerre több funkciót is ellát. Egyrészt
felbecsülhetetlen szolgálatot tesz mint felvilágosító-oktatófilm.
Kellõen részletgazdag, de mégsem vész el a
részletekben. A kronologikus tárgyalásból nem
maradt ki egyetlen fontosabb esemény sem, ugyanakkor felhívja
a nézõ figyelmét a nagyobb összefüggésekre.
Például arra, hogy miközben a zsidókat a zsidótörvényekkel
jogilag kiszorították a „hazából”, mindezt
a bécsi döntésekkel voltak képesek feledtetni.
A film által dokumentált közel húsz éves
antiszemita propaganda által megdolgozott közvélemény
pedig akceptálta ezt az „árukapcsolást”. Az Emberekkel
történt azonban több, mint oktatófilm: érdemi
hozzászó-lás egy sor aktuális vitakérdéshez.
Prohászka Ottokár tevékenységének megítélésénél
például a vitatkozók figyelmébe ajánlom
a Németországban 1920-ban horogkereszttel és tõrrel
díszített borítóval megjelent Die Judenfrage
in Ungarn címû könyvet. De nem lenne felesleges tüzetesebben
áttanulmányozni az „Egyedül vagyunk” 1938-as ankétján
részt-vevõ írók és költõk
névsorát sem. Horthy személyiségrajzához
is újabb adalékot szolgál-tathatnak azok a képsorok,
amelyek a kormányzó közszereplését dokumentálják
1944 májusában is júniusában, tehát
a vidéki zsidóság deportálásának
idején. A film epilógu-sában két Auschwitzban
szolgáló SS-tiszt fotógyûjteményébõl
láthatunk részleteket, mi-közben Höss táborparancsnok
naplójából hallunk részleteket a krematórium
technikai tö-kéletesítésének nehézségeirõl.
A fotókon pedig sorsukra váró magyar állampolgárok…
A közvélemény által
kevéssé ismert cigány holocausttal kapcsolatos viták
egészen más természetûek, mint a zsidó
holocaust kérdésével foglalkozók. A vitatkozókat
itt nem vá-lasztják el egymástól áthidalhatatlan
világnézeti-politikai különbségek. A nézeteltérések
oka inkább a rendelkezésre álló adatok kezelésének
eltérõ módjából fakad. S a doku-mentáció
pontatlan: sem a magyarországi cigányság 1944-es létszámát,
sem az elhur-coltak, meggyilkoltak számát nem lehet egészen
pontosan megállapítani. A téma neves kutatója
Karsai László történész 1992-ben megjelent
A cigánykérdés Magyarországon 1919–1945 (Út
a cigány holocausthoz) címû kötete máig
az egyetlen – a szigorú forrás-kritika követelményeit
is figyelembevevõ – monográfia ebben a témában.
Karsai a cigány holocaust áldozatainak számát
5000-re teszi, kimutatja, hogy a cigányüldözések
nagy valószínûséggel a Dunántúlra
korlátozódtak, továbbá meggyõzõen
bizonyítja azt is, hogy 1944 márciusa után a németek
közömbös magatartást tanúsítottak ebben
a kérdésben.
Varga Ágota Porrajmos – Cigány
holocaust címû filmjének elkészítéséhez
a svájci kor-mány 1998-as akciója adta az ötletet.
A svájciak ekkor kezdeményezték a cigány holo-caust
magyarországi túlélõinek felkutatását
és segélyezését, s a filmben a svájci
kezde-ményezésre felkutatott túlélõk
emlékeznek az 1944-es év eseményeire.
Az Emberekkel történt
és a Porrajmos a történelmi dokumentumfilm készítésének
két különbözõ módját példázza.
Fehéri korabeli újságcikkek és archív
híradófelvételek segít-ségével,
objektív látásmódot alkalmazva törekszik
a múltbéli események történelmileg hiteles
dokumentálására. Varga Ágota filmjének
hitelességét viszont a túlélõk szükség-képpen
személyes, szubjektív visszaemlékezése biztosítja.
Módszere interaktív: a múlt-ban történteket
maga a nézõ rekonstruálja az interjúk mozaikjából.
Ez a módszer – akár-csak Claude Lanzmann Shoah címû
filmje – lehetõséget teremt a nyilatkozókkal való
ér-zelmi azonosulásra. Fehéri megértésre,
megértetésre koncentráló filmjében némiképp
visszafogja, késlelteti az érzelmi hatást, egészen
az utolsó jelenetig, amikor is a katarti-kus epilógus áttöri
a nézõben kialakított intellektuális percepció
„fõvonalát”, és „visszamenõleg” teszi érzelmileg
megrázóvá az alkotást. Mivel a cigány
holocaust áldo-zatainak és így a Porrajmos szereplõinek
sorsa csak kevés nyomot hagyott az utókorra, a rendezõnõ
még akkor sem vállalkozhatott volna a dokumentumok bemutatására,
ha ez lett volna a célja. A film szereplõi magukban hordják,
külön manifesztáció nélküli, „láthatatlan”
történetüket. Éppen ebben, a személyes,
a megismételhetetlenül egyedi, csupasz sorsok megmutatásában
rejlik hatásának titka. A filmben egyetlen archív
film-részletet találunk: a cigányok deportálását
végrehajtó csendõrök avatását,
ünnepélyes eskütételét. A nyomot nem hagyók
sorsát ez az egyetlen szál köti az elmúlt évszázad
jól ismert, „látható” szenvedéstörténetéhez.
A két világot összekapcsoló vékony szálat
fel-használva a rendezõ képes hidat építeni
a romák sorsa és a magyarok története között,
amit szintén személyes sorsok bemutatásával,
ez alkalommal „ütköztetésével” ér el. Az
egyik áldozat az õt 1944-ben elhurcoló és megalázó
csendõr fiával szembesül. Már ko-rábban
is ismerték egymást, de a kamera által megörökített
találkozásuk új vonásokkal gazdagította
az egymásról alkotott képüket: egyikük szemérmes,
mégis nagyvonalú megbocsátásról, másikuk
a közös múlt feldolgozásához elengedhetetlenül
szükséges õszinte kíváncsiságról
tett bizonyságot. – A múlt és a jelen problémáinak
megoldásához mindkettõ szükséges.
Emberekkel történt – magyar 1995–1999. Rendezõ: Fehéri Tamás. Szövegíró: Murányi Gábor. Kép: Surányi Z. András. Vágó: Uchlatzki Lilian. Hang: Litauczki László. Szakértõ: Horn Emil. Producer: Fehéri Tamás. Gyártó és forgalmazó: Fórum Fim Alapítvány. Tá-mogató: Soros Alapítvány. 2x44 perc.
Porrajmos – Cigány holocaust
– magyar, 2000. Rendezõ és riporter: Varga Ágota.
Kép: Markert Károly. Vágó: Kovács Béla.
Hang: Faludi Sándor. Szakértõ: Szita Szabolcs. Producer:
Fehéri Tamás és Vitézy László.
Gyártó és forgalmazó: Fórum Fim Alapítvány
/ Profilm Média Kft. Támogató: Magyar Történelmi
Film Alapítvány. 2x50 perc.