– A 2000. év valószínűleg
sovány esztendeje lesz a magyar filmnek. Az új utófinanszírozási rendszer
értelmében minden produkció a kincstárral számol el, ezzel párhuzamosan
jelentősen leszűkül a Mozgókép Közalapítvány mozgástere. A forráshiánnyal
küzdő szakma számára ez semmi jót nem ígér.
– A Történelmi Filmalapítvány
így működik már tavaly óta. Mi pedig mostantól csak azt csináljuk, ami
a valódi feladatunk. Eddig havonta bizonyos mennyiségű pénzt utaltak a
számlánkra, s így mi jelenthettük a szakma forgótőkéjét. Ha kellett, hitelezni
tudtunk hiányzó összegeket, befejezési garanciát adtunk, most ennek vége.
A baj csak az, hogy nem kérdezte meg senki, felkészült-e a filmszakma erre
a váltásra. A bankok például egyáltalán nem vonhatók be, mert olyan garanciákat
akarnak, amelyek a hazai filmgyártásban nem teremthetőek meg. Az új finanszírozási
rendszerrel valószínűleg lelassul majd a gyártás. A kiút az lehetne, ha
több pénz kerülne a rendszerbe. Nagyságrenddel több pénz.
– Ha megszületne a filmtörvény,
melynek legutolsó tervezetéről – úgy hírlik – végre szakmai konszenzus
van, ez jelentősen enyhítené a magyar film forrásgondjait. Van rá esély,
hogy ez még ebben az évben megtörténik?
– Én miniszteri biztosként
azt vállaltam, hogy tavaszra elkészül a filmtörvény normaszövege. Ez megtörtént,
s most már nem rajtunk múlik, hogy az államigazgatási egyeztetés milyen
eredménnyel zárul. Tudom, hogy a minisztérium akarja ezt a törvényt, sőt,
benne van a parlament őszi menetrendjében.
– A törvénytervezet jelentősen
centralizálná a filmszakma állami forrásait. A filmügyek központi szerve
egy Nemzeti Filmalap lenne – vezetőjét a miniszter nevezi ki –, amely az
MMK és a Történelmi Filmalapítvány által osztaná szét a támogatásokat.
Nem jelent ez visszalépést strukturálisan a mostani rendszerhez képest?
– Az elmúlt évtizedben a
mozgóképszakma nem tudta érvényesíteni az érdekeit, hiszen ugyanannyi pénzt
kap ma, mint kapott nyolc évvel ezelőtt. Egyszerűen nem voltunk ott a döntési
folyamatok sodrában. 1992-ben még helyes volt, hogy a kormányzattól jó
messzire kerüljünk, és egy civil szervezet, egy szakmai önkormányzat legyen
a filmszakma központi szerve. Aztán a feladatok folyton nőttek, a források
pedig egyre apadtak. Minden európai országban természetes, hogy a minisztériumoknak
filmügyekkel foglalkozó államtitkársága, erős főosztálya vagy saját filmintézetei
vannak. Strukturálisan ott kell lenni a mindenkori döntéshozatal folyamatában.
Ezt jelentené a Nemzeti Filmalap. Ezenkívül a törvény figyelembe venné
a meglévő szereplőket. S az MMK-t és a Történelmi Filmalapítványt megtartaná
eddigi szerepében.
– A törvénytervezet másik
újdonsága, hogy az eddigi rendszerhez képest másként gondol a források
elosztásának elveire. Az úgynevezett normatív finanszírozásról beszélek...
– A normatív finanszírozás
a gyártásban, a forgalmazásban és a terjesztésben egyaránt megjelenne.
Ehhez eddig sem az ötlet hiányzott, pusztán a pénz, aminek forrását azok
a járulékok jelentenék, melyek a törvény rendelkezései nyomán visszakerülnének
a filmszakmába. A Filmalap pedig kidolgozna különböző szabályokat, ami
mentén folyamatosan lehet támogatásokat adni. Példának hoznám az Europa
Cinema hálózatot. Ez az európai filmek támogatásának szisztémája, ami arról
szól, hogy az a mozi, amelyik programjának ötven vagy hetven százalékában
európai filmeket vetít, a működéséhez kap bizonyos támogatást.
– A gyártást illetően mindez
hogyan nézne ki?
– Ott ez bonyolultabb, s
épp a Filmalap feladata volna a gyártási normatívák kidolgozása, de a filozófiáját
el tudom mondani. Normatív finanszírozás járna például a magyar vagy magyar
részvételű koprodukciónak, függetlenül attól, hogy mi a film műfaja, témája.
Aztán lenne sikerdíjas normatíva. Eszerint a film producere egy pontrendszer
alapján támogatást kapna a következő filmjéhez a nézőszám vagy bizonyos
fesztiválszereplés után. Teljesen ellenőrizhető játékszabályról van szó,
amely a producert erősítené. Ha a rendszer megerősödik, lehet hogy díjazni
kellene a producer hitelszerző képességét. Ha például egy produkció összeszedte
költségeinek hetven, nyolcvan százalékát, juthasson hozzá a maradékhoz.
Természetesen működne a jól ismert – a tervezet szövege szerint szelektív
– elosztási forma is, ahol egyedi filmtervek pályázhatnak a két alapítványhoz
az ismert módon. A szakmában nagyon sokan támogatják ezt a tervet. S azt
gondolom, ha ez a törvény most megszületik, a magyar film sorsa egészen
más pályára állítható.
Várhegyi Attila, a Nemzeti
Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára
– Nem kell e tartanunk attól,
hogy mondjuk a Pénzügyminisztériummal való egyeztetésen elbukik a filmtörvény?
Hiszen a tervezet szerint jelentős összegekről kell majd lemondania az
államnak, gondolok itt a filmszakmába visszaáramoltatott járulékokra, az
esetlegesen adómentessé váló befektetésekre.
– Fontos tisztázni, ez alapvetően
nem pénzügyi, hanem kulturális, politikai kérdés. A kormánynak kell elsősorban
meghatároznia, melyik irány mellé áll. A polgári kormány pedig fontosnak
tartja a nemzeti filmgyártás támogatását, ugyanúgy, ahogyan ezt a legtöbb
európai országban teszik – s azt hiszem, ezt bizonyította is. Emellett
az EU jelentős szabályokat alkotott a mozgóképkultúrát illetően, és számos
kvóta létezik, amelyek a hazai filmek védelmét szolgálják. Itthon a filmtörvény
megalkotásával egyidejűleg szükségessé válik a médiatörvény módosítása,
hogy hasonló kvóták nálunk is érvényesek legyenek.
– A filmtörvény-tervezet
15 játékfilm átlagos költségét, mai árakon 2 milliárd forintot kíván elkülöníteni
a mindenkori költségvetésben a filmszakma számára.
– Ez az összeg valóban szerepel
a törvény koncepciójában, ám a valós támogatás a mindenkori kormányzattal
kötött alkuk függvénye is lesz. Egyébként szerintem ez az összeg kevés,
hiszen minden forrást összevetve az állam jelenleg is fordít ennyit filmtámogatásra.
Ám szeretném leszögezni: a filmtörvény nem tud minden pénzügyi problémát
megoldani. Előbb-utóbb meg kell teremtődnie egy banki, befektetői háttérnek,
a magántőkének is be kell szállnia a magyar filmgyártásba, s erre van is
példa. Remélhetőleg el fogunk jutni oda, s a törvénytervezetnek is ez a
filozófiája, hogy producereink nem gyártásvezetők lesznek. Mások mellett
– igaz rendezőként – Tímár Pétert említeném, aki saját honoráriumát tette
vissza a filmjébe.
– De hiszen az elmúlt évtized
szomorú tapasztalata, hogy a hazai piac annyira kicsi, hogy még a sikeres
közönségfilmek sem igen térülnek meg. A bankok pedig – nyilván épp ezért
– mozdíthatatlanok.
– Én ebben nem hiszek. A
hazai piac valóban kicsi, de épp most indul például a 6:3 európai forgalmazása
a német nyelvterületen, negyven (!) kópiával. Nem muszáj, sőt nem is szabad
kizárólag a hazai forgalmazásban gondolkodni.
– Teljesen új helyzet áll
elő a filmszakmában, ha feláll a törvénytervezetben körülírt Nemzeti Filmalap,
a magyar film stratégiai döntéshozó, forráselosztó, és hatósági feladatokat
ellátó szerve. Nem a régi kézivezérlésű filmirányítás születik ezzel újjá?
– Biztosan lesznek, akik
azt mondják, visszatér a régi szisztéma. Ez szerintem csupán bizalom kérdése.
Az esetleges ellenzők figyelmébe ajánlom a francia Filmközpontot, melyet
Jacques Lang hívott életre, aki igen határozott kultúrpolitikát folytatott
a francia film érdekében. Az intézményt egyébként a kormány működteti.
Felhívom a figyelmet arra is, hogy a Nemzeti Filmalap gondolatát a szakma
szorgalmazta. Mi pedig elfogadtuk, mert nagy szükség van egy állami egyeztető
szervezetre, mely mindazokat a forrásokat egybetereli majd, amelyek e pillanatban
meglehetősen „elbeszélnek” egymás mellett. Hatósági feladatokat is el kell
látnia majd az alapnak. Jelentős bevételkiesés származik ugyanis abból,
hogy nem minősítik tisztességesen a filmeket. Magyarországra – mivel önbevallásos
a regisztráció – „hivatalosan” öt éve nem érkezett agresszív tartalmú film.
Ennek ugyanis 25 százalékos a járuléka, szemben a többiek 2 százalékával.
A jelenlegi helyzet tehát elég nevetséges, s ez a forgalmazók érdekeit
is sérti.
– A kulturális kormányzat
bizonyos célzott támogatásokkal kezdte működését a film területén. Érdemes
ezzel a formával kísérletezni a filmtörvény megszületése után?
– Ez a célzott támogatás
kifejezetten a millenniumnak szólt. S el is készült a Kisvilma, a Nagyapáti
Kukac Péter, Koltay Gábor jórészt leforgatta filmjét, Mészáros Márta a
napokban indítja Csodálatos mandarinját, szeptemberben indul a Széchenyi-film.
De ha meglesz a törvény, ez a forma valószínűleg megszűnik, hiszen fölösleges
párhuzamosan csatornákat működtetni.
Körmendy-Ékes Judit, az
Országos Rádió és Televízió Testület elnöke
– Az ORTT az MMK és az NKA
mellett jelenleg a filmfinanszírozás egyik legfontosabb szereplője. Tavaly
600 millió forint körüli összeget pályáztatott. Idén mire számíthat a filmszakma?
– Ebben az évben eddig kb.
1 milliárd forint pályázatáról született döntés. Két pályázatot írt ki
a Testület – az elsőt a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjeire,
illetve 35 év alatti rendezők első filmjére, a másodikat gyerekeknek szóló
filmekre és műsorokra, 250 illetve 200 millió forint összegben. Közvetlenül
filmes pályázatot már nem fog kiírni idén a Testület. A törvény elvei szerint
ugyanis az ORTT fő feladatként a műsorszolgáltatók műsorszámait finanszírozza.
Mi valójában egy újraelosztási rendszer vagyunk. Meghatározhatunk bizonyos
preferenciákat, de mégiscsak arról van szó, hogy a műsorszolgáltatóknak
osztjuk vissza a pénzt egyfajta rendszerben.
– Hogyan érinti majd a filmtörvény
az ORTT szerepvállalását a filmfinanszírozásban?
– Idén először az ORTT nyilvánosságra
hozta pályázati elképzeléseit egész évre vonatkozóan. Amíg nincs egy összehangolt
nemzeti filmstratégia, annyit tehetünk, hogy ezentúl egy programterv alapján
fogunk működni, és minden évben megmondjuk, mire lehet számítani. Ha a
törvény megszületik, az ORTT filmfinanszírozási elképzeléseit is könnyebb
lesz kialakítani.
– Az ORTT is áttér az utófinanszírozás
rendszerére, miként az MMK?
– Ezen e pillanatban még
gondolkodunk. Az biztos, hogy a mi pénzeink kiosztásának sokkal szigorúbbak
a feltételei, mint ami eddig a filmszakmában megszokott volt.
– A rendkívül kemény elszámoltatással
valóban okoztak már meglepetéseket producereknek és rendezőknek egyaránt.
Ezzel kapcsolatosan sokan vádolják azzal a Testületet, hogy nem ismeri
kellőképpen a szakma helyzetét, legalábbis ez látszik a döntéseiből.
– Különféle ellenállások
és félelmek vannak az ORTT működésével kapcsolatban, de bizonyos értelemben
ez természetes, mert új finanszírozó, új szereplő. Az ORTT ellenőrzési
rendszere egyébként tényleg szigorú, de működőképes. Szerintem a mi ellenőrzési
rendszerünk jelentheti azt a szintet, amit ma a szakma minden szereplőjének
követnie kellene.
– Az ORTT bevezette a visszatérítendő
támogatási formát. Ebben is nehéz ráismerni a mai filmgyártási állapotokra,
ahol szinte minden produkció alulfinanszírozott, a producerek szegények,
és nevetséges percdíjakat fizetnek a televíziók...
– Én viszont azt gondolom,
ez a jövő. S a rendszer egyszer rendben lesz annyira, hogy ez a típusú
támogatási forma is működjön. Ha csak egy pályázó elviszi és teljesíti,
amit a szerződésben vállalt, az már nagy eredmény. S akkor is próbálkozni
kell az ilyen új formákkal, ha tudjuk, hogy a filmgyártás optimális viszonyaitól
még messze vagyunk.
– Az egyetemista és fiatal
filmes pályázat kiírása viszont igazán örvendetes. Üröm az örömben, hogy
több fiatalokat futtató stúdió kiszorult ebből a pályázati körből. Egyébként
pedig szerintem nem szerencsés, hogy a vizsgafilmeknek kényszerűen televíziós
műsorokká kell válniuk. A Filmművészeti Egyetem a szabad kísérletezés és
a tanulás terepe kellene, hogy legyen.
– Olyan pályázati kiírást
nehéz elképzelni, ami mindenkinek megfelelő. Ami pedig a kérdés második
felét illeti, szerintem akik most járnak egyetemre, már egy megváltozott
audiovizuális környezetben fognak alkotni. Az ORTT-nek olyan információi
voltak, hogy az első lépés megtétele, a vizsgafilmek elkészítése hihetetlenül
nehéz. A legfiatalabb generációnak szeretnénk segíteni előrelépni. S szerintem
kifejezetten hasznos, ha műveik rögtön bekerülhetnek valamelyik televízióba.
Őszintén remélem, hogy ebben a műsorszolgáltatók is partnerek lesznek,
s hogy olyan vizsgamunkák születnek, amelyek a szélesebb közönségnek is
megmutathatók.