Washington Irving életmûve az amerikai – fehér, angolszász, protestáns – irodalom nulla kilométerköve. Irving startpont és kútfõ, õ az elsõ, nemzetközi elismertségre szert tett amerikai író. A munkái javát a 19. század elején megalkotó szerzõnek az európai népmesekincsbõl táplálkozó, karcos humorú, erõteljes vizuális fantáziával rajzolt, fantasztikumba hajló sziporkái (Rip Van Winkle, Az Álmosvölgy legendája) az Újvilág irodalmának gyöngyszemei.
„Mintha valami zsibbasztó, álmos köd ülné meg a tájat, megmérgezve még a levegõt is” – írja Irving a legújabb Tim Burton-mozi alapjául szolgáló elbeszélésében. Mivel a novella cselekménye soványka, alig néhány szóban összefoglalható, Burtont feltehetõen a mû plaszticitása indította arra, hogy filmet készítsen belõle. (Amúgy a fej nélküli lovas históriája nem túl népszerû az amerikai filmesek körében, a mesét alig néhányszor adaptálták. 1949-ben Walt Disney egy szösszenetben dolgozta fel, de a történet A Macskaemberek átka címû klasszikus rövid betétjeként is elhangzik.)
Ezek után nem csoda, hogy Andrew Kevin Walker forgatókönyvíró csupán ugródeszkának használta Irving írását: az elbeszélés levegõjéhez nagyban ragaszkodva és a történet magját a film egyik kétperces epizódjaként megtartva eredeti sztorit kanyarintott Tim Burton számára. Derék munkát végzett, a szkript okos és furfangos, s bár a finisben csöppet melodráma ízû, azért erõs a narratív vonal – a rendezõ soha nem dolgozott még ennyire jól megírt anyagból.
A 18–19. század fordulóján, racionális és irracionális határán játszódó cselekmény egy különös nyomozás, a rémület lidércével való hadakozás körül bonyolódik az elátkozottak falujában, középütt Ichabod Crane, az egyszerre szilaj elvû tudós férfiú és álmatag tekintetû bicebóca figurájával. Burton mintha azt sugallná, az események, az igazi titkok legombolyításában egy pontig eljuthatunk a ráció segítségével, azon túl viszont nem sokra megyünk vele; bravúros, ahogy a legmegátalkodottabb nézõvel is sikerül elhitetnie az irracionálist, hiszen idõvel szinte természetesnek vesszük a másik fõszereplõ, a titokzatos fej nélküli lovas létezését.
Tejföl-sûrû köd gomolyog a tompa, kénes fényektõl szétfolyó bükkös felett, döngve fut a nehéz batár a halott tájon, a bakon egy fej nélküli kocsis ül. A néhány mélyebb színre redukált, mégis pazar kezdõképek hatásosan adják meg az alaphangot, s a végefõcímig definiálják a jelenetek tónusát – Coppola, a film egyik producere, próbálkozott valami hasonlóval kevésbé átgondolt, balsikerû Draculájában. Az Álmosvölgy legendája cselekményében és stílusában is szellemidézés, így Burton legutóbbi munkája, a Támad a Mars! párja: ott az ötvenes évek B-szériás sci-fijei, itt az ötvenes- hatvanas években készült Hammer-horrorok és Corman Poe-adaptációi hatottak inspirálóan. A film tehát egyfelõl játék a zsánerrel és hommage, másfelõl a mintájául szolgáló opuszoknál sokkal mívesebben megformált, önálló, szuverén mese, egy összetéveszthetetlenül egyéni látásmódú alkotó kézjegyével. Burtonnek sikerült a mûfaj sztenderdjeit megõrizve kerekre gyúrni és a saját nyelvére lefordítani a történetet. Arra a nyelvre, amelyet csak õ beszél, de sokan megértenek.
Ebben páratlan képzelõereje mellett humora is segítette: ez a humor finom és mértéktartó, nem napjaink tucathorrorjának divatos, harsány és betegesen önreflexív gegjeire hajaz. Burton szembe úszik a hollywoodi trenddel, filmjében szó sincs iróniáról, vagy – mint a Támad a Mars! esetében – paródiáról: a rendezõ véresen komolyan veszi tárgyát, de úgy csalogatja elõ rejtekükbõl a rémeket, hogy közben elegáns nyelvi és képi gegekkel oldja a néhol egyenesen slasherbe hajló borzalomszekvenciák sokkját. Az Álmosvölgy legendája elvarázsol és megigéz, az ezúttal halványabb teljesítményt nyújtó Danny Elfmannek a képeket túlmagyarázó kísérõzenéjét leszámítva nehéz hibát találni benne: a film a valaha készült egyik legszebb horror, s mellesleg bevételeit tekintve is sikeres darab. Titka és vonzereje abban áll, ahogyan a mese létjogáért és érvényéért perel, noha mostanság nem igazán sikk hinni a csodákban. Rendezõnk még tudja, a mese nem léha idõtöltés és üres fecsegés, mesét mondani csak a tárggyal szembeni tisztelettel szabad.

Az Álmosvölgy legendája (Sleepy Hollow) – amerikai, 1999. Rendezte: Tim Burton. Írta: Washington Irving elbeszélése nyomán Kevin Yagher és Andrew Kevin Walker. Kép: Emmanuel Lubezki. Zene: Danny Elfman. Szereplõk: Johnny Depp (Ichabod Crane), Christina Ricci (Katrina Van Tassel), Miranda Richardson (Lady Van Tassel), Michael Gambon (Baltus Van Tassel), Casper Van Dien (Brom), Christopher Walken (A fej nélküli lovas). Gyártó: Paramount Pictures – Mandalay Pictures. Forgalmazó: UIP Duna Film. Feliratos. 106 perc