Források, kurátorok, filmtörvénytervezet. A filmszakma helyzetéről novemberi számunkban elkezdett beszélgetéssorozatban ezúttal a Nemzeti Kulturális Alap, az InterCom és a Budapest Film képviselői fejtik ki véleményüket.
Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke
-- Súlyos forráshiánnyal küzd a
magyar filmgyártás. A kulturális járulékokat kezelő Nemzeti Kulturális
Alap az egyik olyan forrás, amely ezen enyhíthet. Mekkora összeg felett
rendelkezik az alap mozgókép szakkollégiuma?
– Nem vagyunk túl jelentős forrás.
A kollégium finanszírozási elvének lényege a résztámogatás. Tavaly 242
millió forintot osztott el a mozgókép szakkollégium, s ez alig több, mint
egyetlen nagyjátékfilm költségvetése. A második döntésekor 99 pályázat
között 110 millió forintot osztottunk szét. A legnagyobb tételt, 30 millió
forintot, egy nagyjátékfilm beindítására adtuk. Forgatókönyvek fejlesztését
is támogatjuk, az én belépésemmel pedig a rajzfilm is kap némi pénzt, s
Macskássy Kati személyében animációs kurátora is van a kollégiumnak. Ezen
kívül támogatjuk a Filmszemlét, az artmozi hálózatot, a filmforgalmazást,
néha még közönségfilmeket is – amit igazából nem nagyon értek...
– Növelhető-e ez az összeg a jövőben?
– Hosszú távon talán igen, de jövőre
sajnos csökkenni fog. Az elnökségemet megelőző év bevételét ugyanis túltervezték.
Néhány száz millió forint hátralékot görgetünk magunk előtt.
– Mennyire önállóak a szakkollégiumok?
Igaz, hogy a Nitsch kiállítás óta megvétózhatja döntéseiket?
– Nem a Nitsch kiállítás volt az
ok, ami a törvénymódosításhoz vezetett, de biztos, hogy erre nem lett volna
szabad közpénzt adni. A gond az, hogy nehéz előre látni, mi fogja esetleg
a közszemérmet vagy a közízlést sérteni. Erre külön jogszabályt kellene
alkotni. Az új törvénymódosítással a kollégiumok autonómiája egyébként
valóban csökkenni fog: az elnök a pályázatot – amennyiben a Bizottság által
szabott feltételeknek nem felel meg – felfüggesztheti. De nem csak ez változik.
A központi intézmények pénzeiről – mint az Operaház vagy a Magyar Filmintézet
– a továbbiakban nem a kollégiumok, hanem a kultusztárca dönt. A többi
pályázó lehetőségeit ez nem korlátozza, de a kollégiumokét végső soron
igen. Az általam meghirdetett elképzelés egyébként ellentmond mindennek:
a kicsik védelme a nagyokkal szemben. Ne a zászlóshajókra költsünk, hanem
a kis sajkáknak foltozzuk be a fenekét. Most viszont ennek a fordítottja
fog bekövetkezni.
– Változhat- a kollégiumok között
elosztható pénzek aránya?
– Tavaly változhatott, mivel nőtt
a bevétel. Ami a mozgókép szakkollégiumot illeti, nemrégiben lezajlott
egy vita arról, helye van-e egyáltalán ebben a rendszerben. Úgy gondolom,
nincs. Jobb, ha ez az összeg átkerül a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz.
Egyenlőre azonban a dolog elaludt, mert a szakmabeliek közül sokan azt
mondják, kedvezőbb, ha több helyen tudnak pályázni.
– A miniszteri biztosnak van elképzelése
arról, hogy ha már az összeg egyelőre nem növelhető, hogyan kell összehangolni
a források szétosztását.
– Én is híve vagyok ennek. Nem
szerencsés, hogy a központi pénzek különböző csatornákon jutnak el a pályázóhoz.
A közpénznek szerintem egyetlen forrása legyen. Miért van külön alapítvány
a történelmi filmek támogatására? Miért kell a Magyarország Eurimage tagságával
járó pénzre egy alapítványnál pályázni, amikor ez úgyis formális? Ha van
a filmszakmának miniszteri biztosa, s van egy magyar filmalap, a Magyar
Mozgókép Közalapítvány, akkor az lehet az összes filmes pályázat gyűjtőhelye.
Ez költségkímélőbb lenne a mostani rendszernél. A sokféle kurátor pénzét,
az adminisztrációt luxusnak tartom.
– Ám ha centralizáljuk az amúgy
is kevés pénzt, akkor az esélyegyenlőség sérül.
– E körül politikai hisztéria van.
Pedig ha azt nézzük, milyen szekértáborokhoz tartozó filmesek kaptak pénzt
a millenniumi filmtámogatásból, azt kell mondanunk, kiegyensúlyozott volt
a döntés. Egy újság ugyan még azt is leírta, hogy "a Jankovics nem véletlenül
kapott", de tessék mondani, nem érdemlem meg? Ugyanannyi erővel azt is
mondhatnám: nyilván az sem volt véletlen, hogy korábban nem kaptam. A mindenkori
mecénásnak, ez esetben a kultuszminiszternek, felelősséget kell vállalnia
a döntéseiért. A nyugati gyakorlat, miszerint a kormány kinevez egy testületet,
ami attól kezdve független, nálunk elképzelhetetlen, mert egyik fél sem
bízik a másikban. Az új törvény szerint egyébként a kuratóriumi tagok felét
a minisztérium, másik felét a szakma fogja delegálni.
Kálmán András, az InterCom igazgatója
– Kérem, mondjon néhány jellemző
adatot a legnagyobb hazai filmforgalmazó cég működésével kapcsolatban.
– 56 filmet forgalmaztunk 1999-ben.
A nézőszámunk és a piaci részesedésünk tavaly csökkent, bevételeink viszont
ennek ellenére nőttek, ami annak köszönhető, hogy a budapesti multiplexek
– amelyek most már a fővárosi jegybevételek hatvan százalékát adják – drágán
játszanak. A legmagasabb nézőszámot 1999-ben a Csillagok háborúja érte
el: december végén 1 millió 113 ezer nézőnél tartott.
– A tavalyi félszáz forgalmazott
filmből mennyi volt magyar?
– Kettő. Az Egérút és a Kalózok.
– Érdemes volt velük foglalkozni?
A Kalózok adatai sikerről vagy kudarcról árulkodnak?
– A Kalózok közel 184 ezer látogatója
szerintem mérsékelt siker. Illik azért a kétszázezres nézőszámot átlépni.
A producerek persze azt mondják, ez bukás. Én azt hiszem, mi a magunk részéről
mindent megtettünk.
– Az elmúlt tíz évben talán az
InterComé az egyetlen sikertörténet a hazai filmiparban. Ebben azonban
valószínűleg az is szerepet játszik, hogy a mai napig nincs Magyarországon
filmtörvény, amely megcsapolná a kommersz filmek hasznát.
– Ezt a kérdést sértőnek fogom
fel. Nincs filmtörvény, van azonban mindenféle egyéb törvény. Az InterCom
gazdasági társaság, s a társaságokra vonatkozó jogszabályok szerint működik.
Nem nagyon látom be, miért kellene még jobban "megcsapolódnia". Ugyanakkor
tudjuk, hogy egy cégnek, amelynek ekkora a piaci részesedése, vannak bizonyos
kötelezettségei. Forgatunk magyar filmet, jóllehet nyereség nincs belőle.
Részt veszünk koprodukciókban, jelen vagyunk minden szakmai szervezetben,
az éves támogatásunk nagy része filmeseknek jut.
– Az InterCom megkerülhetetlen
a filmtörvény kimunkálása körüli alkukban, főként ami a jegybevétel utáni
járulékok mértékét illeti. Mi az oka, hogy ilyen sokáig kell várni erre
a magyar filmszakma számára sorsdöntő jogszabályra?
– Szerintem a magyar filmnek nem
az volna az elsődleges érdeke, hogy legyen végre filmtörvény, hanem az,
hogy kidolgozzon egy működőképes koncepciót. Az általam is ismert törvénytervezet
túlságosan deklaratív. A lényege az, hogy a kormányzat kinyilvánítja: a
film a magyar kultúra, a magyar gazdaság és kommunikációs ipar része, s
mint ilyen, kiemelt fontosságú. Ugyanakkor a törvénytervezet másik része,
amely arról szólna, hogy a deklaráción túl milyen jogi és gazdasági intézkedéseket
kellene meghozni, a legutóbbi tervezetben sem igazán végiggondolt.
– Kinevezésekor a miniszteri biztos
ennél kicsit biztatóbb képet festett ezekről a tárgyalásokról.
– Valóban megszületett egy koncepció,
ami szerint a mozipark, az amerikai film, illetve annak forgalmazása az
a húzó ágazat, amely a filmszakmát most előre viszi. Nagyon látványosan
emelkedik ugyanis a jegybevétel, amiből aztán járulék keletkezhet. Abban
egyetértünk, hogy e jövedelmet vissza kell forgatni, s ebből kell majd
a magyar filmet támogatni. S abban is megegyeztünk, hogy ez az elvonás
nem lehet túlzott. Nem szabad egy jól tejelő tehenet agyonfejni, mert akkor
a tulajdonosok esetleg magára hagyják. Jelenleg is van járulékoltatás,
fizetünk a mozikban, fizetünk mint forgalmazó és fizetjük az ÁFÁ-t. Mi
azt mondjuk, hogy ezeket az elvonásokat nem lehet egymástól elkülönítve
szabályozni, mert a gazdaság szereplőinek valójában mindegy, hogy az a
pénz a központi költségvetésbe megy, vagy a filmiparba.
– Mekkora forrás nyílhatna meg
a filmtörvény által a filmszakmának?
– Tavaly a jegybevétel 8 milliárd
forint körül volt. Ennek a 12 %-a 960 millió, a 3 %-a pedig 250 millió
forint.
– Ez több mint egy milliárd forint
plusz forrás. Jelenleg a filmszakma teljes költségvetése
nem tesz ki ennyit.
– S azt is látni kell, hogy a filmtörvény
egyáltalán nem foglalkozik a videóval. Pedig a tékák is forgalmaznak körülbelül
5 milliárd forintot. Nem győzzük hangoztatni, hogy nem lehet filmtörvényt
alkotni a videóforgalom szabályozása nélkül – sem a televíziók bevonása
nélkül. Erre általában az a válasz, hogy a televíziót a médiatörvény szabályozza,
s ahhoz isten ments hozzányúlni a különféle politikai érdekeltségek miatt.
De szabad-e a 21. század elején egy filmtörvényben nem tudomásul venni
a televíziót, a videót, a DVD-t, a CD-ROM-ot, és mindazt az új médiát,
ami végül is filmhordozó? Ennél nagyobb gond, hogy a törvény nem tükröz
átfogó koncepciót a beszedett pénzek felhasználásáról. Mi a fontos? A filmgyártó
kapacitás, azaz a filmipar fejlesztése (lásd az ír példát) vagy a filmgyártás,
az egyes művek támogatása (mint a volt szocialista országokban). Én az
előbbinek látom értelmét. Ha gyártásra megy el a pénz, akkor valójában
a régi rossz struktúrákat támogatjuk, s közben elmegy a vonat. Inkább a
filmipart tartjuk fejlesztendőnek, ahol a magántőke dominál.
Feldmájer Sándor, a Budapest Film tanácsadója
– A Budapest Film elsősorban művészfilmeket
forgalmaz. Övé az artmozi hálózat, s ő veszi meg a legtöbb magyar filmet
is. Lehet ezt nyereséggel csinálni?
– A művészfilm-forgalmazás a támogatások
ellenére is veszteséges Magyarországon. Nyereséggel csinálni bárhol a világon
nagyon nehéz. Pedig nálunk kifejezetten kultusza van a művészfilmnek. Hiába
gondolják rólunk, hogy barbár ország vagyunk, tíz év óta évi 800 ezer nézője
van az artmoziknak Budapesten, ami nagyon szép szám.
– Hol a helye a magyar filmeknek
az artmozi hálózatban? Kérem, mondjon néhány adatot ezzel kapcsolatban!
– Az abszolút listán 1999 utolsó
heteiben az Ámbár tanár úr állt a legjobb helyezési ponton, 235 ezer nézővel.
Olyan nagyágyúkat előzött meg, mint a Truman Show. A következő magyar film
a Kalózok. Aztán a 6 : 3 jön, amit a Budapest Film forgalmazott, 113 ezer
nézővel. Ettől a filmtől azért többet vártunk. Majd Jancsó filmje következik,
a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten 32 ezer nézővel, ami szintén
szép szám, és még mindig vetítjük.
– Hogyan mérik a bukást, illetve
a sikert, hiszen az említett filmek többsége forgalmazási támogatásban
részesült. Mekkora az a nézőszám, ami azt jelzi, rossz döntés volt a filmet
forgalmazni?
– Nincs ilyen. Az ősz meséje –
hogy ne magyar példát mondjak – gyönyörű film. Mindössze ötezer nézője
volt eddig, de szerintem ez siker. Ha senki nem vállalná ezeknek a filmeknek
a forgalmazását, a magunk fajta emberek nem járnának moziba. Állandó kérdés,
hogy az Operaház nézője, aki mondjuk ötezer forintba kerül az adófizetőknek,
megérdemli-e az előadást. Ugyanez a helyzet ezekkel a filmekkel kapcsolatban
is. Ha összeadjuk a támogatást, amit egy artmozi a forgalmazótól, a Budapest
Film Közalapítványtól, a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól kap, akkor egy
néző meglehetősen sokba kerül. Erre azonban szükség van, mert különben
lakhatatlanná válik a város.
– Hogyan alakult a magyar film
látogatottsága az elmúlt tíz évben?
– Egyértelműen csökken a nézőszám.
1997-ben az összes előadás 6,7 %-a volt magyar, 1998-ban 5,3. 1997-ben
1 millió 452 ezer nézője volt a magyar filmeknek, 1998-ban 812 ezer. Ezek
a számok drasztikus csökkenést mutatnak. Az utóbbi pár évben,
amióta megjelent a Sose halunk meg, a Csinibaba, amióta minden évben van
egy-két magyar közönségfilm, talán kisebb mértékű a csökkenés, mint korábban.
A nemzetközi tapasztalatok szerint egyébként mindenütt hazai filmek vezetik
a listát. Ezért kellene több magyar közönségfilm. Ám ezekhez a számokhoz
az is hozzátartozik, hogy 1998-ban a bemutatott filmek 92,7 %-a amerikai
volt.
– Nyomasztó adat.
– Ez az arány Európai viszonylatban
is rendkívül magas. A hazai filmgyártás számára előnytelen a multiplex
mozgalom. A magyar filmek többségükben mindig művészfilmek voltak. És a
művészfilmek teljesen kiszorulnak a multiplexekből.
– Változhat-e a helyzet a filmtörvény
hatására?
– A legújabb filmtörvény koncepció,
ha átmegy, végül is nem érintené jobban az amerikai érdekeltségű cégeket.
A törvénytervezet alapelve szerint az új Schwarzenegger-film ugyanolyan
mértékben adózna, mint Alain Resnais vagy Enyedi Ildikó filmje: a bevétel
15 %-a erejéig. Az így keletkező összeget osztanák föl a gyártás, a forgalmazás
és a moziüzemeltetés között. Ez ugyan igazságtalan, ám mégis elfogadható
az artmozisok számára, mivel egy ilyen filmtörvény nyomán a filmesek a
jövőben megkímélhetnék magukat mindenféle költségvetési alkutól.