Az Ördögöt az Isten is akcióhősnek teremtette. A mozgóképek világában a Romlás fejedelménél az előny.
Invocatio
A középkori látomásos irodalom
egyik legkedveltebb motívuma a pokolra szállás, az álomba szenderült testből
alvilági túrára induló lélek kalandjainak elbeszélése volt. A túlvilági
idegenvezető által kalauzolt halandó útjának csúcsán -- pontosabban mélypontján
-- a pokol fejedelmével és a legszörnyűbb kínokra ítélt elkárhozottakkal
szembesült: ez a motívum zárta le például a XI. századi ír szerzetes, Tongdal
vagy éppen Dante Alighieri alvilági útját.
A látomásos művek és az abból táplálkozó
pre-romantikus, romantikus "ördög-regények" egy jelentős hányada azonban
nem a lélek alászállásáról, hanem épphogy Lucifer evilági látogatásairól
szól. Ezekben a történetekben a Sátán serege által sanyargatott aszkéták
(például Remete Szent Antal) a kísértésnek ellenálló, ezért felmagasztosuló
lélek, az Ördöggel szövetséget kötő hősök (Don Juan vagy Faust) a kísértésnek
ellenállni nem tudó, s ezért elbukó bűnös test szimbólumaivá váltak.
A tömegfilm sokkal jobban vonzódik
a Szent Antal--Faust pólus közé szorítható, evilági környezetben játszódó
sátán-történetekhez, mint az orfeuszi-dantei mitikus alászállásokhoz: a
diabolikus horrorfilmekben a lélek és a test megmérettetésének színtere
egy-két kivételtől (például a Hellraiser filmek) eltekintve nem az árnyékok
birodalma, hanem az evilág, így a pokol befogadó, várakozó közegből cselekvő,
behatoló princípiummá vedlik át.
A pokolra alászálló utazó és az
evilágba felemelkedő Sátán motivációi és céljai ellentétesek. Az aláereszkedő
utazó fél az ismeretlentől, mert az ismeretlen az ördögi: ezért körökre,
bugyrokra osztja a poklot, skolasztikus mániákussággal rendszerez, tipologizál.
A felemelkedő Sátán fél az ismerttől, mert az ismert az isteni: ezért széttöri,
fragmentumokra bontja az evilági morált, és démonikus mániákussággal rombol,
dekonstruál. A középkori utazó azért száll alá a pokolra, hogy rendet teremtsen
a káoszban. A Sátán azért jön közénk, hogy káoszt vigyen a rendbe. Az utazó
nem ismeri a poklot, ezért próbálja domesztikálni. Az Ördög jól ismeri
a világunkat, ezért igyekszik bestializálni.
Excitatio Diaboli
A Sátán különféle fizikai, illetve
spirituális csatornákon keresztül lép be a világunkba. A pokol kapuját
gyakran valamilyen ősi, kultikus tárgy és az ahhoz kapcsolódó rítus nyitja
meg. Sam Raimi klasszikus remekművében, a Gonosz halottak 1--2.-ben az
ősidőkben vérrel írt Halottak Könyve, a Necronomikon szabadítja rá a Gonoszt
a világra. A könyvre egy középkorkutató bukkan rá, elviszi egy erdei házikóba,
ahol magnóra mondja fonetikus kiejtéssel a démonikus szöveget; a sok-sok
év elteltével házikóban nyaraló tinédzser-társaság a kazetta lejátszásával
életre kelti az erdő gonosz szellemét. Míg itt a helyesen végrehajtott
rítus aktiválta a pokol erőit, addig a trilógia harmadik részében, a Holtak
seregében épp a szabálytalanul végrehajtott szertartás okozza a galibát:
a főhős elfelejti a Necronomikont visszaparancsoló varázsigéket, ezért
éled fel a halál armadája.
A Hellraiser 1--2-ben egy ősi doboz,
egyfajta diabolikus Rubik-kocka a Pokol kapujának a kulcsa: az első részben
egy expedíciós katonatiszt, a másodikban egy parafenomén képességekkel
rendelkező kislány hozza működésbe a kockát, s nyitja meg ezzel a pokol
kapuit. A Démonjátékban egy Ouija nevű spiritiszta betűjáték, a Carpenter
rendezte Sötétség fejedelmében egy több ezer éves, zöld folyadékot tartalmazó
tégely ébreszti fel az alvilág urát. A Boszorkánymester második részében
hat, egykor a druidák birtokában volt kő idézi elő a pokol kapuját megnyitó
Armageddont, a Templomban egy túlbuzgó könyvtáros talál rá arra a pergamenre,
amely elvezeti őt a boszorkánytemető fölé emelt templom sátáni rúnakövéhez;
az Amityville-ben a néhai mágus tulajdonában lévő, majd a műkedvelő apa
által megvásárolt óra alakítja pokollá a békés családi miliőt.
A tárgyak meseszerűvé teszik a
horrort, hiszen fizikailag determinálják a természetfölötti erők létezését
és működését. Igazi rettenetet azok a rémfilmek válthatnak csak ki, ahol
a Sátán spirituális úton lép a világba, azaz egyfajta diabolikus angyali
üdvözlet révén termékenyíti és szállja meg áldozatát.
Az isteni eredetű angyali üdvözlet
felszenteli a kiválasztottat. A sátáni meggyalázza. Mindkét erő tiszta,
szűzi lelket keres fészkéül, de míg az első Isten szentélyévé, addig a
második a dögvész poklává változtatja azt. Az égből jövő angyali üdvözlet
pillanata a vallásos áhítat extázisa, mert az megnyitja a lélek Istenhez
vezető útját; sátáni eredetűé a rémálom, vagy rémálomszerű révület, mert
az a pokol kapuit tárja fel. Így költözik, a lidércnyomásos álmokon keresztül
a Sátán az Ördögűző Regan McNeiljébe, így termékenyíti meg Lucifer a Polanski
rendezte Rosemary gyermeke címszereplőnőjét, és így „udvarol”, rémálmok
segítségével, Gabriel Byrne az Ítéletnap Christine Betlehemjének.
Az álom az egyik legtradicionálisabb
kapcsolatteremtő csatorna evilág és túlvilág között, de a diabolikus ikonográfia
hasonlóan ősi kelléke a tükör is. Luxuria, azaz Hiúság középkori ábrázolásain
gyakran felbukkan az Ördög, amint hátsófelét mutatja a tükörben a szépítkező
nőszemélynek. A tükör kedvelt médium a horrorfilmekben is -- a Sötétség
fejedelmében például egy hatalmas tükrön keresztül kell felhúznia a kiválasztottnak
a pokolból az árnyak urát. Hasonló közvetítő szerepe van a fényképnek is:
az Ómen fotográfusa döbbenten veszi észre, hogy az általa készített fényképeken
elmosódott jelek formájában negatív stigmák bukkannak fel, melyek előrejelzik
az Antikrisztus áldozatainak halálát: a magát felakasztó lány nyakában
egy hurok, a lehulló villámhárító által felnyársalt pap testében egy lándzsaszerű
rúd, az önmagáról készített fotón pedig egy nyakát elmetsző vonal látható.
A világunkba belépő Lucifer, amennyiben
szerényebb, és a manufaktúrás tömegtermelés helyett inkább a minőségi munkát
részesíti előnyben, megelégszik néhány megrontandó lélekkel, elpusztítandó
testtel. A pokol urát azonban általában mégiscsak a világuralom vágya hajtja,
hiszen képtelen elfeledni a rajta esett ősi sérelmeket. A Sátán terjedésének
primitívebb formája a fizikai kontaktus: az Ördög ez esetben igazi zombi-gyáros.
A Letaszítva című filmben elég egy érintés, és Azazel démon máris beköltözik
az illető lelkébe; a Sötétség fejedelmében az ősi tégelyből kiszivárgó
zöld folyadék spricceli tele az embereket, így szaporodik a Sátán serege.
A Gonosz halottak 1-ben az éjszaka gyanútlanul kóborló lányt az erdő egy
hatalmas fallikus faág formájában szabályosan megerőszakolja; a zombi-lány
rászabadítja a poklot az egész társaságra: elég egy harapás, egy aprócska
seb, az illető máris élőhalottá változik. A trilógia harmadik részében,
a Holtak seregében egy egészen különös jelenetet láthatunk: a pokol által
megfertőzött főhős saját testéből sarjad ki önmaga ördögi énje.
Lucifer persze manapság már sokkal
felvilágosultabb, elveti a szaporodás ősnemzéssel történő alantas formáit,
és civilizáltabb, modernebb módszerekkel igyekszik hatalmába keríteni a
világot. Az Ómen Antikrisztusa politikai babérokra tör: a Jelenések Könyve
hétszarvú fenevadjának mintájára, ha nem is az óceánból, de a politika
forrongó, nyugtalan tengeréből emelkedik ki, Babilon helyett pedig Rómát,
azaz a bűnökkel terhes Közös Piac szimbólumát igyekszik ledönteni. Az Ördög
ügyvédjében a Sátán a jogi szférán keresztül mételyezi meg a világot: az
igazságszolgáltatás gépezetének korrumpálásával világméretű hálót sző magának,
melyben mindenki fennakad, aki ellene lázad vagy éppen a segítségére lehet.
Az Antikrisztus politikai eredetével
kapcsolatban különösen érdekes a The End Days névre keresztelt ultra-ortodox
katolikus csoportosulás elmélete, mely a Sátán kommunista-protestáns gyökereit
igyekszik bizonygatni. A számtalan dokumentummal "alátámasztott" tézis
szerint az Ördög az 1940-es években egy szovjet kommunista ügynök (szám
szerint az 1025-ös ügynök) képében már megpróbálta belülről megmételyezni
a katolikus egyházat: a férfiú célja elérése érdekében papi pályára adta
a fejét, s miután bámulatos karrierje csúcsán bejutott a vatikáni tanácsba,
eretnek-protestáns eszméket próbált elterjeszteni, melyeket csak VI. Pál
pápa erélyes közbeavatkozása semmisíthetett meg. Mindez azonban nem állíthatta
meg a Sátánt, vallja a The End Days, és a szövetség 28 pontban részletesen
feltárja az Antikrisztus közelgő színrelépésének forgatókönyvét: ez különféle
eretnek eszmék elterjedésével, szentképek rombolásával és a liturgia lassú
diabolizálásával fog elindulni, a pápagyilkossággal és az antipápa megválasztásával
fog a csúcsára érni. A Jelenések könyvében szereplő ördögi számot, a 666-ot
a The End Days egy mikrochippel azonosítja, melyet az Antikrisztus
az emberek karjába fog beleplántáltatni, hogy aztán azon keresztül tökéletesen
uralkodhasson alattvalói akarata fölött. A csoportosulás eszméit az Interneten
hirdeti, de ugyancsak a világhálót választotta tézisei nyilvánosságra hozatalára,
és Lucifer seregének toborzására az egyik legnagyobb amerikai sátánista
szövetség, a magyar származású (?!) Anton Sandor LaVey vezette Church of
Satan.
Imagines Diaboli
A középkori képzeletvilág már-már
beteges mániákussággal vonzódott a pokol témájához. A menny unalmas, fakó
világával szemben az alvilág formákkal, színekkel teli kozmosz volt, s
mint ilyen hálás témát szolgáltatott a szenvedni vágyó szentek, a morál
zászlaját lándzsájukra tűzve harcba induló prédikátorok és a képzeletük
szülte szörnyűségeket kőbe véső vagy vászonra vető képzőművészek számára.
A katedrális portálok és a szárnyas oltárok kedvenc szereplője volt a lángüstökű
Leviathán, amint tüzes trónján ülve, hatalmasra tátott szájjal falja a
vasvillákkal és húskampókkal felfegyverkezett démonok által elébe terelt
elkárhozottakat. A filmbéli Lucifer azonban úgy tűnik, valamilyen ősi paranoia
és szégyenérzet folytán nem kedveli önmaga arcképét, ezért igazi valójában
sose láthatjuk őt: ha felbukkan a mozivásznon, akkor fekete ruhás, kissé
régimódi gentleman alakját ölti magára, akinek kétes származására csak
néhány zavaró jel, például hosszú köröm, vörösen izzó szembogár (Robert
de Niro/Angyalszív), univerzális nyelvtudás (Al Pacino/Az ördög ügyvédje),
a kifinomult úri és a visszatetszően obszcén viselkedés különös ötvözete
(Jack Nicolson/Az eastwicki boszorkányok, Al Pacino/Az ördög ügyvédje,
Gabriel Byrne/Ítéletnap) utal. Igazából azonban nem az efféle gentleman/vadállat
megtestesülést kedveli legjobban a Sátán: sokkal jobban szeret mások bőrébe,
és lelkébe költözni.
Az ő igazi reszortja mégiscsak
lélektranszfúzió.
Az Ördög által megszállt lélek
és test rettentő, pokoli metamorfózison megy keresztül: így születik meg
az emberi és sátáni, az evilági és a túlvilági princípium frigyéből a meghökkentő
mutáns, a démon. A lélek lassan elsorvad, miként a test, amikor vámpír
élősködik rajta: míg azonban a vámpír a vérünket szívja, addig a Sátán
a lelket csapolja meg lassú adagokban. Drakula gróf bizony elbújhatna pokoli
ura mellett, mert míg ő a nyakon keresztül fúr lukat a lélekig, addig Lucifer
sokkal hatékonyabban dolgozik: ő a lélekkel kezdi, így jut el a testhez.
Miként az isteni megszállottság
is a tiszta, gyom nélküli talajt keresi, úgy a Sátán elsődleges prédája
is a szűzi lélek. A 18. angyalban Lucifer életre keltéséhez másfél
tucat (azaz 6+6+6) gyermek testére van szükség, ezek közül fogja kiválasztani
a pokol fejedelme a legtisztábbat, hogy aztán az ő angyalarcát öltse fel
maszk gyanánt.
Míg az isteni megszállottság lényege
a tisztaság szakralizálása, addig a sátáni megszállottság borzalma épp
a szűziesség meggyalázásában rejlik. Nincs zavarba ejtőbb és rettenetesebb
a megbecstelenített ártatlanságnál: minden idők talán legzseniálisabb horrorfilmjének,
Friedkin Ördögűzőjének elementáris ereje is abban rejlik, hogy az Ördög
egy gyermeki -- azaz angyali -- lélekbe költözik.
Az ördögi megszállott teste egyszemélyes
pokollá alakul: szemébe az alvilág tüze költözik, felpuffadt, fehér bőrét
Lucifer szöges korbácsai hasogatják, eltorzult hangjában az elveszett lelkek
jajveszékelése és halálhörgése rémít. A megszállt lélek igazi passióra
indul: a diabolikus angyali üdvözletnél már csak a diabolikus passió szörnyűbb.
Az isteni passió színtere a szent
város stációkra osztott porondja. A sátáni passióé a fullasztó gyerekszoba
és a bénult lázálmokat felidéző gyerekágy. Az isteni passió: rituális vándorlás.
A sátáni: görcsös kín és dermedtség. Az isteni passió légies és fényes,
mert a szenvedések útját olajfák szegélyezik, és az út fölé a kék mediterrán
ég borul. A diabolikus passió klausztrofóbikus és fullasztó, mert a kínok
helyszíne a falak és mennyezet közé préselt gyerekszoba, odakint pedig
sötét éjszaka van és köd, semmi egyéb. Az isteni passió katartikus, mert
a lélek megkínzott test fölötti győzelméről szól. Az ördögi passió ijesztő,
mert a test meggyötört lélek fölötti uralmát meséli el. Az isteni passió
a megtört test és magasra emelkedő lélek útja. Az ördögi passió a megtört
léleké és a mélyre alászálló testé. Az isteni passió megtisztít és a mennybe
emel. Az ördögi bemocskol és a pokol felé taszít. Az isteni passió a megváltás
története. Az ördögi: a kárhozaté.
"Minden szent körül van valami
ördögi. Ez a kísértés lényege" -- hangzik el a kulcsmondat Az Ördög ügyvédjében.
És valóban: a szakrális és a diabolikus sokszor megdöbbentően intenzív
kapcsolatba kerül egymással. A középkori katedrális portálján ott tombolnak
Lucifer faragott démonjai, mi több, pimasz módon felmásznak Isten szent
lakhelyének falaira, gyámkövek, vízköpők formájában fintorognak a hívőkre.
A kódexek szegélyein apró ördögök, lidércek táncolnak, obszcén viccekkel
űznek gúnyt a papírra vetett szakrális szövegekből. A szent aszkéták legnagyobbjai
szinte mindig az ördögi kísértés árnyában éltek: a legtalányosabb a pusztaságba
vonult Remete Szent Antal története, akinek minden kollégájánál több sanyargatást
kellett kiállnia Lucifer nyughatatlan szolgálóitól.
Az isteni és démoni szféra meghökkentő
összekapcsolódását több filmben is megfigyelhetjük. Az Angyalok háborújában
Gábriel arkangyal és a Sátán harcol egy nagy erejű démoni lélek fölötti
uralomért: paradox módon Lucifer a jó és Gábriel a gonosz a filmben, mert
míg előbbi a rendeltetési helyére, azaz a pokolba akarja letaszítani a
kárhozott szellemet, addig az utóbbi a mennybe akarja emelni azt, hogy
az ő segítségével valósíthassa meg hatalmi törekvéseit. Még ennél is különösebb
a Stigmata, amelynek az az érdekessége, hogy egy eredendően isteni természetű
megszállottságot ördögi formában ábrázol. Nyoma sincs itt a stigmákat viselő
szentek boldog, kitárulkozó extázisának: a kiválasztott lány számára kínszenvedés,
igazi pokoljárás a szent sebek megszerzésének folyamata, az isteni szellem
valódi démonná változtatja a krisztusi parancsok kinyilatkoztatóját.
A Sátán nem csak emberi lelket
szállhat meg, hanem néha zoomorf formát is ölthet. A Mesék a Kriptából
sorozat A Sátán macskája epizódban (az író Stephen King) egy fekete kandúrba
költözik az Ördög, a macska pedig módszeres rendszerességgel legyilkolja
a vidéki udvarház lakóit.
Lucifer még a tárgyi világot sem
kíméli. Az ugyancsak Stephen King regényéből készült Mángorlóban egy kisvárosi
üzem mángorlógépébe bújik a Sátán, miután a gyártulajdonos vérrel megpecsételt
szerződést köt vele. A gépre egy véletlen baleset folytán rácsöppen egy
szűz lány vére, és ettől kezdve a gépmonstrum rákap az emberhúsra: csillapíthatatlan
étvággyal falja be, lapítja szét és hajtogatja össze a közelébe merészkedő
munkásokat. A történet végén szabályos ördögűzést kell végrehajtani a gépen,
csak így távozik el belőle a gonosz szellem. Az Amityville-ben egy régi
órába fészkeli bele magát a Sátán: az óra belefúrja magát a házfalba, és
mint valamiféle penészgomba a fonalakkal, úgy szövi tele az épületet rugós
szerkezeteivel, fogaskerekeivel.
A Sátán mániákus átalakító. Az
élőt élettelenné teszi azzal, hogy az árnyékok birodalmába száműzi a lelket,
ugyanakkor életre kelti az élettelent, mivel lelket lehel a tárgyakba.
A Gonosz halottak 2 egyik leghatásosabb jelenetében életre kel az erdei
házikó, hogy démoni kacaj-orgiával celebrálja a közelgő győzelmet az amúgy
is őrület szélére jutott főhős fölött: eszelősen vihog a falon függő szarvas
fej, előre-hátra dülöngélve röhög a hintaszék, himbálódzva kacag a csillár,
őrjöngő hahota rázza az állólámpát. A Ház 1-2-ben ugyancsak életre kel
a tárgyi világ, a Gyerekjátékokban egy babából, a Bábmesterben élettelen
bábukból lesz őrjöngő tömeggyilkos. Az Ómen-filmekben a diabolikus szellem
ugyancsak életre kelti egy-egy pillanatra a tárgyakat: a felcseperedő Damient,
azaz az Antikrisztust veszélyeztető szereplőket templomtoronyból alázuhanó
villámhárító nyársalja fel, üvegszállító autóból kiszabadult üveglap fejezi
le, magától megindult vasúti kocsi lapítja össze, leomló épület temeti
maga alá, leszakadt lift trancsírozza szét. A Sátán persze nem csak a tárgyi
világból toboroz magának sereget: gyakori segítői azok az állatok is, melyekhez
hagyományosan is ördögi képzetek társulnak. Ilyen állat a holló, azaz a
pokol galambja, a tulajdonképpeni diabolikus szentlélek (Ómen, A sötétség
gyermekei) vagy a kutya (Ómen, Amityville).
Exortio
Amennyiben valamilyen kultikus
tárgy keltette életre a Sátánt, akkor rendszerint ennek a tárgynak a megsemmisítésével
vagy a poklot életre keltő rítus reciprok megvalósításával zárhatók le
az alvilág megnyílt csatornái. A Hellraiser-filmekben a bűvös kocka a kulcs
az alvilág kapujához, a Sötétség fejedelmében be kell zúzni a tükröt, melyen
keresztül Lucifer a világunkba igyekszik, a Boszorkánymester 2-ben mágikus
tőrrel kell megölni az Antikrisztust, Az eastwicki boszorkányokban a viaszbábu
elégetésével lehet száműzni Lucifert. Az igazi kihívást azonban nem ezek
a rituálék jelentik, hanem a spirituális szertartások: a Gonosz és a Jó
háborújának igazi harctere a lélek csatamezeje, a Sátán legkíméletlenebb
ellensége pedig nem más, mint az ördögűző.
Az ördögűző mitikus figura, aki
maga is félig az árnyékok, félig az angyalok birodalmába tartozik. Az éjszaka
szüli őt ködből és félhomályból, vagy Izrael ásatásainak szent pora. Ösztövér,
hallgatag alak, igazi mágus ő; a szellemvadász és a vámpírölő rokona, de
azoknál sokkal magasabb kasztba tartozik. A vámpírölő kalandor, utazásának
célja Erdély; az ördögűző szent aszkéta, ő a gyerekágy mellé ül le. A vámpírölő
attribútuma a karó és a kalapács, az ördögűzőé a kereszt és a biblia: míg
azonban a szerszámok a vámpírölőnél a pusztítás eszközei, addig az ördögűzőnél
csak a harc szimbólumai, mert az ő igazi fegyvere a hit. A vámpírölő a
hetedik és a nyolcadik borda közti rést célozza meg. Az ördögűző a lelket.
A vámpírölő eszközökkel pusztít, és a hit ad erőt neki. Az ördögűző a hittel
pusztít, az eszközök csak segítik őt.
Az isteni passió végállomása Golgota
hegye. Az ördögi passióé a gyermekágy. A megfeszített Krisztus lábánál
János apostol és Mária térdepel. A sátáni megszállott mellett az ördögűző
és segédje ül. Az isteni megfeszítés szemtanúi a felemelkedő lélektől búcsúznak.
Az ördögi golgotáé a visszatérő lelket hívják. Az isteni megszállott lelkének
mennybemenetele magasztos élmény. A sátáni megszállott lelkének visszatérése
undorító, görcsös harc. Az isteni kiválasztott függőlegesen lebeg ég és
föld között, tekintetét, mielőtt a lelke elhagyná a testét, várakozón emeli
a magasba. A sátáni kiválasztott vízszintesen levitál zölden derengő ágya
fölött, tekintetét, mielőtt visszatérne testébe a lélek, kétségbeesetten,
keresőn fordítja befelé. Az isteni kiválasztott önmagát áldozta fel, hogy
másokat mentsen meg a kárhozattól. Az ördögi kiválasztott másokat áldoz
fel, így menekülhet csak meg önmaga a kárhozattól. Az ördögűző és a segédje
életével fizet a győzelemért: áldozatuk azonban nem volt hiábavaló, megtisztulást
hoztak a világba.
Megtisztulást? Miként a krisztusi
áldozat sem tudta megváltani a világot, úgy a Gonosz pokolra űzése sem
képes erre. Az Ördögűzőt, és az Óment újabb epizódok követik; a 18. angyal
megmentettnek hitt angyalarcú kislánya vörösen felvillanó szemmel néz a
kamerába; Az Ördög ügyvédjének Al Pacinója kárörömmel nevet a film végén
a néző arcába, és noha az Ítéletnap apokalipszise is elmarad, mindez csak
időhúzás, mert Lucifer ráér, kivárja a megfelelő pillanatot, hogy aztán
újra itt teremjen közöttünk. Hiszen mindannyian tudjuk jól: nem ő szüli
rajtunk keresztül a bűnöket, hanem épp ellenkezőleg, mi szüljük őt, bűneink
által.
Diabolus habitat in Nobis.
Az Ördög bennünk lakozik.
Kazetta a Beregi-cikkhez
Diabolus Digitalis
líd: A Sátán és a számítógépes
játékok.
Mivel a kompjúter játékok mindig
is erősen vonzódtak a fantasztikus világokhoz, ezért a filmekkel szemben
megőrizték, mi több előszeretettel alkalmazták a látványos képi megoldásokat
lehetővé tevő, ugyanakkor a játékost nehezebbnél nehezebb fizikai és szellemi
akadályok elé állító mitikus pokolra szállás sablonokat. Az egyik legkorábbi
"pokoljátékban", a nyolcvanas évek közepén készült Mr. Mephistoban kalandor
hősünkkel az alvilág mélyére kellett aláereszkednünk. Az egyre rémisztőbb
pokolbéli bugyroknak a játékban egyre nehezebb pályák feleltek meg, ahol
mozgó platformokon, tüzes gödrökön, feneketlen szakadékokon kellett átugrálnunk,
démonokon, szörnyetegeken kellett átvergődnünk. A pokol térszervezésének
alapvető paradoxonja, vagyis az a tény, hogy egy horizontális kiterjedésében
illogikus, áttekinthetetlen világ vertikálisan logikus, hierarchikusan
elrendezett szintekre tagolódik, a számítógépes szerepjátékoknak is jellegzetessége.
Ezekben a programokban gyakori motívum a bolyongás a sok emeletes földalatti
katakombákban: a hősök a végtelen labirintusokat járva sosem tudhatják,
melyik szegletből leselkedik rájuk váratlan veszély, abban azonban biztosak
lehetnek, hogy lefelé haladva egyre erősebb szörnyetegek, egyre ördögibb
kihívások várják őket.
A szerepjátékok efféle kisebb álpoklaival
szemben a "valódi" alvilág volt a helyszíne a Hell című CD-játéknak, amely
a diabolikus és cybermotívumok különös ötvöződését mutatja: a közeli jövőben
játszódó történetben misztikus körülmények között eltűnt embertársaink
után nyomozva jutunk az alvilág kapujához.
Az egyik legjobban és legironikusabban
kidolgozott Sátán figurával a The Pawnban találkozhattunk. A program a
nyolcvanas években virágzó szöveges kalandjátékok műfajába tartozott: a
különböző logikai feladatok megoldására építő programban a játékos begépelt
mondatokkal irányíthatta a szereplőt, a történetet pedig gyönyörű, festményszerű
állóképek illusztrálták. A The Pawnban képzeletbeli világba cseppentünk,
innen kellett visszatérnünk a valóságba: ehhez a játék végén – persze csak
némi ellenszolgáltatás fejében – maga a Sátán nyújtott segítő kezet. Miután
meglátogattuk Lucifert a pokolban, hosszas és elmélyült diskurzust folytathattunk
vele: elfilozofálhattunk az élet értelméről, a múlt és a jövő titkairól,
részletesen kikérdezhettük őt a játékban felbukkant egyes szereplőkről,
sőt, akár önmagunkról is.
A számítógépes játékokban csak
elvétve találkozunk olyan Luciferekkel, akik az evilágban ténykednek: kivételt
jelent a Goethe-i történet által inspirált Faust. Ebben a francia fejlesztésű
programban a címszereplő egy öreg vidámpark tulajdonos, akit egy szép napon
egy Mephistopheles nevű különös alak látogat meg. A vidámpark sajátosan
absztrakt díszleteivel, idő, tér, hang és látványtorzító hatásaival mindig
is egyfajta átmeneti zóna volt az evilág és a túlvilág között (nem csak
az irodalomban és a filmművészetben, hanem talán a valóságban is), s a
játék pont erre épiti történetét: a számítógépe előtt ülő játékos-látogató
a játékmester-narrátor Mephistopheles ténykedésének köszönhetően
megfejtendő titkokkal teli, álomszerű világban indul különös szellemvasút-túrára.
Lucifer tehát nemcsak a horrorfilmeknek,
hanem a játékoknak is kedvelt szereplője: s habár ezek a programok sokkal
szelídebb ördögképet festenek, mint a filmek, és nem is igen igyekeznek
megragadni a diabolikus témákban rejlő spirituális tartalmat, mégis jól
bizonyítják, hogy a Sátán birodalmának határait bizony már jó ideje kiterjesztette
a digitális világra is.