Gombos József:
Finnország politikatörténete 1809-1917
JGYTF Kiadó, Szeged, 1994.
283 old., ár nincs feltüntetve
„Magyarországon a finn történelem kutatása periferikus területnek számít", kezdi elõszavát Gombos József. Csak egyetérthetünk ezzel a megállapítással, és sajnálatosnak is kell tartanunk azt. A téma több figyelmet érdemelne: nemcsak a nyelvrokonság és az ebbõl fakadó intenzív kulturális kapcsolatok miatt, hanem mert a finn történelem utolsó kétszáz éve sikertörténet, és mint ilyen, ritka Európának abban a „köztes" régiójában, amelyhez Magyarország is tartozik. Gombos mûvének érdeme, hogy a múlt századi Finnországot mint „köztes perifériát", a skandináv régió, illetve Kelet-Európa (Oroszország) között fekvõ, mindkettõ perifériáján elhelyezkedõ területet mutatja be.
A szerzõ igen komoly elvárásokat támaszt munkájával szemben. „A könyv azt a célt tûzte ki maga elé, hogy Finnország modernkori történetének ezt a kiemelkedõ fontosságú periódusát elemezze" - írja. Sõt „a munka nem kizárólag történeti jellegû, történettudományi eszközökkel dolgozó elemzés, hanem a finn politikai rendszer mûködése szempontjából legfontosabbnak tartott témakörök politológiai-történetszociológiai összefüggéseinek feltárását is magában foglalja" (5. old.).
Örvendetes, hogy magyar nyelven ilyen igényû munka jelenik meg Finnország történetérõl, s kifejezetten az orosz birodalmon belüli autonómia korszakáról, hiszen Dolmányos István könyvének (Finnország története. Bp., 1972) megjelenése óta több mint két évtized telt el. Ráadásul Dolmányos mûvét joggal illethetjük kritikával. Egyrészt irodalomjegyzékébõl teljes mértékben hiányoztak a finn, illetve a svéd nyelvû munkák, s a térségben használt nyelveken írt szakirodalom használata nélkül nemigen születhet releváns történeti mû. Másfelõl a Szovjetunió történetével foglalkozó Dolmányos határozott bolsevik elfogultsággal közelítette meg témáját, amely - ha csak a Gombos által tárgyalt korszakot vesszük figyelembe - fõleg a munkásmozgalom megjelenése utáni idõszak tárgyalásakor vált vészesen torzítóvá.
Gombos szövege tizenkét fejezetbõl áll, melyek közül az elsõ - mint írja - „az autonóm finn állam létrejöttének történeti körülményeit tárgyalja. A gazdag forrásanyagot felhasználó alapvetéshez kapcsolódnak szervesen a késõbbi fejezetek" (7. old.). Érdemes tehát ennek a bevezetõ résznek több figyelmet szentelnünk, hiszen a szerzõ - úgy látszik - különleges jelentõséget tulajdonít neki.
A „gazdag forrásanyag" kitétel talán arra utal, hogy hivatkozik tíz, 1808. március 20. és 1816. február 9. között kibocsátott cári manifesztumra. Bár ezeket a forrásokat természetesen nem õ használta fel elõször, véleményét nem szembesítette a történetírás korábbi eredményeivel. Állítja, hogy a „Finn Nagyhercegség létrehozása tudatos szándékmegvalósítás volt az orosz autokrácia részérõl" (4. old.), és ennek bizonyítására elsõsorban I. Sándor cár Finnország fõkormányzójához intézett titkos utasításából idéz egy részletet. Hogy mit is jelent pontosan a „tudatos szándékmegvalósítás" kifejezés, az homályban marad, hiszen önmagában véve aligha újdonság, hogy egy nagyhercegség nemigen jön létre „véletlenül". Gombos egyébként is maga csökkenti az idézett források bizonyító értékét, mivel kijelenti: „Azok a kérdések, hogy mit értett I. Sándor (és tanácsadói) a >>nemzet<<, >>alkotmány<<, >>politikai létezés<< etc. kifejezések alatt - egyelõre megválaszolatlanok. A francia nyelven elhangzott beszédek, illetve kiadott manifesztumok értelmezését megnehezíti, hogy ezek orosz, svéd, finn és angol fordításai csak tovább bonyolítják a terminológiai tisztánlátást és a hermeneutikai elemzést. A dokumentumok magyar nyelvre történõ átültetése tehát nem >>egyszerû<< mûfordítói feladat, hanem további kutatásokat igénylõ munka is egyben." (251. old.) (Zárójelben jegyzem meg, hogy nehezen érthetõ, az angol nyelvû fordítások hogyan kerültek bele a felsorolásba, hiszen nem a tárgyalt korszakban keletkeztek. Ha ugyanis David Kirby nem foglalkozna Finnország történetével, és nem fordított volna le néhány dokumentumot, angol verziók nem is léteznének.) Egyetérthetünk a szerzõvel, hogy az említett „hermeneutikai elemzés"-re és „terminológiai tisztánlátás"-ra nagy szükség volna, de mindez az õ könyvébõl is elmaradt.
Annak ellenére, hogy a nyitó fejezet feladata bevezetni az olvasót abba a közegbe, ahol azután a „politológiai, történetszociológiai, valamint államelméleti elemzések" zajlanak, már itt is sok esetben tisztázatlan fogalmakkal, nehezen követhetõ szövegrészekkel találkozunk. Ennek két oka van: az egyik a felhasznált szakirodalom jellegébõl, a másik Gombos módszerébõl fakad. A következõkben bemutatandó eljárások az egész kötet irodalomhasználatára jellemzõk, de a példákat elsõsorban az elsõ fejezetbõl veszem.
A könyv elsõsorban angol és orosz nyelvû munkákra épül. Az orosz anyagot szinte kizárólag a szovjet korszakban megjelent, sok szempontból közismerten torzító értékelések adják. Az angol nyelvû anyag több csoportra osztható. A monografikus irodalom csekély. Áll egyrészt a külföldi (nem finn) kutatók munkáiból, másrészt finn monográfiák angol fordításából. Ezek azonban egy olyan nagy korszakra nézve, mint a „hosszú" XIX. század, még csak átfogó képet sem adnak. Nagyrészt összefoglaló jellegû, illetve félig-meddig ismeretterjesztõ munkákból állt össze a szerzõ bibliográfiája. Sajnos a hivatkozott finn nyelvû monográfiákról is kiderül a közelebbi vizsgálat során, hogy szinte kizárólag az angol „Summary"-t használta fel a szerzõ a kötetek végérõl... Ez a jellegénél fogva leegyszerûsítõ szöveg-típus azonban kevésbé komplexen tudja csak visszaadni az illetõ kutatás tartalmát. Hasonlóképpen problematikus a helyzet az összefoglaló munkákkal. Összefoglalások összefoglalása csak leegyszerûsítések leegyszerûsítését eredményezheti.
Tanulságos példája a fentiekbõl fakadó irodalomhasználati problémának, amikor Gombos azt állítja, hogy a „Svédországtól való különválás gondolata" már az 1740-es években jelen volt, és ezt ráadásul „Szent-Pétervár felismerte és támogatta" (34. old.). Ez a kijelentés a finn történet-írás általános álláspontját figyelembe véve radikálisan újnak tekinthetõ - de legalábbis a fent említett mûvek egyikében sem találkozhatunk hasonlóval. Mire alapozza Gombos ezt az állítását? Referenciaként E. C. Thaden Russia's Western Borderlands 1710-1870 címû, elsõsorban a balti államokra koncentráló munkájára hivatkozik. Ez a könyv azonban egyfelõl nem primer forrásokra épül, hanem Eino Jutikkala - Gombos által is használt - A History of Finland címû, külföldieknek szánt, több nyelven megjelent munkája alapján tárgyalja a Finnországgal foglalkozó részt. Másfelõl pedig, és itt a lényeg, Thaden nem is azt írja, amit Gombos állít, hanem - Jutikkalát helyesen interpretálva - kifejezetten a századvégre teszi a szeparatizmus elsõ komolyabb jeleit a finn közgondolkodásban.
A 35. oldalon Gombos így ír: „Finnországot tehát egy olyan abszolutista államhoz csatolták, amelynek politikai struktúrája >>területi<< és korporatív volt, és amely éppen ezért nyitott-ként [sic!] is leírható." Nem derül ki, mit is ért pontosan Gombos „területi"-n, s miért kerül ez a szó idézõjelbe, továbbá mennyiben volt nyitott, avagy korporatív a korabeli Oroszország - de mindezt talán nem is tõle, hanem valójában Osmo Jussila professzortól kellene megkérdeznünk! Az õ disszertációjának angol nyelvû összefoglalásában, a 276. oldalon olvashatjuk ugyanis a következõ mondatot: „Finland was linked to an absolutist state whose structure was >>politically territorial<< (a term used by O. Hoetsch) and corporative, and which might be described as >>open<<." A fordítás gyakorlatilag szó szerinti, de a hivatkozás hiánya csak az egyik gond. A maga helyén kellõen magyarázott szöveget Gombos új kontextusba helyezte, tehát semmi sem menti fel õt mint fordítót annak kötelezettsége alól, hogy megmagyarázza az átvett terminusokat.
Komolyabb tartalmi gond van egy másik átvételnél. Gombos szerint „Az általános kodifikáció hiányában a kauzálitás [sic!] volt jellemzõ, a megoldást szolgáló precedensekre pedig az, hogy a >>birodalom érdeke<< dominált a helyi jog fölött" (35. old.). Jussila viszont így ír: „These conflicts, however, were settled be-fore general codification case by case (casually) and usually on the principal that >>the interest of the realm<< took precedence over local rights." Itt sem tekinthetõ helyes eljárásnak, hogy a szerzõ a jelzett mondatokat szó szerint lefordítva, saját szövegként hozza egy teljes bekezdésen keresztül. De emellett maga a fordítás is pontatlan: a „kauzálitás" aligha jelent magyarul esetenkéntit, és a „megoldást szolgáló precedensek" kapcsán erõsen kérdéses, mirõl is lehet szó, hiszen az angol „precedence" elsõbbséget jelent, szemben a valóban precedens értelmû „precedent" szóval.
Még zavarosabb azonban a kép amiatt, hogy ugyanezzel a témával kapcsolatban a szerzõ egy teljesen más jellegû szöveget is hasonló intenzitással használ. A tartui egyetem egykori tanára, Csekey István professzor foglalkozott észt joggal is, és a Finnek, észtek, északi testvérnépeink címû, 1928-ban megjelent ismeretterjesztõ kiadványban a finn jogfejlõdésrõl is írt egy rövid cikket. Az idestova hetvenesztendõs írásból átvett mondatok sajátosan interferálnak a Jussilától fordított szövegekkel, és az olvasó számára nem derül ki, mi Gombos felfogása. A Jussilától és Csekeytõl átvett mondatok egyaránt a folyamatos szövegben jelennek meg, ütköztetés, illetve bármiféle kommentár nélkül.
A jelen munka forgatója nem tudhatja, hogy például Csekey mit is érthetett pontosan „középkori germán állam"-on és ehhez kapcsolódóan „rendiség"-en (4l. old.), s hogy ennek mi köze van a svéd jogfejlõdés közjogias színezetéhez. Azzal, hogy Gombos ezeket a kifejezéseket idézõjel nélkül leírja, jelzi, hogy szövegének nincs egységes fogalomrendszere. Egészen különbözõ diskurzusok vegyes terminológiája keveredik, miközben nem kristályosodik ki, mit ért õ alapvetõ kifejezéseken. „A svéd jog teuton eredetû és nem került a római jog befolyása alá" (41. old.) - hozza idézõjelben Csekey egy mondatát (tekintsünk el attól az apróságtól, hogy míg egyébként idézõjel nélkül ír le szó szerinti mondatokat, itt az idézet pontatlan, mert Csekey finn-svéd jogról beszélt.) A szövegösszefüggésébõl kiemelt mondat szervetlen, nem kapcsolódik más részlethez, s Gombos sem fûz hozzá semmiféle magyarázatot. Ezután közvetlenül, idézõjel nélkül közöl egy újabb mondatot Csekeytõl néhány jelzõ kihagyásával (a kihagyott szavak zárójelben): „A svéd jogfejlõdésnek megfelelõen, Finnország alkotmánya sem [valami régi] rendi alkotmány, hanem [valóban] >>konstitúcionális alkotmány<< volt." A két mondat egymás mellé helyezése azt implikálja, hogy logikai összefüggés van közöttük, s úgy kellene tán értenünk, hogy miután a svéd jog nem került a római jog befolyása alá, Finnország alkotmánya konstitúcionális alkotmány. Ennek azonban nyilván nincs értelme. Az viszont, hogy mit ért Gombos „konstitúcionális alkotmány"-on, megfejthetetlen. Különösen zavaró ez amiatt, hogy ha elolvassuk Jussila disszertációját, amelyet Gombos úgyszólván felváltva „idéz" Csekeyvel, láthatjuk, hogy abban oldalakon keresztül vezeti le az orosz és a svéd alkotmányfelfogás közötti különbséget, és az ott leírtak nehezen hozhatók összhangba ezzel a kifejezéssel.
A zavart okozó félrefordítások közül jellemzõ példa egy Yrjö Blomstedt cikkébõl átvett mondat: „The upper class was a thin film of cream risen to the top of the milk of countrybumpkins", amely „az uralkodó felsõbb osztály egy vékony >>filmréteg<< volt" (61. old.) formában jelenik meg Gombos szövegében. Mint már annyiszor, itt is zavarba ejtõ, hogy nem derül ki egyértelmûen, mi a szerzõ saját szövege, és mi az idézet. A filmréteg kifejezést ugyanis idézõjelbe teszi, pedig még ez emlékeztet legkevésbé Blomstedt mondatára (az angol „film" szó itt csupán vékony réteget jelent, tehát az eredeti mondatban nincs szó filmrõl), viszont a mondatra nem hivatkozik külön.
Gombos néhány sztereotípián túl nem ad képet a XIX. század finn társadalmáról (bár a bevezetõben történetszociológiai elemzést ígért olvasóinak), ehelyett különbözõ szerzõk egymástól független és egymásnak ellentmondó adatait idézi munkája különbözõ pontjain. A 62. oldalon jelenik meg az az állítás, hogy „a lakosság döntõ hányada (98%) a szabad paraszti rendbe tartozott, melynek 85%-a finn anyanyelvû volt". Gombos ezeket az adatokat külön nem jegyzeteli, a bekezdés végén hivatkozott helyen viszont nem szerepelnek. Ellenben igen valószínû, hogy a következõ, Aira Kemiläinen cikkében szereplõ mondat elferdítésével állunk szemben: „What was the situation among the people themselves, representing 98% of the population (85% if only Finnish speakers are considered)." Az a kellemetlen érzés támad az olvasóban, hogy Gombos nincs tisztában azzal az aligha elhanyagolható ténnyel, hogy a (társadalomnak egyébként is csupán 90%-át kitevõ) földmûves lakosságnak csak egy része tartozott a rendi kiváltsággal rendelkezõk csoportjába, különben nem fordítaná a „maga a nép" kitételt szabad paraszti rendnek. Az az ellentmondás sem kap magyarázatot, hogy ha majdnem a teljes lakosság ehhez a rendhez tartozott, miért rendelkezett (a Gombos idézte adatok szerint) csupán 26%-uk választójoggal. Külön kérdés, hogy ennek kapcsán említés sem történik arról, miszerint a Gombos által felhasznált számadat eltér a finn történetírásban (kezdve a negyvenes évek nagy összefoglalásától a jelenleg is egyetemi tankönyvként funkcionáló, 1987-es szintézisen át a legfrissebb politikatörténetig) elfogadottól, és hogy ennek mi az oka. Az utóbbi szerint ugyanis 1906-ban az általános választójog bevezetésével mintegy tízszeresére nõtt a választójoggal rendelkezõk köre, ami semmiképpen sem hozható összhangba Gombos adataival.
Az elõszóból azt is megtudhatjuk, hogy a munka alapvetõen kompara-tív módszerû, de egy „metodikai döntés eredményeként" ez „implicit maradt" (3. old.). Ez a komparativitás talán az elõbb említett téma tárgyalásakor konkretizálódik egy mondat erejéig: „a >>nép<< jelentése lefedte a finn társadalom összes szociális csoportját, és a kortárs magyar jelentéstõl eltérõen nem csak a >>nemesség<<-et jelentette" (55. old.). Ha az „explicitás" ilyen hibákkal jelentkezik, akkor a „metodikai döntés" helyes volt (talán nem szükséges külön jelezni, hogy a „nép" kifejezés a magyar történelem ezen fázisában sem jelentette a nemességet).
Utolsóként vegyünk egy példát a finn közigazgatás körüli tisztázatlanságok közül. „A finnek részvétele a politikai életben, a direkt participáció intézménye által, a pogány idõk tradícióiban gyökerezett és a helyi önkormányzatokban élt tovább, itt volt a legszélesebb. A különféle szintû és szervezettségû önkormányzatok egy része nem csak [sic!] helyi kérdésekben nyilvánítottak [sic!] véleményt, hanem az egész királyságot érintõ kérdésekben is." (55. old.) Lauri Puntila politikatörténeti összefoglalásának párhuzamos mondata a következõ: „The participations of Finns in political life during the Swedish period was based on an independent tradition from former pagan times - a tradition that originated in the prehistoric era." Kérdés, hogy a Gombos említette „direkt participáció intézménye" konkrétan mivel azonosítható (a falugyûlés például intézmény, a direkt participáció talán nem). Puntila nem szól különbözõ szintû önkormányzatokról - mint ahogy tudomásunk szerint különbözõ szintekrõl nem is beszélhetünk -, és az olvasó nemcsak azt nem tudhatja, mik ezek valójában (az önkormányzatok mibenléte a könyv egyetlen pontján sem derül ki), de az sem világos, mit kellene azok „egy részén" érteni.
A bevezetõ „alapvetés" után tíz, egymástól jelentõsen különbözõ jellegû fejezet következik. Az egymásutániság valamiféle „kronológiai vázat" alkot - Gombos szerint. A munka egyik problémája azonban éppen az, hogy ez az elvárás nem egyeztethetõ össze a tartalmi szerkezettel: a kötet elején foglalkozik például a nacionalizmussal (3. fejezet), miközben ez a jelenség inkább korszakunk második felében jellemzõ. Ez az ellentmondás nyilván közrejátszott abban, hogy a szövegben jelentõs aszinkronitásokat találunk. Ugyanígy problematikus a gazdaságot ismertetõ fejezet. A hetedik fejezettõl kezdve azután valóban érzékelhetõ valamiféle „kronológiai váz", de a szerzõ láthatóan itt sem törekszik egymáshoz kapcsolni az egyes részeket. Az olvasó úgy érzi, hogy hasonló témájú írásokból álló cikkgyûjteményt olvas. Sajátos megoldás az is, hogy miután a szerzõ valamilyen okból 1917 végében jelölte meg munkája kronológiai határát, még egy további teljes fejezetet szentel az 1918-as polgárháborúnak.
Sajnos a könyv egészét jellemzik azok a módszertani és tartalmi hibák, amelyeket a bevezetõ szövegrészekkel kapcsolatban néhány példán bemutattam. Mivel nem teljes hibakatalógus felállítása a cél, már csak két problémát említek.
Gombos kritika alá veszi a Jutikkala-Pirinen-féle összefoglalás egyik állítását. A Régi Finnország nevû területnek a nagyhercegséghez csatolása kapcsán a következõket olvashatjuk: „Ez, Jutikkala és Pirinen szerint, azt jelzi, hogy a cárnak és a környezetének megvoltak a motivációi arra, hogy etnikailag és vallásilag homogén adminisztratív körzeteket hozzanak létre. A feltételezés annak ellenére elfogadhatónak tûnik, hogy a nagyhercegséghez csatolt területek lakossága ortodox vallású volt és Finnország nem volt etnikailag homogén." (54. old.) Azon túl, hogy felesleges az idõs középkorászt bevonni a vitába (Kauko Pirinen tudvalevõleg csak a bevezetõ fejezeteket írta az egyébként Jutikkala nevével fémjelzett kötethez), nagy bátorság a sok ezer oldalnyi alapkutatást publikáló, akadémikus Jutikkaláról azt állítani, hogy ilyen horderejû tárgyi tévedést követett el. Az említett területek lakossága ugyanis túlnyomó többségében természetesen evangélikus vallású volt (az 1743-as turkui békében, amely alapján a terület jelentõs része Oroszországhoz került, külön kitétel biztosítja számukra a szabad vallásgyakorlatot). A tévedés olyan szintû, mintha valaki azt állítaná, hogy Erdély lakossága református. A kijelentés másik felét illetõen természetesen igaz, hogy Finnország etnikailag nem egységes, de felmerül a kérdés, hogy a Jutikkala által használt „nationally homogeneous" kifejezés miért egyszerûsödött etnikaira a fordítás során, és hogy Pétervár szempontjából mennyiben volt külön jelentõsége ennek a sajátosságnak.
Az utolsó két fejezetet erõsen vitatható kiindulópont jellemzi. A függetlenné válás folyamatát például a szerzõ a „szociáldemokrata-bolsevik kapcsolatok tükrében" (7. old.) ismerteti. Meglepõ ez a megoldás, hiszen a független Finnország létrejötte végsõ soron a bolsevizálódott Oroszországtól elszakadni akaró polgári pártok tevékenységéhez köthetõ. A polgárháború leírásakor követi „az 1905 utáni események leírásának logikáját" (220. old.). Ez annak ellenére állásfoglalást jelent a szociáldemokrata oldalon, hogy leszögezi, nem célja „valamiféle történeti igazságtétel".
Pár szót végül a formai kérdésekrõl. Az egész munkában problematikus a nevek írásmódja. A finn személy- és helynevek rapszodikusan hol finnül, hol svédül jelennek meg. Y. M. (Yrjö Maunu) Sprengtporten például húsz oldallal késõbb mint Göran Magnus kerül elénk. Az olvasó nem találhatja ki, hogy ugyanarról a személyrõl van szó. A szerzõ az Oroszországhoz csatolt tartományok felsorolásakor nagyrészt a finn elnevezéseket használja, de Ahvenanmaát svédül Ålandnak titulálja. Bár a városnevek többnyire finnül szerepelnek, Pori Björneborgként jelenik meg. Különös, hogy Gombos a finn neveket, amennyiben orosz nyelvû könyv szerzõjeként kerülnek említésre, akadémiai átírásban adja meg. A legnehezebben felismerhetõ ezek közül Käiväräinen, aki a cirill betûs alakból átfordítva Kjajvjarjajnen lesz. De ugyanilyen furcsa, hogy Sukiainen-Szjukijajnen, Sirola-Szirola alakban szerepel. Még a finn történelemben járatos olvasó számára is felesleges bonyodalmat okoz az ilyen elferdített alakok azonosítása. Az viszont már érthetetlen, hogy Salomaa miért lesz Szalomaa, holott a magyar nyelvben a hosszú magánhangzót nem kettõzéssel jelöljük.
Az Enso-Gutzeit Rt. adományozta kiváló minõségû papírhoz méltatlan a helyesírási és sajtóhibák tömkelege, a szerkesztéskor a sor közepére csúszott elválasztójelek serege.
Gombos József munkája nyilván jó ideig használatban lesz majd, hiszen a magyar olvasó ebben a témában nemigen talál mást a könyvespolcán. A munka egészét értékelve azonban meg kell állapítanom, hogy a finn történelem eme kiemelkedõen fontos korszakának modern szemléletû, magyar nyelvû feldolgozása továbbra is várat magára.
Kérjük, írja meg véleményét, észrevételeit, kérdéseit.