Czettler Jenõ:
Mezõgazdaság és
szociális kérdés
Tanulmányok és parlamenti
beszédek
Századvég Kiadó
- Akadémiai Kiadó - „A Jászságért" Alapítvány
- Püski Kiadó, Budapest, 1995.
553 old., 590 Ft
A magyar agrárpolitika egyik formátumos egyéniségének állít emléket ez a kötet, annak a Czettler Jenõnek, aki egyetemi tanulmányainak befejezése után azonnal a Földmûvelésügyi Minisztériumban vállalt állást, itt több ügyosztályban is szolgált, majd átkerült a Magyar Gazdaszövetséghez, ahol közvetlenül Bernát István, a korszak kimagasló agrárpolitikusa mellett dolgozott. 1921-ben átvette Bernáttól a Magyar Gazdák Szemléje címû folyóirat szerkesztését, 1922-tõl 1944-ig õ volt a folyóirat fõszerkesztõje. Az elsõ világháború idején részben a Földmûvelésügyi Minisztérium, részben a hadsereg-parancsnokság mezõgazdasági tanácsadójaként ténykedett. A Hadik-kormányban földmûvelésügyi államtitkárnak jelölték, ez volt hivatali pályájának csúcsa. Egy napig volt államtitkár, a kormányt az õszirózsás forradalom gyõzelme elsöpörte.
Nagyon fiatalon, 26 évesen már tanított az Állatorvosi Fõiskolán, közgazdaságtant és szociálpolitikát adott elõ. Közvetlenül a Tanácsköztársaság után nem vett részt a politikában, hanem 1919 telén a szövetkezetpolitika tanára lett a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. 1925-ben átvette az agrárpolitika és a gazdaságtörténet oktatását is, s a Mezõgazdaságpolitikai Intézet igazgatója lett. Ezzel egyidejûleg a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán is mûködött, a mezõgazdasági szociálpolitika magántanáraként. Még 1919-ben újjászervezte a Magyar Gazdaszövetséget, amelynek egy ideig igazgatója is volt, de széles körû oktatói tevékenysége miatt errõl végül lemondott. 1922-ben az MTA levelezõ tagjává választották.
Az 1920. évi nemzetgyûlési választásokon képviselõ lett, „keresztény kisgazda" programmal. Ettõl kezdve több párt színeiben folyamatosan parlamenti képviselõ egészen 1935-ig, amikor alulmaradt a választásokon. Egy ideig a parlament egyik alelnöke is volt. 1937-ben a kormányzó a felsõház örökös tagjává nevezte ki. Természetesen számos társadalmi egyesületnek, társaságnak volt az elnöke, vezetõségi tagja, 1944 végéig jelentõs szerepet játszott a magyar társadalmi életben.
1945-tõl pályája gyakorlatilag befejezõdött. Igazolták, az egyetemen tovább mûködött egészen 1947-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig (68 éves ekkor, bár a döntés nyilván politikai okokból történt). 1949-ben õt is visszaminõsítették akadémiai levelezõ tagságából, majd 1950-ben kihagyták az akadémiai tagok sorából. 1950 decemberében letartóztatták, egy koncepciós per vádlottja lett. 1951-ben 12 évi börtönre ítélték. A börtönben halt meg, valamikor 1953 áprilisában.
A kötet kiadói, köztük az akkor még az MTA tulajdonában lévõ Akadémiai Kiadó is emlékének felelevenítése céljából jelentették meg tanulmányainak, kisebb írásainak, parlamenti beszédeinek ezt a válogatott kötetét. Magától értetõdõen adódott a kötet szerkezete: az elsõ rész a tanulmányait tartalmazza, a második pedig a Nemzetgyûlésben, majd az Országgyûlés képviselõházában és felsõházában elhangzott beszédeit. Míg a második rész megszerkesztése nem okozott gondot a szerkesztõnek, az elsõ részben eléggé lazán, egymásba mosódón kerültek be a tanulmányok, ezért az alcímek (agrárpolitika-birtokpolitika, mezõgazdasági szociálpolitika, agrárpolitikai kérdések, falu-tanya, nevelés-szociális feladatok) korántsem képesek megfelelõen elkülöníteni a szerzõ írásait. Mindegyik dolgozatában minden esetben jelen van mindaz, amit az alcímek elkülönítenének.
Csak azt sajnálhatjuk, hogy a Magyar mezõgazdasági szociálpolitika címû fõmûve hiányzik a válogatásból. Mondom ezt annak ellenére, hogy elismerem, egyes részletek kiemelése a könyvbõl még talán félrevezetõ is lehetett volna. Két másik munkájának (Agrárpolitika, I-III., Az emberi gazdálkodás története) hiánya korántsem ilyen veszteség.
A kötet megjelentetésével a kiadók a maguk részérõl talán többet is tettek, mint ami egyáltalában tehetõ volt e téren. Aligha remélhetõ ugyanis, hogy új életre volna kelthetõ mindaz, amit Czettler - tisztességesen és becsületesen - képviselt. Az a mélyen katolikus szociális szempont, olykor nacionalista felhangokkal erõsítve, amelyet agrárpolitikai, szociálpolitikai munkásságában érvényesíteni szeretett volna, már a saját korában is erõs ellenérzéseket keltett, s nem is egy oldalról.
Czettler csapdája, dilemmája s bizonyos mértékig írásainak, egész tevékenységének sorsa is szinte szóról szóra azonos Darányi Ignácéval. Czettler Darányi közvetlen munkatársa volt a Földmûvelésügyi Minisztériumban, részt vett a miniszter szociálpolitikai törvényeinek elõkészítésében, a kodifikálásban, s így láthatta azok elfogadását a parlamentben éppen úgy, mint elutasításukat a földbirtokosok részérõl a gyakorlati életben, egyes esetekben a javaslatok jégre tételét. Egyik írásában, amelyet e kötet közöl, idézi is volt miniszterét: „Kérdés tehát - mondta Darányi az 1911. évi kecskeméti gazda-nagygyûlésen -, hogy lehet mégis, hogy ezen kérdés [ti. a telepítés, vagyis a parasztok földhöz juttatása] törvényhozási megoldása zátonyra jutott? Hol lehet az a hatalom és az a nagy érdek, amelyeknek pressziói ezen ügy megoldását megakadályozták?" (55. old.) Megkérdezhetnénk ugyan, hogy ha a volt miniszter nem ismerte a kérdésre a választ, ugyan kinek kellett volna nála jobban ismernie azt, de ennek ma már nem volna értelme. Tudta Darányi is, s persze Czettler nemkülönben, hogy a nagybirtok merev ellenállása buktatta meg ezeket az önmagukban egyébként csak minimális értékû, de ezért társadalmi változásokat kezdeményezõ megoldásokat.
A csapda tehát, amelyet Tóth Pál Péter, a kötet szerkesztõje is - némileg bújtatottan - érzékeltet az, hogy miközben Czettler a nagybirtok megtartásának meggyõzõdéses védelmezõje, ugyanakkor, ismerve a magyar paraszti népesség túlnyomó részének, különösen a nincstelen agrárproletár rétegeknek hallatlan nyomorát, megtapasztalva a forradalmak okozta változásokat a társadalom mélyebb rétegeiben, bizonyos reformokat képviselt. Ezeket a reformokat a nagybirtokosok a XIX-XX. század fordulóján kirobbant agrárszocialista mozgalmak hatására kénytelen-kelletlen elfogadták ugyan, de abban a pillanatban, amikor megítélésük szerint erre már nem volt szükség, azonnal lefékezték. Jól jellemzi ezt a gazda-cseléd viszonyt szabályozó 1898-as, majd az 1907. évi törvény sorsa, de a 2. telepítési törvényjavaslat megbuktatása is. A nagybirtokosok egyebek mellett az 1907. évi törvénynek a cselédlakások modernizálásáról szóló részét sem ültették át a gyakorlatba, hiszen jelentõs összegeket emésztett volna fel az átépítés, majd utóbb az egész végrehajtását felfüggesztették az elsõ világháború folyamán - a háborús helyzetre hivatkozva. A 2. telepítési törvényjavaslatból pedig már nem is lett törvény.
Czettler egész mûve, s nincs e kötetnek olyan oldala, amelyik ne ezt bizonyítaná, abban a feloldhatatlan ellentmondásban szenved, hogy egyrészt védi a nagybirtokot, szükségesnek tartja, elsõsorban a termelés szempontjából annak fenntartását, másrészt képviseli az általa indokoltnak tartott szociálpolitikai érdekeket. Az elsõ világháború elõtt, a XIX. század végétõl felgyorsuló magyar iparosodás sikereinek árnyékában talán volt is valami esélye ennek az elképzelésnek, hiszen remélni lehetett, hogy idõvel az ipar, a város munkaerõszükséglete felszívja a mezõgaz-daság nyílt és lappangó munkaerõ-feleslegét, de 1919 után, a trianoni béke, a világháború utáni magyar iparfejlõdés lefékezõdése erre már semmi esélyt sem nyújtott. Czettler ekkor is kitartott másfél évtizeddel korábban kialakított elvi álláspontjánál: a nagybirtok felosztását elutasította, de üdvözölte a háború utáni birtokreformot, elsõsorban annak házhelyeket osztó megoldásait. Mûködését ez a koncepció szabta meg minden más vonatkozásban is. A következmény talán még inkább ugyanaz lett, mint 1914 elõtt: akik radikális földreformot kívántak, akár balról, akár jobbról, természetesen elutasították nézeteit. S elutasításra talált, ha talán nem mindig kimondva is, a nagybirtokosok és híveik részérõl ugyancsak. Nem véletlen tehát, hogy Czettler intellektuálisan már az 1930-as években elszigetelõdött.
Mindez ma már persze a múlt. Az 1945. évi földreform egészen új utakra terelte a magyar agrárfejlõdést, függetlenül az 1948-1949 utáni töréstõl is. Czettler végleg a könyvtárak porosodó polcaira került.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu