A "Pécsi egyetemi beszédek"
Madas Edit


Sermones compilati in studio generali
Quinqueecclesiensi in regno Ungarie
Ed. Eduardus Petrovich -
Paulus Ladislaus Timkovics
Akadémiai Kiadó - Argumentum, Budapest, 1993 484 old., ár nélkül
(Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque
Aevorum. Series nova 14.)


Jegyzetek

A Pécsi egyetemi beszédek az MTA Irodalomtudományi Intézetének közép- és kora újkori latin forrásokat igényes kritikai apparátussal közlô sorozatában látott napvilágot. A Juhász László által 1930-ban elindított sorozat 1946-ban, a 36. füzettel sajnálatosan megszakadt, majd 1976-ban megváltozott keretek közt, igényesebb külsô köntösben újraindult. Ekkor merült fel elôször a Pécsi beszédek kiadásának konkrét lehetôsége is. Fájdalmas módon sem Petrovich Ede, aki évtizedeket szentelt életébôl a kódexnek, s az átiratot elkészítette, sem a stafétabotot átvevô Timkovics Pál, aki az elôszót írta és a kritikai apparátust összeállította, nem érhette meg a megjelenést. Timkovics Pál 1982-ben bekövetkezett halálakor a kézirat még nem volt nyomdakész állapotban. Gondozását ekkor Kulcsár Péter vette át, a szövegek egybevetését, végsô korrekcióját Pajorin Klára és Szovák Kornél végezte el, az indexeket, incipitmutatót ugyancsak ôk készítették.

A müncheni Bayerische Staatsbibliothekban ôrzött prédikációs kódex 1 magyar, közelebbrôl pécsi vonatkozásaira Csontosi János hívta fel a figyelmet 1882-ben. 2 A XIV-XV. század fordulóján, német földön másolt kézirat elsô része Nicolaus de Lyra (1270 k.-1349) vasárnapi evangéliumokhoz írt postilláit, rövid perikópamagyarázatait tartalmazza. Második része a szentek ünnepeinek rendjében kínál 199 skolasztikus prédikációvázlatot, egy-egy alkalomra az ünnep súlyának megfelelôen egy vagy több sermót. E sanctorale magyarországi eredetét a magyar szentek hangsúlyos jelenléte kétségtelenné teszi. A fejezet elején azonban egy valamivel késôbbi bejegyzés ennél jóval konkrétabban jelöli meg a sermók keletkezési helyét: Sermones compilate (!) in studio generali Quinqueecclesiensi in regno Ungarie. (A pécsi studium generalén, Magyarországon összeállított szentbeszédek.) Tartalmi érvek alapján ma már egyértelmûen bizonyított, hogy az eredeti gyûjtemény a XIII. század végén készült, jóval a pécsi egyetem alapítása (1367) elôtt, feltehetôen Budán, a domonkos studium generalén. Az viszont, hogy a kódexszel kapcsolatban több lényeges tanulmány született, s hogy a kritikai kiadás terve egyáltalán felmerült, mégiscsak e feliratnak, illetve a pécsi egyetem története iránti érdeklôdésnek volt köszönhetô. A szakirodalomban a kódex Pécsi egyetemi beszédek címen szerepel, így hazai szempontból praktikusnak és méltányosnak tûnik, hogy továbbra is e címen idézzük. A külföldi érdeklôdôt a kiadás latin címe félrevezetheti ugyan, az elôszó azonban pontosan tájékoztatja.

A beszédekkel elôször Békefi Remig foglalkozott behatóbban a pécsi egyetemrôl írt monográfiájában, 1909-ben. 3 Megbízhatóan leírta a müncheni kéziratot, méltatta a sermók színvonalát, s közzétette a magyar szentekrôl szóló prédikációkat. Szent István öt, Szent Imre egy, Szent László pedig két sermóval van képviselve a gyûjteményben. A magyar eredet szempontjából a Szent Erzsébetnek szentelt négy beszéd nem perdöntô, mert az ô ünnepét Európa-szerte megülték, ellentétben szent királyaink ünnepeivel, akiknek kultusza éppen hogy csak átlépte az ország határait.

Békefi Remiget követôen 1967-ben a pécsi egyetem alapításának 600 éves évfordulója keltette fel ismét a közfigyelmet a kódex iránt. Petrovich Ede hosszú kutatómunkája megbízható eredményeit összegezte az évfordulóra megjelentetett tanulmánykötetben. 4 Nála odaadóbban senki nem foglalkozott a kódexszel, s kétségtelen, hogy számára is a pécsi eredet volt a kiindulópont. Ezzel kapcsolatban azonban - a prédikációkat egyre jobban megismerve - kétségek fogalmazódtak meg benne, de a végkövetkeztetést nem volt ereje levonni. Megállapításai közül cáfolhatatlannak bizonyultak a következôk: 1. a kódex domonkos jellegû, 2. a beszédek egyetemi színvonalúak és teológus hallgatóság számára készültek, 3. Aquinói Tamás személyét és mûveit teljesen mellôzi a kódex, ami 1323, vagyis a domonkos egyházdoktor, a legnagyobb skolasztikus teológus szenttéavatása után egy domonkos kódexben nehezen elképzelhetô. Ebbôl az következik, hogy a sermonariumot a pécsi egyetem alapítása elôtt állították össze, de azért sem készülhettek e beszédek az ottani hallgatók számára, mivel itt nem volt teológiai fakultás. Petrovich azonban nem akart lemondani a gyûjtemény pécsi származtatásáról, ezért egy szerény és erôtlen hipotézist állított fel. Eszerint a pécsi domonkosok, hallván az egyetemalapítási tervrôl, s azt hívén, hogy lesz teológiai kar is, elôre összeállítottak egy sermonariumot annak szükségleteire. E feltevést semmi sem igazolja, viszont a feltárt tények Petrovich Ede filológusi megbízhatóságát dicsérik.

Szintén az 1967-es jubileumi kötetben jelent meg Kardos Tibor kódexünkre vonatkozó tanulmánya, 5 melyben a beszédek humanista elemei köré rajzolt hatalmas társadalom- és mûvelôdéstörténeti tablót, középpontban a korabeli pécsi viszonyokkal. Bár az általa feltárt humanista jegyek valóban léteznek, azok - mint késôbb kiderült - nem a XV. századi, hanem a XII. századi reneszánsz lenyomatai.

Klaniczay Tibor 1972-ben ugyancsak a pécsi egyetemmel foglalkozó tanulmányában fejtette ki a Beszédekkel kapcsolatos hipotézisét. 6 Õ a Pécsett 1428-ban létrehozott hitszónoki státushoz kapcsolta a kódex összeállítását s a magyar szentekrôl szóló sermók megírását. A kódex domonkos jellegének ismeretében feltételezte, hogy a prédikációknak van egy korábbi domonkos, nem szükségszerûen magyar rétegük is. Az utólagos címbejegyzés egyetemi vonatkozása (in studio generali) így mindenesetre érvényét vesztette, hiszen a pécsi egyetem 1428-ban már nem mûködött. Viszont a pécsi eredetet sem támasztja alá semmi más, mint e félig kétségbe vont címbejegyzés jelzôi eleme (Quinqueeclesiensi). A fennmaradt másolat kora (a XIV-XV. sz. fordulója) az eredeti korpusz ennyire kései datálásának (1428 után) eleve ellentmond. A szakirodalom korábbi eredményeit merészen megforgató teóriával kapcsolatban Klaniczay Tibor maga is óvatosságra intett, s messzemenôen támogatta a kritikai kiadás ügyét, melyet a további kutatások egyedüli biztos alapjának tekintett.

Végül Timkovics Pál 1979-ben a kritikai kiadás elôkészítése kapcsán egy mûhelytanulmányt közölt, 7 melyben összefoglalta a kódex addig azonosított idézetanyagából levonható tanulságokat, s ezzel az egyik legfontosabb kérdéskört, a kódex datálását megbízható alapokra helyezte.

A skolasztikus sermovázlatok nagyrészt citátumokból állnak, a szöveg kiadójának pedig a szöveg jó olvasata mellett egyik fô kötelessége az idézetek azonosítása. Ennek jelentôsége akkor is rendkívül nagy, ha tudjuk, hogy a középkori szerzôk általában nem elsô kézbôl idéznek. Bizonyos auktoritások gyakori szerepeltetése, mások teljes hiánya, egyes görög mûvek datált latin fordítása stb. kormeghatározó lehet. A Pécsi beszédekben mintegy 3 500 szentírási idézet és 2 200 körüli egyéb idézet olvasható. A legkésôbbi szent a kötetben a domonkos Veronai Péter mártír, akit IV. Ince pápa (†1254) 1253-ban avatott szentté. A legkésôbbi idézett auktoritás maga a pápa. Teljességgel hiányzik, mint egy-egy megállapítást hitelesítô tekintély, Aquinói Szent Tamás (†1274) és a ferences Szent Bonaventura (†1274). Igen szembetûnô a kötetben a nagyszámú klasszikus auktor-idézet. A citátumok jellege és szerzôi Timkovics Pál figyelmét elôször a XII. századi Chartres-ra irányítják, majd megállapítja: "joggal kereshetjük a beszédek szerzôjét vagy szerzôit olyan korban és olyan körben, amelyben elevenen élt még a XII. század humanista és természetfilozófiai öröksége. Ez a hagyomány ötvözôdött azután egy másik irányzattal, melynek vezérszelleme Arisztotelész volt." Vele kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy a tôle származó idézetek az Aquinói Tamás megbízására dolgozó Guillelmus de Moerbeke görög-latin fordítását (1260-tól) megelôzô arab-latin verziókból származnak.

Timkovics Pál igen alapos filológiai felkészültséggel és fegyelemmel végezte az azonosítás sziszifuszi munkáját, amit végül nem tudott teljesen befejezni. A késôbbi kiegészítések nem módosítják, legfeljebb pontosítani fogják az általa felvázolt képet. Az idézetazonosítás egyébként ma már sokkal könnyebb, mechanikusabb munka, mint tíz-tizenöt évvel ezelôtt volt, azóta ugyanis CD-Romon hozzáférhetôvé váltak a legfontosabb kiadások. 8 További kutatást igényel viszont egyrészt az Arisztotelész-kérdés, másrészt a közvetlen források feltárása.

A kritikai kiadás rövid bevezetése a korábbi kutatások eredményeit tényszerûen foglalja össze, amit így summázhatunk:

1. A kódex a XIV-XV. század fordulóján készült másolat. Elsô része Nicolaus de Lyra vasárnapi evangéliumi postilláit tartalmazza, második része egy teljes sanctorale. A postillák a kódexben az eredeti sermonarium elveszett vasárnapi részét helyettesítik.

2. Bár az egyes sermók terjedelmüket s színvonalukat tekintve is különböznek egymástól, a sermonarium maga a beszédszerkesztés módszerét, a teológiai tartalmat s az idézett auktoritásokat tekintve is egységes mû. A magyar szentekrôl szóló prédikációk egyidejûek a korpusz többi sermójával.

3. A magyar- s a domonkos szentekrôl szóló sermók amellett szólnak, hogy a szerzô magyarországi domonkos szerzetes volt, aki mûvét hazai hallgatóság számára készítette.

4. A sermók a pécsi egyetem alapításánál jóval korábbiak, Aquinói Tamás teljes mellôzése s a Moerbeke-féle fordítást megelôzô Arisztotelész-citátumok alapján 1255 és 1275 közé datálhatók.

5. Az anonim szerzô mûveltsége a XII. század végi chartres-i iskola hatását tükrözi. A domonkos szerzetes franciaországi tanulmányok után a rend budai fôiskoláján, studium generaléján mûködhetett. A sermonariumot, illetve annak egy példányát egy késôbbi használó vihette magával a pécsi egyetemre, majd a kézirat annak megszûnte után juthatott német nyelvterületre, ahol a Pécsi egyetemi beszédek titulust viselô másolat készült róla.

Mire a kritikai kiadás megjelent, a hazai koldulórendi prédikációnak több közel egykorú emléke sorakozott fel a Pécsi egyetemi beszédek mellé.

A XII-XIII. század fordulója az európai prédikáció történetében alapvetô változást hozott. A korábbi, homiliatípusú szentbeszédeket, melyek során a napi evangéliumi szakaszt rendszeresen végigmagyarázták, felváltotta az egyetlen bibliai citátumra épülô skolasztikus sermo. A változás oka, hogy az egyetemek megjelenésével a prédikáció - mint a bibliamagyarázat egyik eszköze - egyetemi mûfaj lett. Petrus Cantor szerint (†1192) "In tribus igitur constitit studium sacrae scripturae: circa lectionem, disputationem et praedicationem". 9 A Szentírás olvasással egybekötött magyarázata (lectio) után a kétséges helyeket nyilvánosan megvitatták (disputatio), s ezután lehetett-kellett az adott szakaszról prédikálni. A bibliamagyarázat új segédeszközei, a Glossa ordinaria, Petrus Lombardus Sententiái vagy Gratianus Decretuma a prédikátor számára is kéznél voltak. Bár a skolasztikus érvelési módszer nem szûrôdött át a prédikációs gyakorlatba, ezért a "skolasztikus sermo" elnevezést sokan nem tartják szerencsésnek, a rövid bibliai citátumra (thema) épülô, rímes divisiókra és subdivisiókra osztott, auktoritásokkal sûrûn megtámogatott beszédvázlatok elfogadott terminus technicusa ez, de nevezhetô thematikus sermónak is. A tökéletes elrendezettséget sugalló beszédváz megszerkesztése nagy mûgondot, szinte mérnöki alaposságot és fegyelmet igényelt, ugyanakkor a prédikátor számára szinte végtelen asszociációs szabadságot is biztosított, mert bizonyos kulcsok (claves) segítségével minden mindennel összekapcsolható volt. A sermókat általában az egyházi év rendjét követô de tempore, de sanctis és de diversis részekbôl álló sermonariumokba foglalták, melyek a kor legfontosabb prédikációs segédkönyvei voltak. Fordulópontot a prédikáció történetében nemcsak az új típusú sermók jelentettek, hanem az is, hogy a koldulórendek felléptével lett egy olyan réteg, mely stúdiumai során felkészült a hivatásszerû prédikátorságra. Az új stílus gyors elterjedésében és egyenletes színvonalában döntô jelentôsége volt a központosított iskolarendszernek. A sermonariumok jellege természetesen függött attól, hogy eredetileg belsô használatra, mintegy a rendi utánpótlás képzésére állították-e össze, vagy egyszerûbb papi segédkönyvnek készült, a néphez szóló (ad populum) sermókkal. Mivel azonban a sermók csak formailag voltak rendkívül kötöttek, tartalmilag viszont szabadon alakíthatók, egy laikusokhoz szóló egyszerû vándorprédikátor a legnívósabb párizsi sermonariumot is jól tudta hasznosítani. A koldulórendek révén Magyarország is állandó, szoros kapcsolatba került Párizzsal és Itáliával, az új sermoirodalom elsô számú központjaival. A korból fennmaradt csekély számú sermonariumunk e kapcsolatokról kézzelfoghatóan tanúskodik.

A XIII. század végérôl, a XIV. század elejérôl három olyan beszédgyûjteményt ismerünk, melyek a magyarországi domonkosok, s egyet, amely a ferencesek prédikációs tevékenységéhez köthetô, egy pedig bizonytalan eredetû. Az Ómagyar Mária-siralomról nevezetes Leuveni kódex XIII. század közepi, Orvieto környéki domonkosok sermóit tartalmazza, de a Siralom, néhány magyar nyelvû glossza és magyar szerzôtôl származó, utólag bejegyzett prédikáció alapján feltételezhetô a kézirat magyarországi használata. 10 A ferences kódex az Ómagyar Mária-siralmat követô legkorábbi nyelvemlékrôl, a Gyulafehérvári Sorokról ismert, XIII. századi párizsi prédikációkat tartalmaz, de mint kötet már magyarországi összeállítás. 11 A budai domonkos studium generale használatára készült nagy valószínûséggel az a ma Bécsben ôrzött kódex, melyben a Leuveni kódexszel párhuzamos szöveget és magyar szentekrôl szóló sermókat olvashatunk. Az utóbbiak magyar szerzô mûvei. 12 Ugyancsak hazai domonkos vagy ferences összeállítás az a XIV. század eleji heiligenkreuzi kódex, melyben Szent Istvánt egy, Szent Imrét két, Szent Lászlót négy sermo méltatja. 13 A Pécsi beszédek jelentôsége a többi fennmaradt kódexszel szemben az, hogy nemcsak Magyarországon használták, nemcsak itt másolták, hanem a benne szereplô beszédeket is itt szerkesztették. A Pécsi beszédek és a bécsi sermonarium eredetileg a rendi utánpótlás képzését, nevelését szolgálhatta. 14

Az elôbb említett heiligenkreuzi kódexben Vizkelety András két olyan Szent László-sermóra bukkant, melyek a Pécsi egyetemi beszédek sermói közt is szerepelnek. 15 Ez a felfedezés már jelezte, hogy a két prédikációgyûjtemény között valamiféle kapcsolat van. A kódexben a de tempore és de sanctis beszédek a legnagyobb összevisszaságban sorakoznak egymás után. Schneyer kilenckötetes sermorepertóriumában, mely ma a kutatás egyik legfontosabb segédeszköze, a prédikációk szerzôi között néhány ferences szerzetest azonosított, és szövegpárhuzamokat is - a Pécsi beszédek két Szent László-beszédén kívül - csak ferences kódexekben jelzett. 16 Az idézett gyulafehérvári kódexben is van három olyan sermo, melynek csak itt van ismert párhuzama. Nem kizárt a gyûjtemény ferences eredete, bár a sermók szerzôinek legnagyobb része anonim.

A két Szent László-beszéd ismételt felbukkanása önmagában is jelentôs, egyrészt, mert a müncheni kódexben olvashatóknál mintegy száz évvel korábbi és jobb variánsokról van szó, másrészt mert jelzi, hogy a Pécsi beszédek kódexe a XIV. század elején már a budai rendház, de talán a rend keretein kívül is ismert volt. A magyar szentekrôl szóló többi sermót elolvasva azt tapasztaltam, hogy javarészt ezek is a Pécsi beszédek stílusában és idézetanyagával készültek.

A kódexben szereplô elsô Szent László-beszéd találékony themaválasztását - Similis factus est leoni in operibus eius (I Mach. 3,4) - a hallgatóság bizonyára méltányolta, mivel a László-legenda oroszlán-hasonlata az egyháziak körében közismert volt. Ez ugyanis a László-napi officiumban minden évben elhangzott. A sermo maga tíz rímes distinctióból áll, az oroszlán tíz olyan tulajdonságából, melyeken a "jó fejedelemmel" osztozik. A distinctiók közül egyedül a harmadikban történik konkrét utalás Szent László személyére, illetve a legendára, ott, ahol a testi szépség (membrorum pulchritudo) a hasonlóság alapja. Ezzel kapcsolatban hivatkozik a szerzô Priamusra is, ami azért érdemel különösebb figyelmet, mert a XVI. századi nyomtatott breviáriumokban a László-legenda ugyanezen pontján az oroszlán helyett Priamus szerepel, s Mezey László ezt a változatot tartotta a korábbinak, de vélekedését nem tudta igazán meggyôzô érvekkel bizonyítani. 17 A tizedik distinctióban a tudományról és a bölcsességrôl van szó, a fejedelem végül in sciencie acquisicione hasonlítható az oroszlánhoz. Ez az oroszlán természetesen már nem a puszták királyi vadállata, hanem Ezechiel próféta oroszlánarcú, mindentudó kerubja. Errôl a témáról jóval több mondanivalója van a szerzônek, mint a korábbiakról. Olyan hallgatóságnak szólt ez, melyet a tudás megszerzése közelrôl érintett. A nem túl terjedelmes sermo idézetanyaga rendkívül gazdag, az 54 citátum közül csak 25 szentírási. Nagy szerepet kaptak az ókori szerzôk, Homérosz, Arisztotelész, Cicero, Vergilius, Ovidius, Seneca, Sallustius, Statius, Claudianus. Az egyházatyák és más egyházi szerzôk mûvei közül Ambrosius és Basilius Magnus Hexaemeronját és Gaufredus de Vinsauf Poetriáját emelném még ki, melyekre Timkovics Pál a Pécsi beszédekkel kapcsolatban külön felhívta a figyelmet. Az egyes szerzôk és mûveik idézésének módja is teljesen megegyezik a Pécsi beszédekével. A két közös Szent László-beszéd tehát az eredeti korpuszból nem véletlenszerûen kiszakadva került a heiligenkreuzi kódexbe, hanem a Pécsi beszédek szerzôjének a müncheni kódexnél eredetileg gazdagabb sermonariumából másolta ki a kódex összeállítója a magyar szentekrôl szóló sermók egy részét. (Valamennyi bemutatására itt nincs mód.)

Kérdés, hogy vajon csak a magyar szentekrôl szóló sermókat tekintve volt-e gazdagabb a XIII. század végén mûködô, rendkívül felkészült domonkos összeállítása a müncheni kódexben fennmaradt változatnál, vagy a heiligenkreuzi kódexbôl más beszédeket is tulajdoníthatunk neki.

Miután a sermo themája elhangzott, a prédikátor gyakran egy második bibliai textust is idézett. Ez az ún. prothema készíti elô a prédikáció elején elmondandó imádságot. A prédikáció nem tudós retorikai gyakorlat még a studium generalén sem, hanem elsôsorban az isteni kinyilatkoztatás hirdetése a hallgatóság lelki épülésére. A pap ezért Isten segítségéért fohászkodik, hogy méltóképpen szólhasson, tanítványai pedig képesek legyenek befogadni az általa közvetített tanítást. A prothema valamilyen külsô vagy belsô összefüggésben van a themával, kiválasztásánál sok múlik a sermo összeállítójának találékonyságán. A Pécsi beszédekben nem ritka a prothema, jellemzôjük azonban, hogy az esetek nagy részében nem bibliai eredetûek, hanem egyházatyáktól származnak. Általában ezért nem is vonatkoznak közvetlenül a themára, hanem az ünnepre vagy magára a Kinyilatkoztatásra. A citátum elôtt az idézett hely mindig pontosan fel van tüntetve. A heiligenkreuzi kódex 33. számú, Szent Tamás apostol ünnepére szóló beszéde például nem hagy kétséget afelôl - sem prothemája, sem idézetanyaga alapján -, hogy a budai domonkos mûve. A kódex sermóit szisztematikusan végig kell majd elemezni ahhoz, hogy megbízhatóan kiemelhessük belôle a Pécsi beszédek eredeti korpuszához tartozó anyagot.

További kutatást igényelnek még azok a sermók is, melyek csak hasonlóak a Pécsi beszédek sermóihoz, de nem azonosak velük. Két ilyen beszédvázlat került elô eddig, az egyik a Luca-napi sermo ugyanebben a heiligenkreuzi kódexben, a másik egy Benedek-napi beszéd a 149-es számú heiligenkreuzi kódexben, mely egy Leo nevû ciszterci fráter sermóit tartalmazza, aki a XIII. század végén és a XIV. század elején mûködött. 18 Mindkét beszédpárban vannak teljesen azonos, de egymástól eltérô elemek is. A beszédszerkesztés technikáját jól jellemzi az a mód, ahogy ugyanazt a szerkezetet a két szerzô a maga ízlése és szándéka szerint újabb és újabb panelekkel továbbépíti. A Luca-napi beszéd esetében például a Pécsi beszédek változatában nagy szerepet kap az isteni ajándékok között az értelem megvilágosítása, mely jó elômenetelt biztosít a tanulók számára, megértést az elmélkedôk számára és megfelelô szavakat a tanító számára. A heiligenkreuzi változatban a szegénység és a szüzesség erénye nyer bôvebb kifejtést. A 292. számú kódex, melyben közvetlen átvételek is vannak a Pécsi beszédekbôl, feltehetôen magyarországi eredetû, a Luca-napi beszéd is lehet hazai ferences átdolgozás. A Benedek-párhuzam esetében viszont valószínûbbnek tartom, hogy egy közös eredetirôl készült a két variáns. Így nem az egykori budai sermonarium utóéletéhez, hanem közvetlen forrásaihoz nyújthat adalékot.

A Pécsi egyetemi beszédek kritikai kiadásának megjelenése a hazai középkori mûvelôdéstörténet nagy nyeresége. Megjelenése pillanatában megnyugtatóan megoldotta a kézirat körül sûrûsödô kérdések javát, s hatalmas apparátusával, megbízható szövegével szilárd alapot biztosít a további kutatások számára.


Bibliotheca Scriptorum 
Medii Recentisque Aevorum
Series nova

MTA Irodalomtudományi Intézet - Reneszánsz-kutató Csoport, Akadémiai Kiadó (1992-: Akadémiai - Argumentum), Budapest

Szerkesztôbizottság: Borzsák István, †Horváth István, †Klaniczay Tibor, †Mezey László, Székely György, Kulcsár Péter, Jankovics József

A szerkesztôbizottság elnöke (1992-): Pirnát Antal

Szerkesztôk: Pirnát Antal (-1992), Szörényi László (1985-), Pajorin Klára (1988-)

Antonius de Bonfinis:
Rerum Ungaricarum decades
Tom. IV.- Pars II. Appendix, fontes, index. Ed. Margarita Kulcsár et Petrus Kulcsár. 1976. 285 old.

Petrus Ransanus:
Epithoma rerum Hungararum
Id est Annalium omnium temporum liber primus et sexagesimus. Ed. Petrus Kulcsár. 1977. 232 old.

Iohannes Vitéz de Zredna:
Opera quae supersunt
Ed. Iván Boronkai. 1980. 290 old.

Christianus Schesaeus:
Opera quae supersunt omnia
Ed. Franciscus Csonka. 1979. 547 old.

Simon Proxenus a Sudetis: Commentarii de itinere Francogallico
Ed. Dana Martínková. 1979. 127 old.

Stephanus Brodericus:
De conflictu Hungarorum cum Solymano Turcorum imperatore ad Mohach historia verissima - Oratio ad Adrianum pontificem maximum
Ed. Petrus Kulcsár et Csaba Csapodi.
1985. 91 old.

Johannes de Thurocz:
Chronica Hungarorum. I. Textus
Ed. Elisabeth Galántai et Julius Kristó. 1985. 331 old.; II. Commentarii. 1. Ab initiis usque ad annum 1301.; 2. Ab anno 1301 usque ad annum 1487. Comp. Elemér Mályusz, adjuv. Julius Kristó. 1988. 603, 500 old.

Georgius Purkircher:
Opera quae supersunt omnia
Ed. Miloslaus Okál. 1988. 254 old.

Gregorius Gyöngyösi:
Vitae Fratrum Eremitarum
Ed. Franciscus L. Hervay. 1988. 251 old.

Ioannes Bocatius:
Opera quae extant omnia poetica
Ed. Franciscus Csonka. 1990. 1116 old.

Ioannes Bocatius:
Opera quae extant omnia prosaica Ed. Franciscus Csonka. 1992. 583 old.

Andreas Dudithius:
Epistulae
Ed. Lechus Szczucki et Tiburtius Szepessy. Pars I. 1554-1567. Ed. Tiburtius Szepessy et Susanna Kovács. Comment. Clara Pajorin et Halina Kowalska. 1992. 501 old.;
Pars II. 1568-1573. Ed. Margarita Borowska etc., mod. Georgius Axer. Comment. Halina Kowalska et Lechus Szczucki. 1995. 652 old.

Sermones compilati in studio generali Quinqueecclesiensi in regno Ungarie
Ed. Eduardus Petrovich et Paulus Ladislaus Timkovics. 1993. 484 old.

Jegyzetek

1 * Jelzete: Cod. lat. 22363b. A kézirat a windbergi (regensburgi egyházmegye) premontrei kolostor feloszlatásakor, 1803-ban került mai õrzési helyére, azt azonban nem tudjuk, hogy a windbergi premontreiek tulajdonába mikor jutott.

2 * Csontosi János: A müncheni könyvtár hazai vonatkozású kéziratai. Uô.: Nagyfontosságú XIV. századi kézirat a pécsi egyetemrôl Münchenben. Magyar Könyvszemle, 1882. 229., 253. old.

3 * Békefi Remig: A pécsi egyetem. Bp., 1909.

4 * Petrovich Ede: A pécsi egyetemi beszédgyûjtemény. In: Jubileumi tanulmányok a pécsi egyetem történetébôl. Szerk. Csizmadia Andor. Pécs, 1967. 163-220. old.

5 * Kardos Tibor: A pécsi Egyetemi Beszédek és a humanizmus. In: Jubileumi tanulmányok... i. m. 129-157. old.

6 * Klaniczay Tibor: Megoldott és megoldatlan kérdések az elsõ magyar egyetem körül. In: Uô.: Hagyományok ébresztése. Bp., 1976. 136-165. old.

7 * Timkovics Pál: A "Pécsi egyetemi beszédek" szellemi háttere. Irodalomtörténeti Közlemények, 1979. 1-13. old.

8 * Patrologia Latina Database. Chadwyck-Healey. - CETEDOC Library of Christian Latin Texts. Louvain-la-Neuve.

9 * Idézi L. J. Bataillon: De la lectio à la praedicatio. Commentaires bibliques et sermons au XIIIe siécle. Revue des sciences philosophiques et théologiques 70 (1986) 559. old.

10 * OSzK MNy 79. - Vizkelety András: Die Altungarische Marienklage und die mit ihr überlieferten Texte. Acta Litteraria Academiae Scientiarum Hungariae, 28 (1986) 3-27. old.; Uô.: "Világ világa, virágnak virága..." [Ómagyar Mária-siralom]. Bp., 1986.; Uô.: Egy ismeretlen magyar dominikánus írásai a 13. századból. (Megjelenés alatt.)

11 * Gyulafehérvár, Battyaneum R. III. 89. - Madas Edit: A XIII-XIV. századi magyarországi ferences prédikáció forrásvidéke. Irodalomtörténeti Közlemények, 1993. 1-15. old.

12 * Wien, ÖNB 1369. - Vizkelety András: Eine Aldobrandin zugeschriebene Predigt mit ungarischen Glossen im "Löwener Codex" und ihre Parallelüberlieferung in Wien. Codices manuscripti, 11 (1985) 90-93. old.; Uô.: Ismeretlen forrás Árpád-házi szentjeink hagiográfiájához. In: Tanulmányok a középkori magyarországi könyvkultúráról. Szerk. Szelestei N. László. Bp., 1989. 345-358. old.

13 * Heiligenkreuz, Zisterzienser Abtei Cod. 292. - Vizkelety András: Példaképalkotás és argumentáció a középkori Szent István prédikációkban. In: Szent István és kora. Szerk. Glatz Ferenc, Kardos József. Bp., 1988. 180-184. old.

14 * Vizkelety András: A domonkos rend tudományközvetítô szerepe Magyarországon a 13-14. században. In: Régi és új peregrináció. Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon. I. Bp.-Szeged., 1993. 473-479. old.

15 * L. a 13. jegyzetet.

16 * J. B. Schneyer: Repertorium der lateinischen Sermones des Mittelalters für die Zeit 1150-1350. I-IX. Münster-Westfalen, 1973-1980. (Beitrage zur Geschichte der Philosophie und Theologie des Mittelalters. Bd. XLIII, Heft 1-9.). VIII. köt. 342-351. old.

17 * Mezey László: Athleta patriae. A korai Szent László irodalom kialakulása. In: Athleta Patriae. Szerk. Mezey László. Bp., 1980. 27-31. old.

18 * Madas Edit: Szent Benedek a középkori magyarországi prédikáció- és legendairodalomban. In: Mons sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996. 369-386. old.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: buksz@c3.hu

C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/