1980. március 13-án a
napilapok utolsó oldalán rövid hír tudatta az
olvasókkal, hogy március 12-én, 82 esztendôs
korában szívinfarktus következtében elhunyt Gerô
Ernô nyugalmazott miniszter, aki 1956 júliusától
októberéig a Magyar Dolgozók Pártja Központi
Vezetôségének elsô titkára volt. Bôvebb
információt, a munkásmozgalom régi harcosait
megilletô méltatásokat hiába is keresnénk.
A párt nem tekintette ôt saját halottjának,
nem intézkedtek temetésérôl, mintha tudomást
sem vettek volna a háború utáni Magyarország
politikai életében több mint egy évtizeden át
meghatározó szerepet játszó személyiség
haláláról.
A temetésen, a Farkasréti temetôben az egykorú szemtanú szerint úgy kétszázan lehettek jelen - a család tagjai, a mozgalom veteránjai. Egyedül Nyers Rezsô jelenléte keltett némi feltûnést. Nem hangzott el gyászbeszéd - Kovács István, az MDP KV egykori titkára egy tiltó telefonhívás után lemondott beszéde megtartásáról -, csak az Internacionálé kétszer elhangzó (kíséret híján nyilván kissé reszketeg ének-) hangjai emlékeztettek arra, hogy egy régi elvtárstól búcsúznak.
Mindezen aligha csodálkozhatunk az elôzmények ismeretében, hiszen a pártból való 1962-es kizárásával Gerô kitaszíttatott az "elvtársak" közösségébôl. Pedig az 1960-ban kezdôdô történet más véget is érhetett volna. Gerônek ugyanis Rákosival ellentétben volt annyi reálpolitikai érzéke, hogy tisztában legyen vele, Magyarországon 1956 után a politikai életben már nem terem számára babér - nem ostromolta tehát panaszos leveleivel a szovjet pártvezetést, amiért nem térhetett haza, hanem már 1958-ban sok sikert kívánt Kádárnak a "Párt és a gazdasági élet megszilárdításához".1 Ez a "korrekt magatartás" mindenképpen közelebb hozta kényszerû szovjetunióbeli emigrációjának végét, ám amikor 1960-ban az MSZMP vezetése rászánta magát, hogy Gerôt Rákosiról leválasztva hazaengedi, ezt az ô esetében is azzal a feltétellel tette, hogy nyugdíjba vonul, és semmiféle közéleti tevékenységet nem folytat. A Politikai Bizottság lakást és a "törvényes" nyugdíjellátást biztosított,2 s szûkre szabott keretek között a "pártéletben" való részvételét sem zárta ki. Gerô megkapta párttagsági igazolványát, és látogathatta a lakóhelye szerinti pártszervezet rendezvényeit.
A szinte megszállottként dolgozó - s ekkor még csak 62 éves - politikus számára a nyugdíjas élettel járó "tétlenség" elképzelhetetlen volt. Már az 1958 februárjában ôt és a többi emigránst a Szovjetunióban az MSZMP PB határozatával felkeresô Nezvál Ferenctôl is azt kérte, hogy valamilyen képességeinek megfelelô munkát adjanak neki. E kérése meghallgatásra talált: a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Közgazdasági Intézetében dolgozott, s könyvet írt a szocialista országok gazdasági fejlôdésérôl. Ezt a pártvezetés 1961 januárjának elején történt hazatérése után is lehetôvé tette számára. Rendszeresen megkapta az Ekonomicseszkaja Gazeta címû közgazdasági folyóiratot, és beszerezték az általa kért könyveket. 1961 tavaszára el is készült A szocialista országok gazdasági színvonala kiegyenlítôdésének néhány fôbb problémája címet viselô, 138 gépelt oldal terjedelmû tanulmány.
Eddig a pontig a Kádár-féle vezetés elégedett is volt Gerô magatartásával; energiáit az elsô hónapokban lekötötte az írás, látogatói még alig voltak, ô maga pedig szinte ki sem tette a lábát a lakásból. 1961 nyarán azonban valami szokatlan és érthetetlen dolog történt: a pártfegyelem betartására világéletében kínosan ügyelô Gerô könyve kéziratát a pártvezetés megkerülésével illegálisan akarta kicsempészni Moszkvába! A kijuttatásra vállalkozó személy az utolsó pillanatban megijedt, átadta a lezárt borítékot a belügyi szervek ügynökének, így az anyag fotózott másolatát a Belügyminisztérium II. Fôosztályának munkatársai is megismerhették. Az ügyben indított vizsgálat szerint a tanulmány tartalmazott ugyan néhány nem publikus, bizalmas statisztikai adatot, amelyekhez Gerô korábbi kapcsolatai révén, nem hivatalosan jutott hozzá, más azonban nem volt Gerô rovására írható.
Gerô magatartása azért is érthetetlen, mert sejthette volna, hogy a párt vigyázó szeme kíséri minden lépését, s a hazatérés engedélyezésekor megszabott feltételek legkisebb megsértése is retorziókat von maga után. Ráadásul azzal is tisztában lehetett, hogy neve alatt semmilyen munka - pláne közgazdasági témájú - nem jelenhetett volna meg sem itthon, sem a Szovjetunióban (még ha erre ígéretet is kapott), hiszen ez a közvélemény szemében egyértelmûen politikai rehabilitációját jelentette volna. A szovjet hivatalos szervek - feltehetôen magyar kívánságra - már 1961 februárjában úgy nyilatkoztak, hogy nem kívánják Gerô tanulmányát kiadni, ám errôl Gerôt nyilván elfelejtették értesíteni.3 Gerô tisztában lehetett azzal, hogy Magyarországon hiába is próbálkozna mûve megjelentetésével, s a pártvezetés annak hivatalos úton történô kiküldéséhez sem adná áldását, azért választotta a kijuttatás konspiratív módját.
Gerôt felkereste Nógrádi Sándor, és a PB nevében figyelmeztette ôt a testület határozatának pontos betartására. A PB e beszélgetéstôl tette függôvé, hogy eljár-e azokkal szemben, akik segítséget nyújtottak a kézirat kijuttatásához.4 A nyílt eljárás egyelôre elmaradt, de Gerôt és "híveit" intenzívebb ellenôrzés alá vonták.
A hozzá legközelebb álló emberek, elsôsorban korábbi személyi titkára, a véleményét úton-útfélen hangoztató Soltész Károly, ekkor az OTP fôosztályvezetô-helyettese már 1960 vége óta az állambiztonsági szervek látókörében volt, ismerték a Szovjetunióban tartózkodó Gerôvel folytatott korábbi levelezését - ezért 1958-ban pártfegyelmit is kapott - , s már akkor is ismert volt a szervek elôtt az a baráti kör is, amelybôl majd másfél év múlva a Gerô-féle "pártellenes összeesküvés" résztvevôi kikerülnek. (Soltész Károly figyelése akkortájt kezdôdhetett, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága határozatot hozott a Rákosi Mátyás elleni belügyi vizsgálatról.5) Mindazonáltal sem Soltésszal, sem baráti körével szemben nem tudtak más vádat megfogalmazni, mint hogy széles körben terjeszti az MSZMP irányvonalától eltérô szektás nézeteit, majd Gerô hazatérése után ez azzal egészült ki, hogy isteníti egykori fônökét, és Gerô Ernô "szócsöve".
A "szerv" az eset után tehát jobban rajta tartotta a szemét Gerôn. Pontosan tudták és rendszeresen jelentették, mikor, kivel, hol, mirôl beszélgetett. A betegsége miatt otthonából ritkán kimozduló Gerôt egy 1961. decemberi feljegyzés szerint a rokonságon kívül leggyakrabban Soltész Károly és a valamikor ugyancsak titkáraként dolgozó Béres István, az Országos Tervhivatal fôelôadója, valamint a nyugdíjas Kovács István, illetve Vas Zoltán volt felesége, Vadas Sári keresték fel.
Összejött néhány még mindig szenvedélyesen politizáló szektás bolsevik, akik kicserélték nézeteiket a nemzetközi helyzetrôl (a belpolitikai témákat kínosan kerülték, mert tudták, hogy "technika" van beépítve), s a Kádár-vezetés szeme elôtt máris egy pártellenes összeesküvés képe sejlett fel. Amilyen abszurd volt Rákosit azzal vádolni, hogy Magyarországtól több ezer kilométerre pártellenes frakciót szervez, ugyanolyan képtelennek s egyben komikusnak hat az összeesküvés vádja a "Gerô-csoporttal" szemben. Mirôl is volt szó tulajdonképpen? Néhány 1956 után mellôzött és korábbi pozíciója elvesztésén kesergô régi káder egy kártyapartira összejön, és sérelmi alapon "szidja a rendszert" s különösen annak káderpolitikáját. Ebben élen járt Soltész Károly, aki a titkárságán eltöltött hét év alatt a legközelebb került Gerôhöz, s aki különösen fájlalta korábbi fônöke "partvonalra tételét", ráadásul véleményét nem is rejtette véka alá: "ô [Gerô] egy alkotó elem, visszatérne a politikai életbe, hogy a Jánosnak tanácsot adjon." (Alighanem ez lett volna legkevésbé ínyére a Kádár-féle vezetésnek.)
Ennek a rokoni, illetve korábbi munkatársi és szimpátiaalapon szervezôdött társaságnak Gerô tekintélye alapján - a pártvezetés és az állambiztonság szemében mindenképpen - vezéregyéniségévé vált, még akkor is, ha a "Gerô-csoportba" sorolt néhány személynek (pl. a Belügyminisztérium II. Fôosztálya két munkatársának) nem is volt közvetlen kapcsolata Gerôvel. A Kádár-vezetés azon igyekezete azonban, hogy egy "jó kis összeesküvési" ügyet kreáljon, meghiúsult, már csak azért is, mert Gerô volt annyira dörzsölt és tapasztalt politikus, hogy nyíltan akkor se nyilatkozzon kedvezôtlenül a Kádár-vezetés politikájáról, ha azzal valóban nem értett volna egyet. Soltész Károlynak a KEB elôtt tett "vallomása" szerint Gerô mindig a lehetô leglojálisabban nyilatkozott az MSZMP politikájáról, a Szovjetunió pedig egyenesen szent dolog volt a számára.
A forradalom vérbefojtása után öt évvel az MSZMP politikájának balos bírálata és a Gerô aktivizálódásától való félelem egyébként teljesen nevetséges volt, s ezzel alighanem a Kádár-féle vezetés is tisztában volt. A szektásokkal való leszámoláshoz azonban nem is jöhetett volna jobbkor a Gerô-csoport állítólagos "frakciós" tevékenysége. A frakciózás "bizonyítására" álljon itt az ügyben kiküldött bizottság beszámolója: "Amikor a KEB elkezdte vizsgálni a Soltésznak, az ô volt titkárának az ügyét, egyelôre még nem is a frakciózás miatt, hanem valamilyen erkölcstelenség miatt… az egy olyan tapogatódzás volt a KEB részérôl, a végén azután mégiscsak rábukkantunk az ô [Gerô] tevékenységére. Mostan az volt, hogy a Soltész közölte a másik frakciózó társával, a Béressel, hogy ô a KEB-en volt. Akkor ôk elhatározták - ôk ketten -, hogy a Béres elmegy a Gerôhöz, jelenteni fogja neki, hogy ez történt a Soltésszal. Erre Gerô, szóval nagyon felbôszült, hogy a Soltésznak ilyen ügye van, és azt az utasítást adta nekik - mindkettôjüknek -, hogy kategorikusan mindent tagadni. Hát addig is volt frakciózás. De ez már a frakciózás teljes kimerítése. Nem? Mert akkor az azt jelenti, hogy létrehoznak egy fegyelmet, a pártfegyelmen kívül van egy csoportfegyelem, ahhoz tartjuk magunkat, a pártfegyelemhez nem tartjuk magunkat. Ezért javasoltuk mi, hogy frakciózó, pártellenes frakciózó csoportnak minôsítsük azt a csoportosulást is, amely a Gerô körül kialakult."6
Ha ez az érvelés nem gyôzte volna meg a Központi Bizottság tagjait, még mindig elô lehetett venni Gerô korábbi "bûneit". Az SZKP 1961. október végén lezajlott XXII. kongresszusa újabb lendületet adott a desztalinizációs folyamatnak, s nem volt vitás, hogy ennek hatására az MSZMP-ben is újra elôjön a személyi kultusz és a törvénytelenségek lezárásának problémája. A KB-ban ugyan valószínûleg senki nem merte volna feszegetni Kádár János felelôsségét, mondjuk a Rajk-perben tanúsított magatartása miatt, aggodalomra mégiscsak volt oka Kádárnak, hiszen milyen magyarázatot tudott volna adni arra a kérdésre, hogy a törvénytelenségek elkövetésével vádolt fôbûnösök hogyan nyerhettek felvételt 1957 elején a pártba.7 Arról nem is beszélve, hogy milyen kínos lett volna, ha valaki azt kezdi firtatni, hogy miért csak most került sor politikai felelôsségre vonásukra.
A "frakciózás" vádját nem ejtették ugyan (a "Gerô-csoport" tagjait pártellenes szervezkedés vádjával zárták ki a pártból, illetve kaptak különbözô pártbüntetést), de a Gerô tevékenységét megbélyegzô és a pártból történô kizárását indokló javaslatban a törvénytelenségek elkövetésében játszott irányító szerepe és a rehabilitálásokat akadályozó "visszahúzó" magatartása vált domináns elemmé. A személyi kultusz idején elkövetett törvénysértésekrôl szóló jelentés a fô felelôsséget Rákosi mellett Gerôre hárította, de meglepetésszerûen fölbukkant a fôbûnösök között igen elôkelô helyen Kovács István, ami a bennfentesek számára sejtetni engedte, hogy az ítélethozatalban legalább olyan súllyal, ha nem súlyosabban esett latba a vádlottak 1956 utáni tevékenysége.8
A BM "ellenôrzött és megbízható adatai" alapján a szektás és frakciós csoportok körében jó ideig beszédtéma volt a KB 1962. augusztusi határozata. A "csoport" tagjai nem vizsgálták felül korábbi politikai nézetüket, és valamennyiük továbbra is "mentegette a régi politikai vonalat". A jelentés szerint Gerô is hangoztatta a határozattal való egyet nem értését. "Bármit is mondanak, a határozatban felvetett gazemberségeket nem követtem el, nem tartóztattam le embereket ártatlanul, és nem akadályoztam az ártatlanul elítéltek ügyének felülvizsgálatát. Hibákat elkövettem, de nincs okom szégyenkezni… tisztességes és becsületes ember vagyok."9
A frakciózásért felelôsségre vont és pártból kizárt személyek - Soltész Károly, Béres István, Dés Mihály (a Pénzintézeti Központ helyettes igazgatója), Bárd Károly (a Külügyminisztérium munkatársa) - kapcsolata meglazult, de nem szûnt teljesen meg. Gerô egyelôre látogatókat nem fogadott (igaz, felesége naponta felkereste ismerôseiket), de tartva a komolyabb retorzióktól, egy ideig korábbi "hívei" sem keresték társaságát.
A következô évekrôl szinte semmit nem tudunk. A régi ismerôsök, ha vissza is szoktak, a látogatások egyre ritkábbá váltak, leggyakoribb vendége kezelôorvosa lett.
A Politikai Bizottság is lassan megenyhült irányában. Felesége 1967-ben bekövetkezett halála után anyagi helyzetének javítása végett a Politikai Bizottság lehetôvé tette számára, hogy a Kossuth Könyvkiadó számára fordítási munkát végezzen10 - marxista irodalmat fordított oroszból, franciából -, ám a könyveken nem mindig szerepelhetett a fordító neve. Az ugyan nem zavarta a pártvezetést, hogy a szélsôbalos Althusser munkáját Gerô Ernô fordította, de a Kommunista Internacionálé története a fordító nevének feltüntetése nélkül látott napvilágot.
1977 elején Gerô még egyszer utoljára bûnbocsánatért esdekelt, s a következô levéllel fordult a Politikai Bizottsághoz: "Tisztelt Elvtársak! Tisztelettel kérem, szíveskedjenek visszavenni az MSZMP tagjai sorába.
Az MSZMP XI. kongresszusának irányelveivel egyetértek. Mindig kommunistának tartottam magamat, s kezdettôl fogva, töretlenül az Októberi Szocialista Forradalom, illetve a Szovjetunió oldalán állottam, és természetesen ma is ott állok.
Ez év nyarán (ha megérem) 79 éves leszek. A szocializmus ügyéért már nem sokat tudok tenni. A keveset, amit az utóbbi években tehettem, megtettem: különbözô kérdésekrôl írtam a Párttörténeti Intézetnek. Ezen kívül fordítottam, amit, ha lehet, és ha a Kossuth Könyvkiadónál akad ilyen munka számomra, szívesen folytatnék.
Döntésüket várva, maradtam kommunista üdvözlettel."11
A Politikai Bizottság elutasító határozatát Biszku Béla tolmácsolta Gerônek: "A Politikai Bizottság megértette az Ön levelének emberi indítékait, mégis úgy döntött, hogy a pártba való visszavételének érdemi kérdését nem tûzi napirendre, mert általános politikai összefüggések miatt erre az idô nem alkalmas."12
Ha nem Gerô Ernôrôl lett volna szó, Kádár alighanem megsajnálja ezt az embert, aki - mint Kovács István ecsetelte számára - "beteg, öreg, egész életében kommunista volt, bármikor meghalhat, és nem tagja a pártnak". Olyan lett volna számára a pártba való visszavétel, mint vallásos embernek az utolsó kenet. Gerô számára azonban nem volt, nem lehetett megbocsátás. Kádár emberileg talán együttérzett vele, de az érzelmeken felülkerekedtek a politikai érvek.
1 Nezvál Ferenc feljegyzése az MSZMP Politikai Bizottságának a Szovjetunióban élô volt vezetôkkel folytatott beszélgetésrôl. 1958. február 18. (MOL 288. f. 10/16. ô. e.)
2 Kiss Károly Gerônek eredetileg 3400 Ft nyugdíjat javasolt, ám a PB úgy döntött, hogy Gerô Ernô részére 1961. február 1-jétôl - a miniszteri nyugdíjnak megfelelôen - havi 3000 forint, Gerô Ernôné részére pedig 2000 Ft nyugdíjat folyósítsanak. (Az MSZMP PB 1961. január 17-i ülése. MOL 288. f. 5/218. ô. e.) Ez az összeg márciusban máris módosult: akkorra a törvényesen járó nyugdíj már csak 2850 Ft volt, igaz megadták a két kiskorú gyermek után járó családi pótlékot is. (A PB 1961. március 28-i ülése. MOL 288. f. 5/227. ô. e.)
3 Kiss Károly szóbeli bejelentése után a PB 1961. febuár 28-i ülésén tudomásul vette Usztyinov tájékoztatóját, miszerint a szovjet szervek nem kívánják kiadni Gerô Ernô tanulmányát. (MOL 288. f. 5/223. ô. e.)
4 MOL 288. f. 5/237. ô e.
5 MOL 276. f. 5/207. ô. e.
6 MOL 288. f. 4/51. ô. e.
7 Párttagfelvételükért végül a Központi Bizottság mindent eldöntô 1962. augusztus 14-16-i ülésén Kiss Károly "vitte el a balhét", aki ugyancsak nem kerülte el a kizárást.
8 Vö.: Feitl István: A bukott Rákosi. Politikatörténeti Alapítvány, 1993, 57-59. o.
9 MOL 288. f. 11/1016. ô. e.
10 Rusznyák István 1967 nyarán levélben fordult Aczél Györgyhöz, amelyben felvetette Gerô anyagi helyzetének rendezését. E levél nyomán a PB elôbb Fock Jenô "belátására bízta" hogyan jár el az ügyben, majd egy héttel késôbb úgy döntött, engedélyezi, hogy Gerô fordításokat vállaljon. (MOL 288. f. 5/427. és 5/428. ô. e.)
11 MOL 288. f. 5/710. ô. e.
12 MOL 288. f. 5/710. ô. e.
Észrevételeit, megjegyzéseit,
kérjük, küldje el postafiókunkba:
beszelo@c3.hu