Az MTA Regionális Kutatások Központ, a Friedrich Naumann Alapítvány és a Soros Alapítvány idén május 14-én konferenciát rendezett Hazánk európai uniós csatlakozása és az elmaradott térségek felzárkóztatása címmel. A debreceni találkozó anyagából válogat alábbi összeállításunk. Az elõadásokat rövidített, szerkesztett formában közöljük.
Baranyi Béla: Euroregionalitás
Dr. Csatári Bálint: Az
alföldön
Horváth Gyula: Decentralizáció
Kovács Tibor: Az Észak-Alföldön
Szeifert Ferenc: Biharban
Elõadásomban két észak-kelet-magyarországi
tervezésstatisztikai régióról, az Észak-Alföldrõl
és Észak-Magyarországról lesz szó. Nyilvánvaló,
hogy az euroatlanti csatlakozási folyamatok, illetve ezeknek a térségeknek
a felzárkóztatása szempontjából korántsem
mellékes, hogy itt egy nagyon hosszú határszakasz
húzódik. Az MTA-RKK debreceni csoportjában kollegáimmal
együtt elsõsorban az ukrán és a román
határszakasz problematikáját vizsgáltuk. Ennek
a határszakasznak témánk szempontjából
nagyon fontos az a része, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét
és Hajdú-Bihar megyét érinti, hiszen ezen a
határszakaszon gyûrûzhetnek be azok a hatások,
amelyek jótékonyan segíthetik elõ vagy éppen
gátolhatják és visszafoghatják ezeknek a területeknek
a felzárkózását, fejlõdését.
Általánosságban elõször is megállapíthatjuk,
hogy az e határszakasz közelében fekvõ települések,
kistérségek nagyon periferikus helyzetûek. Mégpedig
nem csak a mi oldalunkon: a Trianon után a határok túloldalára
került területek ma már szintén elmaradottak. A
119 határ menti település általános társadalmi,
gazdasági fejlettségét jellemzõ módon
kifejezõ faktorértékek nagyon kedvezõtlenek
ebben a térségben. Tehát amikor EU-csatlakozásról,
az elmaradott térségek felzárkóztatásáról
van szó, akkor nyilvánvalóan figyelembe kell vennünk
azt a körülményt, hogy a határ kétoldalán
olyan térségek vannak, amelyeknek a gazdasági helyzete
rossz, és lehetõségei is nagyon korlátozottak.
Az euroregionális szervezetek jelentik a határon túlnyúló
kistérségek, nagyobb területek, régiók
közötti együttmûködés legmagasabb szintû
kereteit. Az utóbbi idõben ezért valóságos
régióalapítási láz lett úrrá
az érintetteken. Mára több mint száz eurorégió
van, de azt is tudjuk, hogy ezeknek legfeljebb egyharmada úgy-ahogy
mûködõképes. Ez is inkább kereskedelmi
kapcsolatokat jelent. Igazából klasszikusan integrációs
szervezetnek az eurouniót lehet tekinteni, amelyik teljes mértékben
megfelel az ilyen szervezetekkel szemben támasztott elvárásoknak.
Mit lehet a szerepe ezeknek az euroregionális szervezeteknek
az együttmûködés javításában
Kelet-Magyarországon? Ezek a szervezetek rendkívül sokat
tehetnének a fejlõdés, a felzárkóztatás
érdekében, ha megfelelõ gazdasági, kohéziós
erõt tudnának képviselni. De sajnos ezeknek a szervezeteknek,
szervezõdéseknek az erõforrásai a legtöbb
esetben olyan gyengék, hogy saját elemi egységeik
megfelelõ mûködtetésére sem képesek
- különösen nem a jelenlegi helyzetben. Vegyük például
a Kárpátok Eurorégió esetét, amely 1993-ban
jött létre. Az alapítók szándékai
szerint segítenie kellett volna az öröklött történelmi
hátrányok leküzdésében, és a térség
új fejlõdési pályára állításában.
Csakhogy a Kárpátok Eurorégió mûködése
jobbára máig is formális. Vannak kezdeményezései,
pályázatokat hirdet, készülnek programok, összeül
a régiótanács, és így tovább.
De sok minden jelzi azt is, hogy alapvetõ probléma van vele.
Az eurorégió például területileg hihetetlenül
felduzzadt. Ma már 161 ezer négyzetkilométer területen
16 millió lakost tömörít. Ez elnehezíti,
operatív értelemben lelassítja, megbénítja
a szervezetet.
Ezért aztán kézenfekvõ, hogy az itt elhelyezkedõ
területek, megyék egyre inkább arra törekszenek,
hogy valamilyen módon kisebb, befoghatóbb eurorégiós
szervezetet hozzanak létre. Ennek jele, hogy múlt év
októberében már Kárpátalja megye, Nyíregyháza
és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Interrégió
néven egyesülést hozott létre a nagy eurorégión
belül, amelyhez egyébként nemrégiben Hargita
megye is csatlakozott. Mára a megvalósulás közelébe
került egy további kisebb eurorégió létesítése
is, amely Hajdú-Bihart és a romániai Bihar megyét
fûzné egybe. Ez egy nagyon reális elképzelés,
hiszen itt hajdanvolt történelmi térszerkezeti egységek
kapcsolódnának össze. Elképzelhetõ, hogy
a jövõbeni fejlõdés útja az ilyen típusú
régiók létrehozása lesz.
Amennyiben ebben a folyamatban minden érintett ország
az uniós csatlakozási folyamatok pozitív hangsúlyaira
épít, és az együttmûködésben
rejlõ lehetõségeket keresi, akkor én azt mondom,
hogy méltán lehetünk optimisták a jövõt
tekintve.
Dr. Csatári Bálint
Az alföldön
Elõadásomban elõször a kilencvenes években
lezajlott két kutatási program fõbb eredményeirõl
és tanulságairól szeretnék beszámolni,
hogy aztán felvázoljam az Alföld ezek alapján
kirajzolódó fejlõdési lehetõségeit.
Az elsõ program forrásait egy a kárpótlási
törvény vitája kapcsán hozott parlamenti döntés
teremtette meg. Mik voltak tehát ennek a 120 kutatóval, az
összes alföldi egyetem, intézet és érintett
tanszék bevonásával elvégzett munkának
a fõbb eredményei? Föltártuk például
a globális klímaváltozásoknak az Alföldre
gyakorolt hatásait, azt, hogy az elsivatagosodás folyamata
tovább folytatódik. Az ebbõl következõ
ajánlásoknak - amelyek az alföldi mezõgazdaságnak
egy új típusú extenzív területhasznosítására,
az erdõsítési program kiterjedtebb folytatására,
a Tisza vízrendszerével kapcsolatos új szabályozási
elvek meghonosítására irányultak - nem volt
foganatja, tehát ezek a problémák ma is élnek.
A kutatás fontos témája volt a mezõgazdaság
újjászervezésének ügye is. Elképesztõnek
tartom, hogy nem vagyunk képesek egy decentralizált regionális
politika keretében a mezõgazdaság fejlõdését
megfelelõ pályára állítani, amelynek
alapja a fenntartható fejlõdés lenne, tehát
az a fajta - akár szubvencionált - termelés, amellyel
megõrizhetõk lennének a tájegység sajátosságait.
A következõ fontos megállapításunk
az volt, hogy az Alföld a transzverzális utak megépítése
és a vasutak korszerûsítése nélkül
képtelen lesz komolyabb területi fölzárkózásra.
Ezen a téren sajnos szintén nem túl sok változás
következett be az elsõ Alföld-kutatási program
óta. Pedig a program egyik legjelentõsebb tanulsága
éppen az volt, hogy a közlekedési viszonyok javításával
az Alföld egésze mint nagyrégió lehetne potenciális
partner az európai együttmûködésben. Ugyanakkor
a kistérségi modell is jól adaptálható
az Alföld adottságai következtében. Csakhogy ebben
a rendszerben sem találjuk pillanatnyilag a helyünket. Az az
alulról építkezõ modell, amely a regionális
centralizáció után egy másik lépcsõben
a kistérségi decentralizációt is megvalósíthatná,
legfeljebb nyomokban van jelen a régióban.
A második, a Magyar Tudományos Akadémia által
finanszírozott Alföld-kutatási programunkban elkezdtük
keresni azokat a sajátosságokat, amelyek alapján -
az európai regionális fejlõdés új irányait
figyelembe véve - új dimenzióban, új felfogásban
közelíthetnénk meg a régiók fejlesztését.
Hiszen például a fenntartható fejlõdés
elvének alföldi adaptációja európai jelentõségû
lépés lehetne. Ezeknek a sajátosságoknak a
kibontása lesz szerintem az - érintett országok elképzeléseit
is figyelembe vevõ - új európai regionális
politika alapja. Az egyik ilyen hazai sajátosság például,
hogy az ország teljes településállományának
vizsgálata alapján kiderült: a meghatározó
differenciáló tényezõk a munkanélküliség,
szociális elmaradottság és az alacsony jövedelmi
szint - amelyek alapján egyértelmûen kiemelkedik a
Nyugat-Dunántúl, a fõváros és agglomerációja,
illetve a köztük kiépült hálórendszerbe
tartozó térségek. Az Alföld ilyen szempontból
egyértelmûen hátrányos helyzetû térség.
Intézetünk már hét esztendeje követi figyelemmel
a térségekben bekövetkezett változásokat,
így kijelenthetjük: a tartós munkanélküliséggel
sújtott térségek esetében az Alföld folyamatos
dominanciája egyértelmû. Hiába érkeznek
ide évek óta források, azok legfeljebb egy-egy kistérség
idõleges megsegítésére elegendõk. Maga
a területi struktúra nem képes ilyen rövid idõ
alatt megváltozni, pedig ennek megváltozása nélkül
lehetetlen komolyabb jövõt jósolni az alföldi térség
egésze számára.
A következõ rendkívül izgalmas probléma
a vidékiesség kérdése, hiszen az alföldi
dominanciája itt is nyilvánvaló. Az adott terület
népességének majd 50 százaléka a 120
fõ/km2-es népsûrûséget el nem érõ
településeken él. Nálunk sokáig érdektelennek
tartották, hogy tudományos vitákat folytassunk a vidék
és a táj fogalmának meghatározásáról,
a vidék típusairól - az alapállás az
volt, hogy a vidék fogalmát nem kell definiálni. Az
európai vidékfejlesztés lényege ezzel szemben
éppen az, hogy nagyon pontosan meghatározza a releváns
fogalmakat. Éppen ezért ez nálunk új kutatási
elem volt, ami jól mutatta az Alföld európai értelemben
vett vidékiességét.
Nem szeretnék túlzottan szkeptikusnak tûnni, de
úgy látom, hogy a kutatásfejlesztés, vagyis
az az innovatív, tudásalapú fejlesztés, amelyet
már ez az elsõ Alföld-kutatási program is meghirdetett,
még napjainkban is várat magára. Pedig mégiscsak
egy hosszú távú fejlõdési pályát
kellene az Alföld számára meghatározni. Ha ennek
fõbb elemeit az új európai területfejlesztési
megközelítés dokumentumainak megfelelõen alakítjuk
ki, akkor egészen érdekes, vonzó perspektívák
nyílnak meg elõttünk. Az egyik ilyen elem lehet a környezet,
a környezetpolitika új, integráns kezelése, amelynek
keretében az Alföldön európai mintaprojektek indulhatnának
el. A második a nagy európai transzverzális útvonalak
hálózatához való kapcsolódás
kérdése, míg a harmadik agrárpolitikánk
összehangolása, beillesztése a közös európai
agrárpolitikába. Idetartozik a komplementer központok
- teszem azt Szeged és Debrecen - fejlesztésének összehangolása
is. Az elmaradottság örökös hangsúlyozása,
a központ címére aspirálók közti
folyamatos verseny nem nyit új perspektívákat az Alföld
számára.
A regionális politika kapcsán elég sok félreértés,
tudatos dezinformáció hangzik el. Nem tudjuk, hogy mi lesz
a strukturális alapok sorsa, mi lesz a kedvezményezett térségek
lehatárolásának szempontja, milyen intézményrendszer
keretei között kapják a csatlakozó országok
a támogatásokat. De nagyon kevés figyelmet fordítunk
arra is, hogy milyen alapelvek mozgatják az Európai Unió
regionális politikáját, és ezeket az alapelveket
a nemzeti intézmények miképpen tudják alkalmazni,
hol kell a kialakult nemzeti intézményrendszert módosítani.
Kérdés továbbá, hogy a méltányosság,
az igazságosság, illetve a szolidaritás elve - ezek
az igazán európai értékek - megfelel-e a kontinens
gazdasági teljesítõképessége növelését
szolgáló elképzeléseknek. Az utóbbi
idõben láthatóvá vált, hogy mindez ma
már kevés. Az európai integráció történetében
az a sajátos folyamat játszódott le, hogy minden csatlakozási
körben - az 1995-öst leszámítva - csökkent
a fajlagos teljesítõképesség. Ez történt
a mediterrán országok belépése után,
de már az Egyesült Királyság csatlakozása
idején is - és még inkább így lesz ez
a kelet-közép-európai országok csatlakozása
esetében. A regionális elemzések sajnos azt mutatják,
hogy tovább csökken majd az unió fajlagos teljesítõképessége.
Míg jelenleg az unió népességének egyhatoda
él olyan területeken, amelyeknek GDP-je elmarad az unió
átlagának 90 százalékától, a
csatlakozás után ez az arány duplájára
emelkedik. Nem véletlen, hogy a nettó befizetõk már
érzékelik azt, hogy ezek felzárkóztatását
nem lehet - és nem is akarják - teljes egészében
uniós forrásokból finanszírozni. Mint ahogy
az is érzékelhetõ, hogy a támogatások
mértéke sem növelhetõ arányosan.
Jelentõs vizsgálatok voltak a tekintetben is, vajon a
támogatások, majd azok fokozatos leépítése
mennyiben szolgálják egy régió regenerálódását,
illetve milyen feltételeket teremtenek a hosszú távú
fejlõdéséhez. A vizsgálatok meglehetõsen
kedvezõtlen eredményekre vezettek: a támogatásokba
"belekényelmesedett" régiók esetében azok megvonása
után radikális teljesítménycsökkenésre
lehet számítani. Ez egy nagyon fontos tanulság, amelynek
alapján az új regionális politika kialakításában
is elkezdõdött a 2007 után esedékes stratégia
elemeinek kimunkálása. Az alapvetõ szempont az lesz,
hogy a versenyképesség és a hatékonyság
növelése mint kritérium érvényesítését
meg kell erõsíteni az Európai Unió strukturális
és kohéziós politikájában.
A regionális átalakulásról szóló
jelentések mindig négy kérdéskör vizsgálatával
foglalkoztak: milyen feltételek mozgatják a külföldi
tõke területi megtelepülését; milyen szintû
az adott térségek technológiai innovációs
állapota; milyen szerepet játszanak a kutatás-fejlesztés
bázisai a régióban; illetve milyenek a régió
megközelíthetõségi viszonyai. Ha egy ország
két évtizeden keresztül képtelen e négy
versenyképességi faktor mindegyikében jelentõs
elõrehaladást produkálni nemzeti stratégiái
segítségével, bizony elképzelhetõ, hogy
2007 után nehezebben jut támogatási forrásokhoz.
Az új regionális politika egyik kulcsa a decentralizáció
lesz. A kohéziós jelentések két kérdésben
marasztalják el a kelet-közép-európai országokat.
Az egyik a decentralizáció politikai deklarálása,
a másik az ehhez szükséges intézményrendszer
kiépítése. Magyarország azért van kritikus
helyzetben, mert az ország gazdasági térszerkezete
két szempontból is más, mint a társult, csatlakozni
szándékozó kelet-közép-európai
országok többsége esetében. Egyfelõl kedvezõbb
a gazdaság állapota, másfelõl viszont erõs
a magtérség, a centrumrégió koncentrációs
foka. A XX. század húszas éveitõl Magyarország
több alkalommal nekiveselkedett a decentralizációnak,
de soha nem járt sikerrel. Az uniós versenykritériumok
- az egységes Európa kutatási-fejlesztési térstratégiája
- a decentralizált technológiai és kutatásfejlesztésen
nyugvó, tudás alapú gazdaság építését
tûzik ki célul. Arra lehet számítani, hogy a
mi fejlesztési régióinkhoz hasonló méretû
területi egységek szerepe felértékelõdik.
Az lesz a decentralizáció színtere, és ezért
kell Magyarországon is nagyon komolyan foglalkozni a régiókkal.
Az ország térszerkezetének átalakítása
elsõ fontos lépését tehát a közjogi
régió megszervezése jelenthetné.
Ugyanis várható, hogy az európai unió regionális
politikája a decentralizációt támogató
intézkedések irányába fog elmozdulni. Magyarország
számára most van itt az utolsó esély arra,
hogy az uniós politika alapelveinek átgondolt meghonosítása
révén elinduljon a decentralizáció útján.
Egy decentralizált Magyarország az uniós csatlakozás
után sokkal versenyképesebb lehet, mint a többi, még
mindig jórészt központosított kelet-közép-európai
ország.
Kovács Tibor
Az Észak-Alföldön
Néhány szót szeretnék szólni az Észak-alföldi
Regionális Fejlesztési †gynökség feladatairól,
a területfejlesztésben betöltött szerepérõl,
a jelenleg ott folyó munkáról és a jövõbeni
terveinkrõl. Elõször is szót kell ejtenem az
Európai Unió regionális politikájáról
általában, amely már magának az uniónak
a megalakításától kezdve mûködik.
Nyilván voltak támogatói és ellenzõi
is ennek, azonban a regionális politika folytatása mellett
több érv szól, mint az ellenzõk mellett.
Az európai regionális politika fontosabb dátumai
és eseményei között elsõ helyen kell említenünk
az 1958-as évet, amikor megalapították az Európai
Beruházási Bankot. Ez a bank a kezdetektõl nem vissza
nem térítendõ segélyek, hanem kölcsönök
formájában támogatja az unió regionális
politikáját - tehát mindenkor el kell számolni
a bank felé, be kell mutatni a fejlesztési projektek eredményeit.
Ezért 1973-74-ben jelentõs változást jelentett,
amikor létrehozták az Európai Regionális Fejlesztési
Alapot, amelyet kifejezetten a regionális fejlesztés céljaira
alapítottak, és amely a különbözõ leszakadó
régiókat segítette - és segíti ma is
- a felzárkózásban az Európai Unión
belül. A következõ fontos dátum 1989, amikor az
Európai Unió kijelölte azt a hat célt, amelyek
alapján a régiók a különféle strukturális
alapok segélyeibõl részesülnek. 1992-ben a maastrichti
szerzõdés aláírásával ismét
egy nagyon fontos lépés történt az egységesülés
felé. Ekkor jött létre a NATS, a területi, statisztikai
egységek rendszere. Ez gyakorlatilag az Európai Unió
országainak azt megelõzõen is létezõ
közigazgatási egységeire épül, de egy egységes
statisztikai adatbázist hozott létre - megkönnyítve
ezzel a tervezés munkáját is. 2000-ben ismét
fontos változás történt az Európai Unió
regionális politikájában: összevontak néhány
célkitûzést, és ettõl kezdve ennek alapján
folyik a támogatások odaítélése, vagyis
az elmaradott régiók segélyezése a strukturális,
illetve a kohéziós alapokból.
Magyarországnak a rendszerváltozás óta
kitûzött célja az Európai Unióhoz való
közeledés, majd a valamikori csatlakozás. Az Európai
Unió is segíteni kívánta ezt a folyamatot,
ezért létrehozta a Phare-programot, amely eleinte különféle
programokat, beruházásokat támogatott. 1998-tól
kezdve beszélhetünk a Phare új orientációjáról,
hiszen ezután már kifejezetten csak intézményfejlesztési
és egyes fejlesztési beruházásokra adtak pénzt.
Magyarországon - az európai uniós csatlakozás
követelményének eleget téve - 1996-ban megszületett
a területfejlesztési törvény elsõ változata.
Volt azonban ennek a törvénynek néhány alapvetõ
hiányossága: többek között az, hogy a törvény
a régiókat önkéntes alapon szervezõdõ
egységekként definiálta. Éppen ezért
szükségessé vált a módosítása,
ami 1999-ben meg is történt. Ezzel kötelezõ jelleggel
létrehozták az 1998-as országos területfejlesztési
koncepcióban lefektetett hét régiót.
Ezek egyike az Észak-alföldi Régió, amely
három - JászóNagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és
Szabolcs-Szatmár-Bereg - megyébõl áll. A törvény
a régiók mellett a régiók regionális
fejlesztési tanácsainak, illetve ezek munkaszervezetének
létrehozását is kötelezõ jelleggel elõírta.
Ez alapján jött létre régiónkban a Regionális
Fejlesztési Tanács, majd megalakult a munkaszervezet, az
Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési †gynökség
is.
Az Európai Unióban a támogatások odaítélésénél
alapvetõ elvárás, hogy komplex programok szülessenek.
Ez alapján az Észak-alföldi Régióban jelenleg
három tervezési folyamat folyik. Az egyik az Észak-alföldi
Régió területfejlesztési koncepciójának,
területfejlesztési stratégiájának és
az operatív programoknak a kidolgozása.
A másik a nemzeti fejlesztési terv készítéséhez
való hozzájárulás. A nemzeti fejlesztési
terv az a területfejlesztési dokumentum, amelyet minden csatlakozás
elõtt álló országnak be kell nyújtania
a csatlakozás elõtt minimum hat hónappal. Az Európai
Unió elvárása az is, hogy a nemzeti fejlesztési
terv egyszerû és viszonylag rövid, de ugyanakkor átfogó
is legyen - mintegy 150 oldalon tartalmazzon egy helyzetelemzést,
vázolja fel az elérendõ célokat, egy stratégiát,
illetve magát az operatív programot is. A Nemzeti Fejlesztési
Terv egy ágazati és egy regionális részbõl
áll. Az ügynökség szerepe a nemzeti fejlesztési
terv készítésében a régiós helyzetelemzés,
stratégia és az operatív program kidolgozása.
Jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Tervben a régió, a
helyzetelemzés véglegesítésénél,
illetve a stratégia és az elérendõ célok
kidolgozásánál tart.
A másik tervezési feladat - amely részben Phare-pénzekbõl
valósul meg - a regionális felkészítõ
program kidolgozása. Ennek keretében érkezni fog a
régióba egy olasz szakértõ, aki 18 hónapig
fog itt tartózkodni, hogy segítse a régió intézményrendszerének
közelítését az EU elvárásaihoz.
A másik nagy csomópont a partnerség. Itt gyakorlatilag
a regionális intézményrendszer fejlesztésérõl
van szó, a nemzetközi regionális kohézió
erõsítésérõl. Nagyon fontos az ügynökség
munkájában a Phare 2000-es programok koordinálása.
A gyakorlatban ez egyrészt a kis- és középvállalkozások
humán erõforrásai fejlesztésének koordinálását
jelenti, de a kis- és középvállalkozások
közötti együttmûködések erõsítése
is, ami szintén Phare-támogatással valósul
meg.
Meghatározó feladatunk az iskolákból a
munkaerõpiacra kikerülõk segítése is.
Az ügynökség szerepe itt a különféle
pályázatok kiírása, a pályázati
anyagok összeállítása, illetve a késõbbiekben
a pályázatok befogadása, értékelése
és a monitoring lesz. Ezenkívül feladataink közé
tartozik a Regionális Fejlesztési Tanács üléseinek
elõkészítése és a döntéseibõl
folyó operatív feladatok elvégzése is.
A Bihari Önkormányzatok Szövetsége - amely 1991-ben
kezdte meg a mûködését egyesületi formában
- 38 település együttesébõl áll.
Az önkormányzati szövetség csak késõbb
döntött úgy, hogy gazdaságfejlesztési célok
irányába indul el. 1996-ban kezdõdött el ez a
munka, amely országosan is kapcsolódik a területfejlesztési
törvény elõkészítési folyamatához.
Ennek eredményeképpen 1998-ban kapta meg a Bihari Önkormányzatok
Szövetségének 31 települése a Bihari Vállalkozási
Övezet elnevezést. A vonatkozó törvények
alapján így bizonyos adókedvezmények - amortizációs
és más kedvezmények - illetik meg a térségben
érintett gazdasági szereplõket. Mindez azon a felismerésen
alapult, hogy saját magunk nem vagyunk képesek azoknak az
eszközöknek az elõteremtésére, amelyek gazdaságilag
szükségesek a térség leszakadásának
a megállításához, vagy akárcsak a leszakadás
csökkentéséhez is.
Nagyon sok különféle program készült el
ebben a fázisban a terület gazdasági fejlesztésére,
hogy aztán a késõbbiekben a határon túliakkal
együttgondolkodva egy határon átnyúló
régió gazdaságfejlesztési koncepciót
alakítsunk ki. Magam is meglepõdtem, mennyire pozitívan
fogadták a határon túli települések képviselõ-testületei
a megkeresésünket. A pozitív hozzáállás
mindenképpen segített abban, hogy térségünk
is megkaphassa ezt a címet - amellyel az országban mára
11 térség rendelkezik.
A Bihari Önkormányzatok Szövetsége ebben a
fázisban úgy döntött, hogy a vállalkozási
övezetet feltétlenül mûködtetnie kell. Ezért
hozta létre a Bihari Vállalkozási Övezet Menedzser
Kft.-t, és döntött arról is, hogy az egyes települések
- lakosságuk arányában - a késõbbiekben
mekkora összeggel támogassák ennek munkáját.
Rendkívül fontosnak és kiemelendõnek tartom a
Bihari Regionális Ipari Park megalakítását
is.
Ezt követõen létrehoztunk egy alapítványt,
amelynek segítségével elsõsorban az - akár
a térségen kívüli - gazdasági szereplõket
szerettük volna a támogatók körébe bevonni.
Hozzáteszem: nem igazán sikeresen. Rendkívül
fontos, hogy a megalakult munkaszervezeten keresztül számtalan
pályázatot nyújtott be a Bihari Önkormányzatok
Szövetsége, majd a késõbb megalakult különbözõ
területfejlesztési társulások, így például
a Berettyóújfalu és Biharkeresztes központtal
mûködõ Határmenti Települések Területfejlesztési
Társulata is.
Szeretnék megemlíteni néhány általunk
elnyert pályázatot is. Az elsõ fázisban megnyert
pályázattal elkezdõdött egy infrastrukturális
fejlesztés, egy informatikai központ kialakítása
és egy logisztikai központ alapjainak a megépítése.
A Gazdasági, valamint a Földmûvelésügyi és
Vidékfejlesztési Minisztérium iparipark-infrastruktúra
pályázati kiírására második alkalommal
is benyújtottunk pályázatot. A térségi
agrár-élelmiszeripari program kapcsán rendkívül
fontos elmondani, hogy a Phare CBC második ütemében
is megnyert egy pályázatot a Szövetség, a Menedzser
Kft. közremûködésével, amely keretében
négy különbözõ projekt kezdi meg majd a mûködését.
Végezetül visszatérnék néhány
mondat erejéig a határon átnyúló együttmûködés
kérdésére, annak kilátásaira.
A legnagyobb problémát ezen a téren az elérhetõség,
valamint a humán infrastruktúra hiányosságai
jelentik. Úgy gondolom, hogy mind a román oldali, mind a
magyar oldali Biharnak rendkívül hosszú idõbe
telik, míg ledolgozza örökölt hátrányos
helyzetét. Ugyanakkor már látható jelei vannak
annak, hogy az európai uniós tagság, illetve a román
gazdasági növekedés következtében csökkenhet
a leszakadás: néhány Romániában piacot
keresõ multinacionális cég már megjelent a
térségben, és õk hídfõállásként
kívánják felhasználni a Bihari Vállalkozási
Övezet térségét.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu