A Beszélô 2000. július–augusztusi számában Porrajmos címmel közöltük a Roma Sajtóközpont által a vészkorszak túlélô roma áldozatainak visszaemlékezéseibôl készített összeállítást. A hírügynökség kiadásában ugyanezzel a címmel egy könyv is megjelent. A Porrajmos szó jelentése és értelmezése kapcsán azóta kibontakozott vita arra késztet bennünket, hogy az egymással ütközô álláspontokat dokumentumok segítségével mutassuk be. Tesszük ezt annak ellenére, hogy az alant következô írásokban testet öltô polémia talán elsô olvasásra tragikomikusnak, abszurdnak tûnhet, mégis – ha olykor közvetetten is – számos olyan lényeges kérdést érint, mint egyebek mellett egy kisebbség, egy nép hiteles képviselete, önérzete, érzékenysége, ügyében való illetékesség, a nyelvi kanonizáció határai, a kutatás, a közlés, az értelmezés szabadsága és felelôssége.

*

ROMA SAJTÓKÖZPONT BERNÁTH GÁBOR
Fôszerkesztô Úrnak
1092 Budapest, Ferenc krt. 22. II/3.

Tisztelt Bernáth Gábor Úr!
A Roma Sajtóközpont kiadásában megjelent Porrajmos címû kiadványotok az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési Központhoz is eljutott.
A könyv megjelentetését fontosnak tartjuk, de szeretnénk az alábbi észrevételünket, illetve nemtetszésünket figyelmedbe ajánlani, ugyanis a könyv címe a cigány nyelvet beszélôk körében felháborodást váltott ki, mert jelentése: nemi kitárulkozás. Tájékoztatásul közöljük veled – mint fôszerkesztôvel –, hogy tiltakozó levelünket mind a roma, mind pedig a magyar sajtóhoz eljuttattuk.
Kérjük észrevételünk tudomásulvételét, és egyben követeljük a könyv címének azonnali megváltoztatását.

Tisztelettel:
Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs vezetô
Choli Daróczi József fôiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus

Budapest, 2000. október 2.
 
 

NYÍLT VÁLASZLEVÉL

Tisztelt Raduly József, Choli Daróczi József, Rostás-Farkas György és Vajda Imre!

Köszönettel fogadjuk a Porrajmos – Roma Holocaust túlélôk emlékeznek c. könyvünkkel kapcsolatos észrevételeiket, kritikájukat. Mivel a roma holocaust történetének, a cigányok szenvedéseinek minél szélesebb körben való megismertetése közös ügyünk, örömünkre szolgál, hogy a kötetet tartalmi szempontból „alapvetôen színvonalasnak” tartják. A cím jelentésével kapcsolatban felvetett kritikájuk tekintetében az észrevételeinket az alábbi néhány pontban foglaltuk össze:
(1) A „porrajmos” szót, ami Önök szerint „nemi kitárulkozást” jelent, Ian Hancock, a University of Texas professzora, az Egyesült Államok Holocaust Emléktanácsának egyetlen roma tagja használta elôször a cigány holocaust összefoglaló megjelöléseként. Hancock szerint a „porrajmos” szó szerinti jelentése „felfalás”, „elemésztés”. A „porrajmos” szó cigány holocaust értelmû használata azóta igen elterjedt, elég egy nagyobb könyvtári katalógusban vagy akár az interneten keresôszóként használni, és a roma holocausttal kapcsolatos dokumentumok, utalások százait találjuk. Mi – beleértve lovári anyanyelvû munkatársunkat, aki korábban szintén nem ismerte az Önök értelmezését – a magunk eszközeivel hozzá kívánunk járulni egy egységes fogalom meghonosodásához és elterjedéséhez.
(2) Természetesen nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni, hogy egy szó adott értelmû használata megfelel-e a nyelvet beszélô emberek többségének. Tiszteletet érdemelnek azok, köztük Önök is, akik fáradhatatlan tanítói, fordítói munkával hozzájárultak a roma nyelv nemzetközi szabványosításához. Ugyanakkor a levél aláírói közül többen részt vettek számos nemzetközi konferencián és megbeszélésen, ahol módjuk lett volna felvetni, hogy a „porrajmos” az értelmezésükben alkalmatlan a cigány holocaust jelölésére. Magyarországon immár négy éve, minden augusztus 2-án a Parlament elôtt emlékeznek meg a Porrajmosról, Auschwitz és általában a nácizmus roma áldozatairól. Önök ezeket az évenkénti lehetôségeket sem használták ki, hogy az egyre közkeletûbbé váló „porrajmos” helyett új elnevezést javasoljanak, ehelyett most, egy Önök által is színvonalasnak tartott interjúgyûjtemény megjelenése kapcsán róják fel nekünk a szó pejoratív jelentését. Ha az Önök közremûködésével sikerül mindenki számára elfogadható jelölést találni a roma holocaustra, mi örömmel fogjuk azt minden rendelkezésünkre álló eszközzel terjeszteni.
(3) Tekintettel arra, hogy akár csak a „porrajmos” esetében az Önök értelmezése különbözik sok más, szintén lovári anyanyelvû roma véleményétôl, nem értjük, hogy miért pont az Önök által javasolt Országos Cigány Információs és Módszertani Központ kizárólagos és kötelezô lektori felügyeletét kellene elfogadnunk.

Üdvözlettel: Bernáth Gábor, Roma Sajtóközpont
Budapest, 2000. október 3.

*

„PORRAJMOS”

Ha valaki azt gondolja, hogy a nácizmus halálgyáraiban elpusztult, illetve a halálélményt túlélô romákról szóló megemlékezés napjainkban kezdôdött el, az téved.
A roma áldozatokra való megemlékezés a hetvenes évek második felében vette kezdetét, akkor, amikor a szûk körû, önmagát és cigányságát vállaló roma értelmiségiekben tudatosodott a cigányügy, a cigány kultúra, a cigány nyelv fejlesztése iránti elkötelezettség. A cigányságnak – mint ismeretes – nincs írott történelme, ami visszavezethetô ahhoz a tényhez, mely szerint hosszú évszázadok során nem tudott felnôni egy olyan értelmiségi réteg (Európa-szerte), amely népének krónikása lehetett volna.
Múltja ismerete nélkül egyetlen népnek sincs, nem lehet történelme. E tény figyelembevételével szeretett volna emlékmûvet állítani Székesfehérvárott – a nyolcvanas évek elején – a roma holocaust áldozatainak az elsô generációs roma értelmiség (Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Péli Tamás, Daróczi Ágnes, Bari Károly). A pártállami diktatúra ezt nem engedte, ahogy mást sem, mint például roma kultúra megjelentetését.
A rendszerváltással, a jogállam létrejöttével egy bizonyos fokú pozitív értelemben vett változás figyelhetô meg, mint például kisebbségi törvény, önkormányzatiság, kulturális autonómia. Ezen intézmények mûködésérôl, illetve a kisebbségi törvény ellentmondásairól itt és most nem kívánunk nyilatkozni. Tény, hogy az elmúlt tíz esztendôben „lehetôség” nyílt a roma önszervezôdésre, a kulturális értékek megôrzésére, felmutatására. Ebbe a folyamatba illeszthetô be a Roma Polgárjogi Alapítvány azon kezdeményezése, amely a nácizmus roma áldozatairól emlékezik meg minden év augusztus 2. napján.
A roma holocaust áldozatainak, illetve túlélôinek létszámáról heves viták folynak. Úgy gondoljuk, hogy a létszámra vonatkozó adatok pontatlansága részben visszavezethetô ahhoz a tényhez, hogy errôl a témáról ötven évig nem volt szabad beszélni (a túlélôk többsége már nem él.)
A közelmúltban a Roma Sajtóközpont kiadásában látott napvilágot egy tartalmát tekintve színvonalas memoárgyûjtemény, melyben roma túlélôk beszélnek elhurcolásuk megrázó „élményeirôl”. A könyv megjelentetését – melynek tartalma részét képezi a cigányság történelmének – fontosnak tartjuk: bûn lenne elhallgatni azt, amirôl évtizedeken keresztül nem volt szabad beszélni; emlékezni kell azokról, akiknek bôrszínük, másságuk miatt kellett megsemmisülniük Hitler gázkamráiban, emlékezni és csendben tiltakozni kell azért is, hogy ne épüljenek fel új Auschwitzok.
Sajnálatos tény, hogy a könyv értékét mintegy degradálja a címe: porrajmos, melynek jelentése nemi kitárulkozás.
A porrajmos szó roma holocaustra vonatkozó használata ellen az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési Központ roma nyelvi kabinetjének munkatársaival tiltakoztunk. Tiltakozó levelünket eljuttattuk a Roma Sajtóközpont igazgatójához, aki egyben a tanulmánykötet szerkesztôje.
Bernáth Gábor nyílt válaszlevél útján három pontban taglalta álláspontját, és kioktató stílusban ecseteli a porrajmos szó eredetét, ebbôl kiderül, hogy a szó Amerikából vándorolt át Magyarországra, s egy Ian Hancock nevû „roma professzor” agyából pattant ki.
A szó Ian Hancock értelmezésében felfalást, elemésztést jelent. Lehet, hogy az Amerikában élô, roma nyelvet nem beszélô amerikai cigányok számára a porrajmos egyértelmûen felfalást jelent, de a magyarországi roma nyelvet beszélôk körében a fogalom csak egyet jelent, nevezetesen „nemi kitárulkozást”.
Nyelvtani értelmezését Choli Daróczi József roma származású költô, mûfordító az alábbiak szerint fogalmazza meg:

„Porraimos”
porr: szótô, nônemû fônév (e porr)
jelentése: bél, emésztôrendszeri csatorna, átvitt értelemben: testnyílás
porravel: fônévbôl képzett IGE, cselekvô, visszaható ige
jelentése: kitát, kitár, szétnyit, kitárulkozik
a szó tövébôl következik, hogy belet, bélvégzôdést, testnyílást, szájat, végbelet, vaginát, péniszt… tár ki.
porraimo: nônemû fônévbôl (e porr) képzett hímnemû FÔNÉV
(o porraimo)
jelentése: a kitárulkozás, a szétnyitás, a kitárás, a kitátás pl. száj, végbél, vagina, pénisz
porraimos: a fônév (porraimo) tárgyas alakja; az „s” hang a tárgy ragja, úgy mint:
foro foro-s podo podo–s
sholdo sholdo–s dopo dopo-s
galbeno galbeno–s colo colo-s;
és így tovább.
A mássalhangzóra végzôdô fônevek után a tárgy ragja kötôhangzóval kapcsolódik a fônévhez („e” kötôhang );
„o” – ra végzôdô fônevek után közvetlenül a fônévhez kapcsolódik a tárgyrag („s”).
A nem „o” magánhangzóra végzôdô fônevekhez az illeszkedés szabályai az irányadók (mély és magas hangrendû magánhangzók illeszkedési szabálya), de az illeszkedési szabály nem azonos, eltér a magyar illeszkedési szabálytól!

Bernáth Gábornak – ha már a mi figyelmünket hívja fel Ian Hancockra – tudnia kellene azt is, hogy a szó kitalálójának csupán dédszülei voltak magyar cigányok, akik nem beszélték a roma nyelvet. Ian Hancock roma ügy iránti elkötelezettsége tiszteletre méltó, de tudomásul kell vennie, hogy egyetlen „megtanult” nyelvet sem lehet anyanyelvi szinten elsajátítani.
Ugyanakkor Bernáth Gábor egyértelmûen fogalmazza meg a Roma Sajtóközpont álláspontját, mely szerint „nincs jogunk, de nem is a mi dolgunk megítélni, hogy egy szó adott értelmû használata megfelel-e a nyelvet beszélô emberek többségének”. A kérdés az, hogyha mindezt ilyen kristálytisztán látja a szerkesztô úr, akkor ki jogosította fel arra, hogy Magyarországon egy olyan „amerikás” fogalmat használjon a roma holocaustra, amely a magyarországi roma nyelvet beszélôk körében egyértelmûen pejoratív jelentéssel bír.
Miért nem kérdezett meg olyan roma származású szakembereket, akik nemcsak beszélik, hanem értik is a nyelvet? Miért nincs lektorálva a könyv?
Mi úgy ítéljük meg, hogy a roma nyelv kezd olyanná válni, mint a romaügy, nevezetesen mindenki ért hozzá, csak azok nem, akik benne élnek.
Annak érdekében, hogy hasonló „félreértések”, „félremagyarázások” elkerülhetôk legyenek, és ne a nem cigány emberek, de még csak ne is az amerikai cigányok határozzák meg egy-egy szó jelentését, nyelvtani helyességét, helyesírását: ezért kérjük, hogy bármilyen kiadvány megjelentetése elôtt a szerzôk lektorálás végett minden esetben keressék meg az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési Központ munkatársait.
Miért éppen az OCIMK-t? Kérdezi Bernáth Gábor, az RSK igazgatója, aki a Népszabadság 2000. szeptember 4-i számában ezzel kapcsolatosan így nyilatkozott: „ha felajánlott lehetôségrôl lenne szó, akkor megköszönné a segítséget, ám a mûvelôdési központ kötelezô és kizárólagos felügyeletét nem hajlandó elfogadni.” Nyilvánvalóan az igazgató felsôbbrendûségi érzése nem engedi meg azt, hogy az ô romákkal kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják. Ugyanakkor tudnia kellene, hogy az 1993-as kisebbségi törvény a magyarországi cigányságnak kulturális autonómiát biztosított, melynek legitim képviselôje az Országos Cigány Önkormányzat. A kisebbségi önkormányzatok számára a kulturális autonómia kiteljesedését jelenti az a törvényben biztosított jog, hogy saját hatáskörükben önállóan dönthetnek intézményalapítás, -átvétel, -fenntartás kérdésében.
Az OCÖ élve ezzel a törvény adta joggal, létrehozta az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési Központot, mely intézmény kabinetrendszerén belül mûködik a Roma Nyelvi Kabinet. A kabinetnek a nyelv oktatása mellett feladata annak ápolása, fejlesztése, újítása.
Meggyôzôdésünk, hogy a roma túlélôkkel készült könyv színvonalát emelné, ha a szerkesztô megváltoztatná jelenlegi pejoratív tartalmú címét, pl. roma holocaustra.

Raduly József Társadalmi és Nemzetközi Integrációs Vezetô
Choli Daróczi József fôiskolai adjunktus
Rostás-Farkas György újságíró
Vajda Imre szociológus

Budapest, 2000. október 12.0

*

Tisztelt Levélírók!

Az Országos Cigány Információs és Mûvelôdési Központ Roma Nyelvi Kabinetjének tagjai 2000. október 12-én számomra érthetetlen okból a Beszélônek címezték azt a válaszlevelet, amelyben a Roma Sajtóközpont által kiadott, roma holocaust-túlélôkkel készült interjúkat tartalmazó kötet címe kapcsán támadt vitában fogalmazták meg újra álláspontjukat. (Ezúton köszönöm a Beszélô szerkesztôjének, hogy eljuttatta hozzám a levelet: nekünk többszöri kérésünkre sem sikerült megkapni.)
A levél aláírói, amellett hogy a Porrajmos szó egyik etimológiáját vázolják fel, több olyan kitételt fogalmaznak meg, amivel kötelességem foglalkozni.
Elôször is engedjék meg tisztelt aláírók, hogy még egyszer leszögezzem (mint ahogy már az elsô válaszlevélben is megtettem): nincs jogunk és nem is tisztünk nyelvészeti vitákat generálni. És amennyiben egy adott dialektusban sértô lehet a könyvünk címe, úgy sajnáljuk, ha ez bárkit is sért.
A levél azonban több olyan üzenetet is megfogalmaz, amellyel már nehezebb lenne egyetértenünk.
Az egyik ilyen: nem értjük, mi az oka annak, hogy azok az emberek, akik valóban tiszteletet parancsolóan nagy energiával járultak hozzá a roma nyelv szabványosításához, egy évek óta Magyarországon és külföldön egyaránt használatos kifejezés kapcsán miért most hallatják elôször nyilvánosan a hangjukat. Ôk, mint Európa-szerte elismert roma nyelvészek, minden bizonnyal hatással lehettek volna arra, hogy ne egy ilyen szó honosodjon meg a roma holocaust szinonimájaként a nemzetközi és a hazai roma közélet egy részében. E szót használja például a Roma Polgárjogi Alapítvány is évek óta azokon a megemlékezéseken, amelyeknek az egyik szervezôje az Önök által is említett, és általunk is nagyra becsült Daróczi Ágnes. (Itt jegyezném meg, hogy a könyvet lektoráltattuk, mégpedig két Macedóniában élô romával. Azért velük, mert a fordítás abban a magyarországi lovári dialektusban készült, amit Choli Daróczi József és Daróczi Ágnes is beszél, de célunk az volt, hogy például a Balkánon élô romák jelentôs része is érthesse a fordítást.)
Ugyanakkor elkeserítô az az állandó görcsös igyekezet, ahogy a levél aláírói erôbôl és a „felkentség” pozíciójából revolvereznek mindenre, ami rajtuk kívül, az ô „engedélyük” nélkül történik. Változatlanul nem tudom elfogadni, hogy az OCIMK-t a jövôben afféle kötelezô lektori hivatalként, magyarul, cenzúraként kelljen elfogadni Magyarországon, miközben a levél aláírói közül néhánynak szívesen számítanék a segítségére, és ôket keresném meg az elsôk között ilyen típusú kérdésekben. De hát ismét nem a segítségüket ajánlják fel, hanem újfent parancsokat osztogatnak; újra a kirekesztés, illetve a kizárólagosság sáncai mögé bújnak, és onnan tüzelnek, ahogy korábban annyiszor.
Elkeserítô és sértô az is, ahogy a levélírók személyemmel kapcsolatban fogalmaznak: „nyilvánvalóan az igazgató felsôbbrendûségi érzése nem engedi meg azt, hogy az ô romákkal kapcsolatos ténykedését romák kontrollálják.” Elég volt már ebbôl, Uraim. Nem kellene az utolsó érvként mindig elôhúzni a betolakodó gázsó rémképét. Szerencsére ahhoz nincs jogosítványuk (csupán az illúziója), hogy eldöntsék: kik az igazi romák. Vannak Önökön kívül is éppen elegen, akikre hallgathatok. Ennyit a személyes részérôl a dolognak.
A kisebbségi önkormányzatiság és a kulturális autonómia legitim képviseletérôl pedig annyit: jól ismert az az érvelés és azok az erôfeszítések, amelyek alapján az OCÖ mint egyedüli legitim képviselet magamaga kontrollálná az egész roma civilszférát; amelynek alapján az OCIMK begyûjtene minden eddigi roma kulturális gyûjteményt, illetve maga adná ki legszívesebben az összes roma lapot (mint ahogy egyik képviselôje, a levél egyik aláírója „beáldozta” ennek érdekében a legnagyobb múltú cigány orgánumot, a Phralipét, és próbálta ezt tenni az Amaro Drommal is). Legalábbis furcsa ez a szigor és felháborodottság attól az aláírótól, aki OCÖ-s képviselôtársától is komoly kritikát kapott (l. errôl a Világunkban megjelent Kozák–Raduly-vitát) éppen a tradicionális roma kultúrát illetô kijelentéseiért, és azért, ahogyan a romanest egy interjújában használta, illetve attól az OCÖ-tôl és annak intézményétôl, az OCIMK-tól, amely az Európa Tanács delegációjának mostanában rendezett „közmeghallgatásán” nem készült tolmáccsal arra a helyzetre, ha egyesek esetleg romanes nyelven szeretnének felszólalni.
A Roma Sajtóközpont munkatársai úgy döntöttek, hogy a Porrajmos szót a vita lezártáig nem használják. A könyv újrakiadására nincs pénzünk, ezért a címét sem tudjuk megváltoztatni. De a vita itt nem zárul le, s mindezzel még a levélírók sem oldották meg a kérdés kiindulópontját. Nem mi találtuk ki ezt a szót – pláne nem én, a Roma Sajtóközpont történetesen gázsó igazgatója –, nem is nekünk van (és volt eddig is) lehetôségünk a szó használatának megváltoztatására.

Budapest, 2000. november 3.
Üdvözlettel: Bernáth Gábor

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu