Lázár Ervin
Egy országban hét esztendeig ásnak egy kutat, és nem tudnak vizet venni

Görögországban akkora szárazság kerekedett, hogy nemcsak a kutak száradtak ki, de a folyók és a tengeröblök is. Nekifogott száz ember, hogy kutat ásson a király kertjébe, de nemhogy vizet, még csak sáros földet sem találtak benne. A király kihirdette hét országban, hogy ha valaki vízhez juttatná, neki adja fele királyságát meg a lányát feleségül. Volt egy fiatalember, Mészáros Sándornak hívták. Dolgozni nem nagyon szeretett, de szívesen lett volna király. Hát egyszer azt álmodja, hogy nem is olyan ördögi politika vizet találni a király kertjében. Még ásni sem kell, mert a kert végében van egy régi kút, de vizet nem adott soha, mert az ördögök egy nagy malomkôvel elzárták a forrását. Ha valaki azt a malomkövet onnan elmozdítja, azon nyomban a király küszöbéig ér az éltetô víz.
Na, akármit ad Isten, vagy meghalok, vagy beteljesül az álmom; nekivágok! Elmegyek Görögországba, bejelentem a királynak, hogy kútmester vagyok!
Úgy is lett. Elment Görögországba, a görög király kapujában rákezdte kiabálni:
Másországi kútmester vagyok! Ahol hét esztendeig nem sikerült vizet találni, ott én huszonnégy óra alatt annyi vizet teremtek, hogy a király küszöbéig ér.
Beszaladtak, mondják a királynak.
Menjetek csak hamar, hívjátok fel!
Bement. Azt mondja neki a király:
Hova való vagy, ember?
Én a felsô világrészbôl vagyok, magyarországi fiú!
Tudnál-e olyan kutat ásni, amiben víz is van?
Ha a király uram úgy akarja, holnap reggel nyolc órára a küszöbét nyaldossa a víz.
S akkor az a száz ember, aki hét éve csákányoz, ás, lapátol az udvaromon, az miért nem talált vizet?
Mert buták, nem tudják azok, hogyan kell kutat csinálni! Holnap reggelre lesz víz király uram, csak meg kell az árát fizetni!
Mit adjak neked?
Hallottam is, az újságban is olvastam, de meg is álmodtam, hogy ha én a királynak vizet veszek, fele királyságát nekem adja, s ráadásul a lányát feleségül!
Ez igaz. Kidoboltattam, újságba tétettem, nem is vonom vissza, állom a szavam, ha lesz víz.
Már írhatjuk is a szerzôdést! Holnap reggelre a küszöbéig ér a víz! Csak egy kétszáz méteres vaslétrára van szükségem meg egy szál gyertyára, hogy világítsak magamnak!
Ez mind a kettô semmi, fiam!
A király letelefonált a vasgyárba, hogy készítsenek egy kétszáz méteres vaslétrát.
Na, ez készen lett. Megkapta a gyertyát is. Bementek a szobába, megírták a szerzôdést.
Na fiam, mikor fogsz munkához?
Mihelyt lemegy a nap. Csak annyit kérek, hogy közben senki se tartózkodjon az udvaron meg a kertben. Se állat, se ember! Még ha valaki az udvarhoz tartozik is, és még kint van a városban, a kaput kinyitni nem szabad neki!
Úgy lesz, ahogy akarod! Gyere be és vacsorázzál!
Hát bizony az rám fér, de még egy kis pálinkát is hozzon a király uram!
Mennyi legyen?
Hát, amíg a kutat megcsinálom, elég lesz egy fél liter!
Pincér, hozzál ennek a kútmesternek egy fél liter erôs pálinkát!
Odavitték neki. Megvacsorázott, és amikor a nap veresen ment lefele, kiment a kertbe. Mindenki bent volt a szobájában, még az ablakokat is befüggönyözték, hogy ne lásson ki senki. Felvette a vállára a létrát, lement a kert végébe. Ahogy megálmodta, ott volt egy ókút, leengedte a létrát, lement. A kút fenekén megtalálta a malomkövet, megkapta, oldalra fordította. Olyan erôvel tört elô a víz, hogy egykettôre elérte a király küszöbét. Odament a király ajtajához, és ott hallgatódzott, hogy mit beszél a király. Mondja a király:
Óh, kedves feleségem, elfelejtettem egy kis bort behozni, hogy a szomjúságomat ütné el. Olyan szomjas vagyok, meg akarok halni szomjan.
Bekiált a kútmester:
  Felséges király! Ha már idáig borral ütötte el a szomjúságát, most már igyon vizet!
Hallod, feleségem, ezt a boszorkányos embert! Száz ember hét év alatt egy csepp vizet sem talált, ôneki meg egy éjszaka sem kellett.
Nem vagyok én ördöngös boszorkányos ember, csak éppen megcsináltam a kutat. Jöjjön, király uram, igyon, amennyi kell!
A király kinézett, mindenfele fényesnek látta a határt, mert víz borított mindent, csaknem a szobájába jött befele a víz. A király azt sem várta meg, hogy poharat kerítsenek, hanem nekihasalt, mint a kutya a mosléknak, és szívta fel a vizet. Kiáltott:
Kedves feleségem, keltsd fel a lányodat is, gyertek, a finom friss víz itt van a küszöb elôtt! Hozzatok poharat, nehogy úgy járjatok, mint én, mert én úgy ittam belôle, mint a kutya!
A király lánya örömében úgy ingesen leugrott az ágyról, odaszaladt. Vitt magával egy aranypoharat, telimerítette vízzel. Tizenkét pohárral ivott meg, úgy ki volt szomjazva. Na, mikor jóllaktak vízzel, azt mondja a király:
Hallod-e, te kútmester? Üljünk le az asztalhoz, beszélgessünk el egy kis bor mellett, hiszen már egy családba tartozunk!
Leülni leülhetünk, de egy családba nem tartozunk, mert a királykisasszonyt nem veszem feleségül!
Hogy mondhatsz ilyet, fiam, hiszen már neked ígértem!
Igen, király uram, de hát van egy nagy baj!
Mi a bajod, fiam?
Az a bajom, hogy a lánya nem szép, és én szép feleséget akarok! Adjon nekem annyi pénzt, hogy addig utazhassak, ameddig akarok! Én nagy úr akarok lenni!
Nagyobb, mint a király, fiam?
Annyit mondhatok a király uramnak, hogy idôvel még magával sem fogok cserélni!
A királykisasszony nagyon szégyellte magát, hogy a kútmester nem akarta feleségül venni.
Te kútmester, én király lánya vagyok, nem teheted meg velem ezt a csúfságot, hogy nem veszel feleségül. Elmegyek, kipúdereztetem magam, hogy szép legyek, hogy szeressél meg!
Ne menjél sehova, hogy gondolod, hogy én a kipúderezett arcodat meg fogom csókolni? Fizesse meg apád a kút árát!
Mennyit kérsz, fiam, én kifizetem!
Háromszáz aranypengô az ára!
Elég keveset kértél, én négyet adok!
Elég nekem három is! Akkor is olyan gazdag leszek, hogy feleségül veszem a herceg lányát!
Hát mért a herceg lányát, tán gazdagabb, mint a királyé?
Nem gazdagabb, de szebb! Törôdöm is én a maga vagyonával meg a rangjával. Én a szépséget nézem!
El is ment, felkereste a herceget, mert azt olvasta az újságban, hogy a hercegnek olyan szép lánya van, hogy a nap minden déli tizenkét órakor egy óra hosszat megáll odafönn, és bámulja. Azt gondolta, ha már neki háromszáz aranypengôje van, a herceg lánya rögtön a nyakába borul. Bement a herceghez:
Jó napot kívánok, felséges herceg! Én egy másországi kútmester vagyok! Jó pénzre tettem szert, megmondom hamarjában, minek jöttem!
Hát mondja csak, jóember, minek jött?
Tudja, hogy a király hét esztendeig ásatott egy kutat, de nem találtak vizet. Nekem egy éjszaka sem kellett, megcsináltam a kutat, a királynak a küszöbéig ért a víz. A lányát akarta fizetségként nekem adni, meg a fele királyságát, de nekem nem kellett, mert nem szép a lánya. Hallottam hírét, hogy a hercegnek olyan szép a lánya, hogy a nap minden délben egy álló órát bámulja. Miért venném el a király csúnya lányát, ha elvehetem a hercegét, akit a nap is megbámul?
Csakhogy én nem adom ám hozzád a lányomat!
De amikor gazdagabb vagyok, mint maga, nekem háromszáz aranypengôm van!
Egyet kacagott a herceg:
Emberek, zavarják ki ezt az elmebajos embert az udvaromról!
Hát bizony ki is zavarták. Máig is asszony után bolyong, ha meg nem halt azóta.


Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu


C3 Alapítvány      c3.hu/scripta/