A HÉV-en ültem,
kisfiú koromban,
és Budaörs következett.
Szorongtam,
hogy meddig mehet így,
és mi jön még,
hogy Törökbálint
mindjárt ezután
következik-e. Végtelen,
havas
mezôkön csattogott
a HÉV, csutkák meredtek
a hóból fölfelé,
fehéres köd szivárgott,
a párás ablakon
tejfény derengett.
Végig akartam utazni,
nekem
ne tartogasson titkot, ne
bomoljon
zöld szálakra
a Fehérvári út
összefutó, szemet
erôltetô
egyenesében – végig,
teljesen,
ahol már tényleg
vége van a sínnek,
egy-óra-negyven-perc
volt a menetidõ,
irdatlan sok. Vissza a lankás,
csutkásan fehér
mezôkön, Budaörs
megint, nem kérdezett
senki semmit, aztán
a Fehérvári út,
kiszakadtam az idôbôl,
csak álltam
a Körtéren,
pedig nagyon kikaptam.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu