Alig lehet példát találni arra, hogy valamely opera ihletõje nem egy történet, esetleg kész irodalmi alkotás lett volna, hanem egy festmény- illetve metszetsorozat. Stravinsky maga írja, hogy 1947-ben, amikor Chicago-ban megnézte Hogarth mûveit, köztük A korhely útja címû nyolc képbõl álló sorozatot, mindjárt színpad-képeknek érezte a festményeket. Valósággal megszólalt a zene a komponista képzeletében, a vizualitás erõteljes hatása szinte szükségtelenné tette a szöveget. Minden bizonnyal ehhez akkor még nem érett meg az idõ, mert azóta – éppen a közelmúltban – született már olyan opera (Adriana Hölszky mûve), amelynek nincsen szövege. Stravinsky mindenesetre Aldous Huxley segítségét kérte a szöveget illetõen, aki aztán Wystan H. Auden angol költõt ajánlotta. Auden viszont Chester Kallman segítségével öntötte verbális formába Hogarth nyolc festményét. Mindjárt el kell mondani, hogy Auden másként fogta fel a „korhely”-t, mint Hogarth. És teljes joggal, hiszen már a hogarthi sorozat címe – The Rake's Progress – is többet mond a puszta ítélkezésnél a korhely fölött. A rake szó az angolban éppúgy jelent korhelyt, mint szabadoskodót, a progress szóban pedig benne van a progresszió, vagyis a haladás lehetõsége. Az opera szövegében azután a korhely neve Rakewell lett, s talán magyarázni sem kell a well szó értelmét. Arról van tehát szó, hogy a fõhõs voltaképpen jóravaló lenne, ha a társadalom, a környezet példái nem vonzanák a negatív megoldások felé. Nemcsak arról van szó, hogy Tom Rakewell intellektuális értelemben véve érdemes jobb sorsra, hanem emocionálisan is. Az opera legszebb részei közé sorolható Tom áriája a szerelemrõl, amelyet éppen az örömlányok társaságában énekel. Ez a szöveg szinte a klasszikus romantika terméke is lehetne, s valójában a zenei megvalósítás ismeretében kulcsot ad annak megértéséhez, hogy miért lehet Stravinsky mûve mindmáig a modern opera egyik fontos példája. Ha Auden szövege – s az azt követõ zene – mindössze annyit fejezne ki, mint Hogarthnak a 18. század elsõ felében keletkezett festményei, akkor csendben elfelejtõdhetnék, mint valamiféle poros tantörténet. Ám éppen azáltal, hogy a korhely progressziójáról is van mondandója, hiszen komplex emberi sorsot vázol, válik modernné, a 20. század mûvészeti és pszichológiai eredményeinek ötvözetévé. Ugyanakkor mindvégig megõrzi eredeti képi forrását, tehát a színpadkép, a hangzás patináját. Mint amikor modern hangszeren szólaltatnak meg valamilyen régi zenét... Számomra itt válik izgalmassá Gardiner interpretációja, itt emelkedik szinte valamennyi eddigi lemezfelvétel fölé, talán még a szerzõ vezényletével készült két felvételt is idesorolva. Titka van Gardiner tolmácsolásának, hiszen az õ felvétele elõtt nem volt vitás, hogy Kent Nagano értette meg legjobban Stravinsky és Auden mondanivalóját. Az öt lemezfelvételen kívül videófelvételek is készültek. A svéd rádiózenekar és -kórus közremûködésével, egyébként jó szereposztásban Esa-Pekka Salonen vezényletével operafilm is készült. Ebben tökéletesen sikerült meghamisítani Stravinsky eredeti koncepcióját, azt ugyanis, hogy a nyolc Hogarth kép nem más, mint nyolc színpadkép.

Gardiner felvételén a tökéletes zenekari tolmácsolás mellett – ami egyébként Gardiner egyik legfõbb erõssége – meg kell említeni, hogy a szereposztás tökéletes. Ian Bostridge, ez a fiatal angol énekes ideális Rakewell. Lehet, hogy olyan ortodoxok, akik kizárólag a hang mennyisége alapján képesek elfogadni egy-egy énekest, fanyalognak, ám Bostridge énekesi képességei mellett színészi kvalitásaival is meggyõzi a hallgatót: tényleg tökéletes a szerepformálása. Intellektusával éppen Auden felfogását erõsíti Rakewell vonatkozásában. Bry Terfel pedig, aki Nick Shadow figuráját alakítja, tökéletes Mefisztó, s ideálisan modern.

Érdekes, hogy Gardiner milyen nehezen jut el – ha egyáltalán eljut – a kortárs zenéhez. A problémáról azért érdekes elgondolkozni, mert Gardiner tökéletesen ismeri a régi zenét, a 2000. évet teljes egészében Bach tolmácsolásának tervezi szentelni, ugyanakkor a klasszikusok (Beethoven, Mozart) tolmácsolásában, majd a romantika igazán merészen modern tolmácsolásában maradandót alkotott. Hogy gátjai vannak-e a mai zenével kapcsolatban, arra csak közvetett érveink lehetnek. Mindenesetre furcsán hat az a merev ítéletet szülõ ellenszenv, amivel Wagnerrõl beszél. „Nem szeretem a zenéjét, még kevésbé a személyiségét; sem mint figurát, sem mint embert nem tudom elviselni” – mondta egy interjújában. Bármi is legyen valakinek a véleménye Wagnerrõl, bizonyos, hogy a huszadik század zenéjére óriási hatással volt, míg a többiek, a romantikusok és a bel canto opera alkotói gyakorlatilag nem, hacsak a közízlés visszahúzó erejét nem fokozták. Tessék csak meggondolni, hogy a másik jelentõs teremtõ-karmester egyéniség, Pierre Boulez hogyan vélekedik Wagnerrõl, s tessék meghallgatni a 20. század zenéje egyik teremtõjének felfogásán átszûrt Wagner-hangzást, Boulez bayreuthi Parsifal felvételén... Igaz, Boulez Schönberg-tanulmányok nyomán jutott el Wagnerhez, akit Schönberg egyik mesterének ismert el.

Mindenesetre érdekes Gardiner útját megfigyelni a 20. század zenéjében. Lemezre dirigálta Poulenc Figure Humaine címû kantátáját, amely Paul Eluard verseire készült. Egy másik kórusmûvet is megörökített ( The World is Burning ) a meglehetõsen ellenszenves, vérbeli kortárs komponistának aligha nevezhetõ John Tavener mûvei közül. John Gardiner ( Entry of the Three Kings ) mûvének kiválasztásában is inkább az angol zene iránti elfogultság munkálhatott. Nem volt szerencsésebb választás a nagyon is konzervatív stílusú Herbert Howells esete, s legfeljebb saját lokálpatriotizmusunknak hízelgõ, hogy egy Bárdos Lajos mûvet is lemezre dirigált ( Ave maris stella ). Érdekes, hogy Lehárról igen elismerõen nyilatkozott, a Víg özvegyet lemezre is vitte. Kurt Weill Hét halálos bûn ét is programjába iktatta, nemkülönben Rodrigo Aranjuez-i koncert jét. Joggal mondta hát jó egy éve a Fono Forum interjújában Gardinerrõl Werner Pfister: „John Eliot Gardiner – az ellentmondások embere.” – Mindezen azonban átüt a vitathatatlan tehetség: Stravinsky operájának eddigi legjobb felvételét hallgathatjuk meg Gardiner lemezén.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu

Októberi tartalomjegyzék | Balkon 1999 | Balkon

http://c3.hu/scripta