DE: 1989-ben kimentem az USA-ba, és Philadelphiában a Temple University-re jártam. Mûvészettörténetet és média-történetet hallgattam. Másfél évet dolgoztam a PS1-22 Galériában, egy fiatalokat, friss tehetségeket bemutató alternatív kiállítóhelyen, Manhattanben. Hónapokig ún. internship-en voltam, ami azt jelentette, hogy nem kaptam fizetést. Öt hónap múlva az igazgató, Allan Frame megkért, hogy dolgozzak velük tovább. Egyébként én rendeztem a fotókiállítását 1992-ben a Liget Galériában. Az elsõ kiállításomat is a PS1-22-ban rendeztem Three from Budapest címmel, és három New Yorkban élõ magyar mûvészt mutattam be: Böröcz Andrást, Kosbor Istvánt, aki szobrász, fotós ott akkor a szobrait állította ki és Nosek Lászlót, aki jelenleg Kaliforniában él.
Több mint másfél évet a Tibor de Nagy Galériában is dolgoztam, amely az egyik elsõ galéria volt New Yorkban és 1948-ban, a Leo Castelli elõtt nyitott, majd Brooklynban vezettem egy galériát. A Right Banket, a hasonló nevû kocsma emeletén azzal a céllal indítottuk, hogy brooklyni mûvészeket mutassunk be.
PL: Meddig mûködött ez a galéria és milyen kiállításokkal?
DE:
Körülbelül másfél
évig. A pub tulajdonosával együtt valami 'community
center' féle dolgot szerettünk volna.
A hely maga Williamsbourgh-ben volt, ahol
nagyon sok kis galéria mûködött és mûködik
jelenleg is. Ez 1992/93-ban volt. Egyébként a kiállítások
általában tematikusak voltak.
PL: Emellett csináltál, gondolom, mást is.
DE: Igen. Független kurátorként jó néhány kiállítást, pl: benefit kiállításokat szerveztem...
PL: A Right Banket miért hagytad abba?
DE: Elsõdlegesen anyagi okokból. Nagyon nem volt pénz. Az eladás sem mûködött.
PL: Mint független kurátor, hány projektet csináltál egy évben?
DE: Hármat-négyet, és persze mellette jártam az egyetemre.
PL: Mi volt a legfontosabb így visszatekintve?
DE: Azt hiszem, nem volt olyan, hogy legfontosabb.
PL: Mikor és miért jöttél haza?
DE: Nem akarok a ZEN-rõl elõadást tartani, de számomra a folyamatos változás a legfontosabb. Ez ugyanúgy érvényes az amerikai éveimre, mint a jelenlegi magyarországi helyzetemre. Mindig tudtam, hogy egyszer majd visszajövök Európába, de sokáig nem voltam biztos benne, hogy Magyarország lesz-e az a hely. Volt egy idõszak az életemben, amikor szóba jött például Németország. Az elmúlt években sok mûvészbarátom kérdezte, hogy miért nem csinálok valamit Budapesten. Elõször vettem egy lakást, ami persze már döntõ jel volt...
PL: Hogyan alapoztad meg a galériát?
DE: Már az USA-ban mûködtem mint private dealer, és elkezdtem dolgozni néhány mûvésszel és gyûjtõvel. De ez mondjuk inkább abban segített, hogy itt kényelmesen tudjak élni egy jó darabig. Természetesen van mögöttem néhány befektetõ, akik szívesen invesztáltak és invesztálnak ebbe az ügybe, és az õ segítségükkel tudtam felújítani ezt a helyet és elkezdeni dolgozni.
PL: Mindez 1997-ben kezdõdött.
DE: Igen, de amíg kint éltem, addig is sokat jártam Budapestre, évente legalább kétszer, de volt, hogy többször is és az elmúlt évben még sokkal többször. Úgy éreztem és érzem is, hogy Budapest nagyon jól alakul, és fontosnak tartom azt, hogy sok jó kisgaléria legyen, és Magyarország bekapcsolódjon a nemzetközi mûtárgy-kereskedelembe.
PL: Mennyire mûködtök együtt a hazai pályán? Milyen a viszonyod a többi, kortárs mûvésszel foglalkozó kereskedelmi galériással?
DE: A Várfok nagyon fontos Szalóky Károly szerintem megtalálta azt a réteget, amelyik potenciális vásárló, illetve azzá válhat. Azt is fontosnak tartom, amit Bagyó Anna csinál mint art consultant. És még megemlíteném az Illáriumból Kozák Gábort, aki nagyon határozottan ráállt a fiatalokra. A többieket még nem nagyon ismerem.
PL: Mi a titka egy alakuló kereskedelmi galériának?
DE: Az, hogy tudni kell, mit akar csinálni az ember. Az elején mindenki sokat küzd, mert kicsi a piac és ezért van az, hogy a többség mindenfélével próbálkozik, de egy idõ után, hosszú távon az mûködik, ahol kialakul egy nagyon erõs és letisztult koncepció.
PL: Hogyan válogattad ki az embereket, illetve azokat a mûvészeket, szinte kivétel nélkül festõket, akikkel elkezdtél dolgozni?
DE:
Engem leginkább a médiamûvészet
érdekel, de ez itt eladási szempontból nem mûködik,
ezért azokra a festõkre kezdtem koncentrálni, akiknek
a munkáiban a médiára való referenciák
erõsek.
A fotót sem zártam ki.
PL: A kulcsszó tehát a posztmedialitás.
DE: Igen, egy bizonyos hozzáállás és szemlélet a meghatározó. Az, hogy arról beszélnek, ami itt és most fontos, folyamatosan reagálva arra a médiavilágra, amiben élünk. Az is jellemzõ, hogy a festészet mellett mindegyik kísérletezik valami mással is.
PL: A november 13-án nálad nyílt Antonio Muntadas kiállítás a pre-opening a Ludwig Múzeummal közösen jött létre.
DE: A nálam szereplõ fotómunkák összefüggenek a Ludwigban látható kiállítással. Kifejezetten ebbe a galériába, eladásra készült fotómunkák.
PL: Mi a számodra a legfontosabb a galériás munkával kapcsolatban?
DE: A személyes kontaktus. Ezért is Deák Erika a galéria neve. A mûvészekkel, akikkel együtt dolgozom, nagyon jó a viszonyom és ez vonatkozik a speciális gyûjtõkre és kliensekre is.
PL: December 3-án lesz a hivatalos megnyitó, ahol bemutatod mindazokat, akikkel ezt a mûvészi vállalkozást elindítottad. Kik õk és hogyan épül majd fel a kiállítás?
DE: A címe: Van egy nõ.... Több dolog miatt esett erre a választás. Egyrészt mindegyik mûvész számára meghatározó a téma, sokszor festenek nõket. Másrészt rendkívül szórakoztatónak találom Esterházy Péter könyvét. Harmadrészt egészségesen nárcisztikus okokból döntöttem így, hiszen én is nõ vagyok. Ugyanakkor szeretném azt is hangsúlyozni, hogy ez a galéria egy intim tér.
A nyitó kiállításon
8 mûvésztõl Szépfalvi Ágnes, Ádám
Zoltán, Kósa János, Wechter Ákos,
Révész L. László,
Gerber Pál, Szûcs Attila és Nemes Nikolett egy-egy
munka szerepel majd.
PL: Négy hónapja mûködsz, ami nagyon rövid idõ még, de én mégis kíváncsi vagyok, hogy van-e valamilyen eredmény?
DE: Volt egy-két eladás, de egyelõre mind külföldi vásárlókkal.
PL: Hogy mûködik a galéria?
DE: Eddig megbeszéléses alapon voltam nyitva, de ez itt elképesztõen nehéz, mert az emberek többsége nem értette. Ezért úgy döntöttem, hogy a december 3-i megnyitó után lesznek ún. ügyfélfogadási órák, és emellett továbbra is mûködik majd a megbeszéléses alapon történõ találkozó.
PL: Nem bántad meg, hogy belevágtál, úgy tûnik.
DE: Nem, dehogy. 4-5 év, mire az egész beindul, vagyis profitál, meg lehet belõle élni. Belevágni egy ilyen vállalkozásba csak akkor érdemes, ha van elegendõ idõd és energiád, hogy kiböjtöld, mire tényleg profitál, és ezalatt nem csupán az anyagi dolgokat értem, hanem a magyar mûvészek külföldre utaztatását, bemutatását, stb.
PL: A Muntadas-kiállításhoz hasonlóan nyilván lesznek még nemzetközi projektek.
DE: Igen. A jövõ szezont Igo Güntherrel szeretném kezdeni, aki Muntadashoz hasonlóan nagyon fontos médiamûvész.
PL: Vannak terveid a régióban?
DE: Nagyon sokfelé jártam már. Sok emberrel találkoztam és már vannak szlovén, illetve lengyel mûvészek, akikkel szeretnék dolgozni. Folyamatosan keresgélek, és emiatt sokat utazom. Találkoztam pl. egy görög mûvésszel, Miltos Manetas-szal, akinek egyszerûen beleszerettem a munkáiba és jövõre valószínûleg õt is bemutatom.
PL: Milyen sûrûn lesz új kiállítás nálad?
DE: A megnyitó után havonta lesz egy-egy szóló kiállítás. Jövõ novemberig kész a programom. Minden hónapban rendezek egy egyéni kiállítást a galéria mûvészeinek. Nem kerül mindenkire sor, de a többiek munkái is folyamatosan megtekinthetõk lesznek. Szeretnék katalógust is, vagy legalább egy igen igényes dokumentációt mindegyiküknek.
PL: Egyedül dolgozol?
DE:
Van egy egyetemista mûvészettörténész
hallgató, aki segít, és ezt elfogadják az egyetemen
gyakorlatként. Ez egy darabig csak így fog mûködni,
de ha elad valamit, akkor természetesen jár neki százalék.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: balkon@c3.hu