A montázs lényegében azonos a gondolkodással, mégpedig azért, mert a gondolkodás is azáltal tud gondolkodni, hogy bizonyos anyagtalansága révén egymástól távol eso dolgokat egymással összevet, s a konzekvenciákat levonja. Az embernek az életben tereket kell bejárnia, hogy mondjuk a gazdag negyedbol eljusson a szegény negyedbe. Közben olyan átmeneteken halad keresztül, hogy mire odaér a szegény negyedbe, már elfelejti, milyen is a gazdag negyed. Így hozzászokik, minden evidenssé válik számára. De hogyha hirtelen egy vágással, egy snittel a gazdag negyedet a szegény mellé montírozom, akkor keletkezik – röviden és egyszeruen fogalmazva – a marxizmus. Azelott az embereknek föl sem tunt, hogy vannak szegények és gazdagok, mert ezek egymás mellett nem léteztek. A gondolkodásnak viszont megvan az a képessége, hogy egymás mellé vágja a dolgokat. A piramist is így értelmezem, az is egy montázs: belemontírozni a valóságba a gondolkodást, illetve annak szerkezetét, hogy lássuk, tényleg van-e. Mert a primitív ember nem hitte el, hogy gondolkodás van. Úgy képzelte, hogy az valami hallucináció vagy valami betegség. Ám amikor látott egy maga által készített teljesen geometrikus és teljesen gondolatszeru óriást, ami akkora, mint egy hegy, akkor megnyugodott, hogy tényleg van gondolkodás a világon. De ezt önmaga számára ilyen erovel kellett bizonyítania, mert abszolút nem volt nyilvánvaló.