A Kiscelli Múzeum templomtere mindig kihívás: lenyûgözõ méretû és hatású, nehezen hagyja átformálni magát. Igazából csak idomulni lehet hozzá vagy nagyvonalúan átalakítani. Képkiállításoknál persze ez utóbbit kevésbé várja el az ember, de az installáció, az más. Eddig mintha a tér, a hely szakrális auráját felerõsítõ-kihasználó megoldások jártak volna a legtöbb sikerrel. Most azonban más történik.
A tér alsó, emberléptékû szeletét erõs, irányított fények világítják meg: tudatosan összehangolt kontrasztok, határozott árnyékok, miközben a felsõ részek a homályba vesznek. Az apszisban hideg, kékesfehér fénykörben elhajított(?), levetett(?), átlátszó mûanyagcsövekbõl font testburok, félbevágott, ki tudja, mire jó védõruha hever a kõpadlón szétdobott végtagokkal. A csillogó, fényes mûanyagér-burok belül üres, a lehetséges "kijáratok" oda ragasztott, vaskapcsokkal rögzített üveglapokkal vannak lezárva. A felsõrész áttetszõ barlangjában, elvágott csõvégek, mûnyagflakon-belek között, az üveglaphoz tapadva a lélek kicsiny fehéregere. Algernon a Labirintusban.
A fõhajóban furcsa, csonka, a hajó tengelyét 45 fokban metszõ diadalív: félig csempézett négyzetes, fehér oszloppár vasrúd lezárással, amelybõl 3-3 szabályosan elosztott, merõleges tõrõl levél erezetét, kopár fa koronájának szerteágazó rajzolatát követõ ágak-ágacskák sarjadnak. Dróttal összekapcsolt párhuzamos, klónozott struktúrák: fémrúd-vezetékektõl kísért áttetszõ, opálos mûanyagcsõ-hálózat. Nem tökéletesen összefüggõ konstrukció: résekkel, szakadásokkal, folytonossági hiányokkal teli. Árnyéklenyomata a padló kõlapjain.
A balszélsõ oszlop lábazatához kis medence illeszkedik: a víz felszínén szelíden ringatózó, lassan vándorló, zöld-fehér pöttyös gumilabda.
Az oldalfalak pillérei közötti térbe függesztve mindkét oldalon 3-3 db nagyméretû (160×200 cm-es), monokróm, fekete-fehér festmény, két oldalt csipesszel megfogott, pergamenszerûen vagy frissen elõhívott fotóhoz hasonlóan kunkorodó-pöndörõdõ dipán. Elõttük reflektor, mögöttük nagy, téglalap alakú fekete árnyék: vetítõ-vászon, monitor, ha mögéjük lopózunk, röntgenképek árnyjátéka.
A lapokon jól kivehetõ, örvénylõ, egymást keresztezõ, fekete ecsetvonásokból összesûrûsödõ háttérbõl és a kihagyások papír-fehérjébõl kirajzolódó, felépülõ térbeli formák. Éles fény-árnyék kontrasztok. Geometria & organikusság & expresszivitás.
Világos csempék, átlátszó mûanyagcsövek, üveglapok, spot-lámpák, fém és gipsz. Visszafogott és redukált színskála. Klinikai, kutatóintézeti hangulat: ridegség, sterilitás, transzparencia, betegség, szenvedés, halál. Elhagyott kísérleti telep laboratóriuma, egy kórház kihalt alagsora éjjel, magányos szertári folyosó szemléltetõ ábrákkal?
Formák, tárgyak, struktúrák a képeken és a térben. Tájak? Modellek? Gépek? Mérõmûszerek, kettõs szervek, üregekbe rejtett megfigyelõ-központok, erek-véredények, idegek hálózata? Élnek? Mûködnek? Szervesek vagy szervetlenek? Természetes mindez, vagy mûvi? Esetleg mindkettõ?
Egyáltalán: van-e céljuk? Ki hozta létre õket és miért? Hordoznak-e valamiféle információt? Funkcionális szempontból értelmes, megismerhetõ szerkezetek, organizmusok? Kering bennük, táplálja õket valami - mágnesesség, fény, elektromosság, valamiféle vegyi folyamat -, milyen energiára van szükségük?
Mintha felszámolódtak volna a mesterséges világ és a természet, a gép és a test közötti határok: hibridek, egy köztes állapot, az átalakulás eredményei. Testhez nõtt, levedlett védõburok, önálló életre kelt, kihajtott, egymással szimbiózisban élõ vas- és mûanyagcsõ gyökérhálózat saját szabályok szerint sarjadó vegetációja.
Betonbunker-formák, szögletes, sarkos építmények hozzájuk szervesen kapcsolódó biomorf részekkel. Vízvezetékek, csõrendszerek, átfolyók, kapuk, fogaskerékszerû formák. Kifordítom-befordítom geometria. Patkó, gömb, tölcsér, négyszög, háromszög. Medence, lépcsõs-piramis, torony, erõmû, gát. Labirintus a föld alatt, kozmikus ipartelep, világvégi káosz-gyár.
Csak a pöttyös laszti maradt hírmondónak egy másfajta világból. De hová tûnt, szaladt, akié volt, miért felejtette itt? Tényleg, hová lettek az emberek? Hol a "szkafander" gazdája? Miért dobta el? Már nem védte meg? Milyen kutatatás folyt itt?
Csupa kérdõjel, kétség, elmosódó-bizonytalan érzés. Párhuzamok, asszociációk kitûnõ terepe, termékeny vidéke. Kétes a lépték és a helyszín is. Az egyszerre nyitott és zárt formák többértelmûek. Talán mûködnek, talán nem. Talán élnek, talán nem. A közös bennük az elhagyatottság, az "ember-hiány". Levetett bõr, üres forma, magányos tér, magukra hagyva is dolgozó, figyelõ szerkezetek.
Miféle (élet)világ, miféle valóság ez? Annak a negatívba forduló utópiának a lehetséges dokumentumai, amelyben a természetet végleg felemésztette-megemésztette a technológia, az általunk létrehozott, de tõlünk lassan függetlenedõ másodlagos környezet? A természet megismerése helyett meghódítása, átalakítása. Romantikus hevület helyett rossz közérzet. Ellentmondásos "eredmények".
A kiállítás címe is segíthet: mert ha Tulp, akkor a Tudomány fiatalkora, a Megismerés és Kutatás korlátlan lehetõségeinek pátosza és optimizmusa. Nyilvános demonstrációk, boncolás és anatómia, tudásszomj és analízis. Mûvészet és Tudomány kart-karba öltve: Leonardo, Vesalius, Tulp és Rembrandt. Mára pedig a fonákja. Mondjuk, az egész életünkre rátelepedõ orvostudomány, amely egyre növekvõ mértékû sebezhetõségünkkel arányosan biztosít számunkra egyre nagyobb "védettséget". Gyógyszerek, oltások, lombik-világ, inkubátor-lét.
Ki kísérletezik hát kivel? Ki a megfigyelõ? Kint vagyunk, vagy bent? Otthon érezzük magunkat a testünkben, a világunkban? Személyre-emberiségre szabott, alakított páncélunkban, csigaházunkban: a bõrünkben, a ruhánkban, a lakásunkban, szûkebb és tágabb környezetünkben? Ugye, mindnyájan emlékezünk arra a sokat idézett középkori ábrázolásra, amelyen a tudós vándor a Föld körébõl kikukkantva rácsodálkozik a végtelenre, a Teremtés bonyolult gépezetére. Most milyen üveglapnak nyomjuk bajszos, izgõ-mozgó orrocskánkat? Lassan magunkra maradunk racionalizált, saját képünkre formált világunkban? Vagy talán épp kiszorulóban vagyunk belõle? Van-e, lesz-e még hová visszavonulni a nagy kaland után?